Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Már nem kell fertőtleníteni az ivóvizet

Múlt péntek óta már nem szorul fertőtlenítésre a jánossomorjaiakhoz és a várbalogiakhoz eljutó ivóvíz. A nátrium-hipoklorit használatát már nem indokolták a vízminták.

Már nem fertőtlenítik Jánossomorján az ivóvizet – hívta fel a figyelmet Kurunczi Károly, a kisváros polgármestere. Ezt megerősítette Granát Károly, a jánossomorjai üzemmérnökség vezetője is. Amint arról korábban írtunk, nátrium-hipokloritot adtak hozzá az ivóvízhez, mert az „kifogásolt" minősítésű volt. Az ÁNTSZ előírása szerint erre addig van szükség, amíg háromszori egymást követő vízminta teljesen negatív nem lesz.

– A próbaüzem lezárásához az ÁNTSZ mosonmagyaróvári intézete úgy adta ki hozzájáruló nyilatkozatát, hogy a továbbiakban heti két alkalommal kell a távvezeték kijelölt pontjait, valamint a városi elosztóhálózat megjelölt pontjait bakteriológiai szempontból mintázni.

Csak akkor lehet a folyamatos fertőtlenítést elhagyni, ha a mintázás során három egymást követő eredmény negatív lesz – magyarázza már Nyíri Lajos műszaki igazgató. A mintázást a Pannon-Víz zrt. folyamatosan végezte, azonban az eredmények pozitívak voltak a folyamatos fertőtlenítőszer-adagolás mellett. A fertőtlenítőszer adagolását áthelyezték október 18-án az újonnan épített távvezeték elejére az újrónafői leágazóhoz, a mintázást a korábbiak szerint heti két alkalommal folytatták. November 12-re teljesült az ÁNTSZ azon kitétele, mely szerint meglett a háromszori – egymást követő – negatív vízmintaeredmény, így a fertőtlenítést aznap leállították.

Jelenleg a távvezetéken érkező víz már nemcsak kémiailag, hanem bakteriológiailag is megfelelő a klórozás elhagyása mellett – szögezte le a szakember. A továbbiakban hetente egy alkalommal vesznek mintát a távvezetéken és a városi elosztóhálózaton a víz minőségének ellenőrzésére. Amennyiben a minták valamelyike ismételten pozitivitást mutatna, úgy a fertőtlenítést azonnal újraindítják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

17,5 milliárdot fizetett a költségvetésnek a privatizáció óta a MOTIM

A Magyaróvári Timföld és Műkorund Zrt. a privatizáció óta eltelt időszakban 17,5 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe különböző adók és járulékok formájában - közölte az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. Tovább olvasom