Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Mára kiderült, megbukott a PPP-konstrukció

Mosonmagyaróvár önkormányzata már több mint tíz éve tűzte ki célul, hogy új városi sportcsarnokot épít.

Eddig kétszázmillióba került a semmi

Mosonmagyaróvár önkormányzata már több mint tíz éve tűzte ki célul, hogy új városi sportcsarnokot épít. A rendezési terv 1994-ben a Halászi úti lakótelep, a Kálnoki út és a Mosoni-Duna által határolt 8 hektáros területet jelölte ki a létesítménynek. Ezt követően aztán évekig nem sok előrelépés történt az ügyben, majd ötletpályázatot hirdettek a csarnok megvalósíthatóságára. A szakmai zsűri tizenöt elkészített pályamű közül hirdetett győztest 1998 októberében. Ezt követően évekig megint csend volt a sportcsarnok körül, mígnem a 2002-ben megalakult képviselő-testület egyértelműen megfogalmazta, hogy márpedig a négyéves ciklusban megépítik a sportcsarnokot. Végül mégsem így lett. Az előkészítésbe azonban már „beleöltek" több mint 200 millió forintot.
Az előkészítés során az önkormányzat megbízta a Movinnov Kft.-t, hogy tapasztalatokat gyűjtsön az ország más, Mosonmagyaróvár-léptékű városaiban megépült hasonló létesítményekről. Ezután a korábbi pályázaton első díjas tervezőgárdát kérték fel a tervdokumentáció elkészítésére. Az elkészült tervek egy 1500 négyzetméteres küzdőterű csarnokot tartalmaztak 21 soros, 1287 férőhelyes lelátóval. A mintegy milliárdos összköltségű csarnok megépítését az önkormányzat eredetileg teljes egészében saját erőből, illetve pályázaton nyert összegből kívánta megvalósítani.

A PPP meg a hitel

2004 nyarán a leendő városi sportcsarnok jelképes alapkőletételénél Stipkovits Pál akkori polgármester kijelentette: a jövő év végére elkészül a létesítmény. Ekkor már olyan konstrukcióról beszéltek, amiben a beruházás költségeiből az önkormányzat és az állam fele-fele arányban vállal részt. Ezután derült ki, hogy a város feszített büdzséje miatt a város saját forrásból „nem tudja és nem is akarja" megvalósítani a létesítményt, így a magánszférát is bevonja a beruházásba. A tervezet akkor mintegy 1,2 milliárd forintos megvalósítási költséggel számolt. Ekkor jött a képbe a később sokat emlegetett úgynevezett PPP – Public Privat Partnership: a köz- és magánszféra együttműködésével megvalósuló fejlesztés – konstrukció. Ennek lényege, hogy a közbeszerzés során kiválasztott befektető vállalkozó megépíti a sportcsarnokot, s tizenöt éven keresztül üzemelteti azt. Az önkormányzat ez idő alatt a szerződésben meghatározott feltételek szerint a beruházótól szolgáltatást vásárol, amihez az állam támogatást nyújt.

A közbeszerzési pályázat kiírása mintegy fél évet csúszott, s végül eredménytelenül zárult. Az önkormányzat ezért új eljárást indított a PPP-s megvalósításra. A beérkezett ajánlat összege azonban lényegesen magasabb volt az önkormányzat kalkulációjánál, ezért a pályázótól újabb, alacsonyabb ajánlatot kért a város. Közben még az előző városvezetés újabb konstrukciót dolgozott ki a finanszírozásra, mondván: az új pályázat is várhatóan eredménytelen lesz. Az újabb ötlet szerint hitelből építenék fel a sportcsarnokot. Így a húszéves futamidő alatt évi százmilliós nagyságrenddel terhelné a város egyébként is „több sebből vérző" költségvetését a leendő aréna. A hitel felvételére az előző képviselő-testület egyik utolsó döntése értelmében meg is indították a közbeszerzési eljárást.

Csak egy új ajánlat

A PPP-konstrukcióra kiírt pályázatra a napokban érkezett be az egyetlen ajánlat, ami vélhetően még mindig vállalhatatlan a város számára. Szabó Miklós polgármester a Kisalföldnek elmondta: a beérkezett ajánlat alapján úgy tűnik, hogy az új pályázat ismét sikertelen lesz. Az ajánlat jelentősen meghaladja azt az összeget, amit az önkormányzat vállalni tud mind a működtetés, mind pedig a törlesztőrészletek fizetésére. Bár az új ajánlat alatta marad az előzőnek, mégis lényegesen meghaladja a város lehetőségeit. A polgármester szerint az önkormányzatnak újra kell gondolnia a sportcsarnok megvalósításának lehetőségeit. Az egyik variáció lehet, hogy az eredeti helyszínen ugyan, de csökkentett műszaki tartalommal valósítanák meg a létesítményt. A másik verzió szerint egy jóval szerényebb léptékű csarnokot építenének fel valamelyik iskolához kapcsolva. Mindkét elképzelést megvizsgálják a szakemberek és a polgármester szerint még ebben a ciklusban megvalósítják valamelyiket.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új tagokat avattak

A báli szezon nyitányán rendezték meg a Mosonmagyaróvári Lions Klub hagyományos őszi programját a… Tovább olvasom