Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Maroknyi csapat dolgozik a “vidékért

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság körzeti megbízotti alosztálya csekély létszámú egységgel - mindössze tizennégy rendőrrel - vigyáz huszonhét község harmincötezer lakójának biztonságára.

Söveges József
A körzeti megbízottak (kmb) munkája a közrendvédelem egyik legfontosabb ága, az általános közterületi szolgálaton túl bizonyos igazgatásrendészeti, közlekedési és bűnügyi részfeladatokra is kiterjed. Söveges József alezredes, a körzeti megbízotti alosztály vezetője szerint szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen a helybeliek jellemzően jogkövetőek, az itt történő bűncselekmények nagy részét az átutazók követik el. Az illetékességi területük igen nagy, a huszonhét településen és a hozzájuk tartozó külterületeken túl ide tartozik még a Szigetköz a Duna teljes mellékágrendszerével és a Hanság jelentős része is.

A bűnügyek számát tekintve van némi különbség az egyes települések közt, ám igazán -fertőzött- község nincs a területen. Az alezredes szerint a megfelelő közbiztonságot nem büntetéscentrikus fellépéssel kell megteremteni, bár sok esetben elkerülhetetlen ennek az alkalmazása. Nagyobb sikernek érzik, ha egy fajsúlyosabb bűncselekmény tetteseinek felderítését hatékony munkájukkal elősegítik. Erre is számos esetben volt példa.

- A körzeti megbízottak munkája elengedhetetlen, hiszen mi vagyunk folyamatos közvetlen kapcsolatban a környékbeliekkel, s ez igen sok hasznos információt eredményez. Helybéli elkövető esetében a jól felkészült kmb-s hamar be tudja határolni azt a kört, ahol az elkövetőt keresni érdemes. - Tizennégy rendőrrel 35 ezres lélekszám mellett a közbiztonságot -szolgáltatni- nem egyszerű, ám az önkormányzatokkal, a polgárőrökkel és a lakossággal szorosan együttműködve nagyon jó eredményeket érünk el. A polgárőrség léte is jól megmutatkozik a bűncselekmények számában. Ahol hatékonyan működik, jóval kevesebb ilyen eset történik.

Fontos, hogy hangsúlyt fektessünk a lakosság önmegvédő képességének növelésére is. Az autófeltörések és a lakásbetörések a városból egyre inkább kitolódnak a környező településekre. Fontos lenne megértetni az emberekkel, hogy figyeljenek oda értékeikre, az üresen álló ingatlanokra és a gyanúsan viselkedő idegenekre.

Többször csak a bűncselekmény utáni adatgyűjtés során derül ki, hogy egy szemtanú végignézte az egész esetet, minden részletet tud, csupán az elkövetők személyleírását és az autójuk rendszámát felejtette el megjegyezni.

 - Közúti ellenőrzéseinkkor kiemelt figyelmet fordítunk a kivilágítatlan kerékpárosokra és a biztonsági öv, illetve gyerekülés használatára. A bírságolásoknak és a feljelentéseknek van ugyan némi visszatartó ereje, ám sajnos a közlekedők még nem igazán partnerek ebben a kérdésben, pedig az ő életükről van szó.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ésszerűtlen elképzelések

A Magyar Demokrata Fórum mosonmagyaróvári szervezete tegnap sajtótájékoztatón ismertette a… Tovább olvasom