Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Második rap- és slam poetry verseny

Tavaly 17 poéta mérte össze tudását az országos megmérettetés mosonmagyaróvári állomásán.
Második alkalommal rendezik meg a városban a modern kortárs költészetek országos versenyét. Tavaly 17 poéta mérte össze tudását az országos megmérettetés mosonmagyaróvári állomásán.

„Hasonlóan színvonalas slam poetry estet szeretnénk lebonyolítani, mint a tavalyi. Fontosnak tartjuk, hogy ez a fajta értékeket közvetítő kultúra jelen legyen városunkban, és évről évre egyfajta folytonosságként tudjuk megrendezni” – nyilatkozták lapunknak a szervezők.

Megtudtuk azt is, hogy az előzőhöz képest lesz változás, hiszen a második mosonmagyaróvári slam poetry est alkotta zsűri kiegészül a Punnany Massifból ismert Farkas Roland Wolfie-val. Érkezik továbbá az I. Országos Slam Poetry Bajnokságot nyert, az Akkezdet Phiaiból ismert Süveg Márk aka. Saiid, a freestyle-bajnok és többszörös slamversenynyertes Gábor Tamás Indiana és a legtöbb slam poetry est házigazdája, Mavrák Kata Hugee, akik beszélnek a stílus lényegéről s a raptől való eltéréséről.

A 2. Slam Poetry Mosonmagyaróvár március 21-én, pénteken este 7 órakor a TeráPia romkocsmában lesz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alig van víz a folyókban

A Mosoni-Duna és a Malom-ági Lajta vízszintje egyaránt munkálatok miatt kell csökkenteni, így a folyók medre sok helyen szinte teljesen száraz. Tovább olvasom