Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Már négyszázan a Bűnözők nyomában

Mosonmagyaróvár - Egy hét alatt közel négyszázan látták már a Hansági Múzeum és a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közös kiállítását. A tárlat a huszadik századi rendőrség munkáját mutatja be, a látogatók számos dolgot ki is próbálhatnak.
Az első egy hét látogatottsága alapján igen sikeres a Hansági Múzeumban „Bűnözők nyomában" címmel nyílt rendőrség-történeti kiállítás. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság és a Hansági Múzeum közös tárlata a rendőrség és bíróság XX. századi történetét mutatja be látványos, interaktív eszközökkel.

A rendőrkiállítás ötlete már tavaly felvetődött, amikor a rendőrnap alkalmából a kapitányság épületében egy kisebb tárlatot rendeztek be – tudtuk meg dr. Csokán Csaba alezredestől. A kapitányságvezető elmondta: az akkori nagy érdeklődésre való tekintettel határoztak úgy – Horváth Csaba alezredes, korábbi kapitányságvezető kezdeményezésére –, hogy a Hansági Múzeummal közösen létrehoznak egy ilyen bemutatót. Az anyaghoz számos tárgyat, fényképet biztosított saját gyűjteményéből Závodni Gyöngyi őrnagy, aki maga is részt vett a kiállítás rendezésében.

Érdekes tárlat: Závodni Gyöngyi őrnagy mutatja be az érdeklődőknek a rendőrség munkáját.

Az anyaghoz a rendőrségi történeti múzeum és a városi bíróság is adott tárgyakat.

Csokán alezredes szerint ez a tárlat kiválóan reprezentálja a huszadik század második felét és az akkor jellemző igazságszolgáltatást. A látogatók azonban nem csupán a korabeli rendőrség munkájába pillanthatnak bele, hanem egy projektoros kivetítés révén a kapitányság jelenlegi mindennapjaiba is betekinthetnek.

Már négyszázan a Bűnözők nyomában

Szentkuti Károly gyűjteményvezető, a kiállítás rendezője szerint rendkívül sikeres a kiállítás, az első hét után túl vannak már a 380. látogatón is és folyamatosan jelentkeznek be a csoportok. A tárlat létrehozásakor cél volt, hogy interaktív, érdekes és egyben tanulságos is legyen: a látogatók visszajelzései alapján ezt sikerült is elérniük.

A kiállítás június 30-ig látogatható.

Az anyag sok érdekességet tartogat a látogatóknak. Az érdeklődők megtekinthetnek például rendőrségi akciókat bemutató filmeket, régi fotókat, dokumentumokat. Egyik érdekesség például a városi kapitányság 1956–57-es iktatókönyve, amelybe 1956. október 23. és december 1. között egyetlen bűncselekményt sem iktattak. Láthatnak továbbá egyenruhákat, különböző bűnjeleket, valamint egy berendezett fogdát is, ahol vendégkönyvként a falra írhatja fel bárki az üzenetét, de kipróbálható a rabosítószék, valamint az ujjlenyomatvétel is. A helyszínelők munkájával egy betörési helyszín rekonstrukcióján keresztül ismerkedhetnek meg a látogatók.


Bűnözők nyomában" június 30-ig

A tárlat június 30-ig látogatható a múzeum nyitvatartási idejében (április 30-ig hétfő kivételével naponta délután 2-től 6-ig, májustól hétfő kivételével naponta délelőtt 10-től délután 6 óráig). Előre bejelentett csoportoknak tárlatvezetéseket tartanak. Érdeklődni és bejelentkezni a 96/212-094-es telefonszámon lehet.

Olvasóink írták

  • 2. egy óvári 2008. április 11. 20:15
    „Nem a kiállítás rendkívüli volta miatt voltak már ennyien,hanem azért mert az önkormányzat kifizette a múzeumnak, ezáltal Szentkuti Károlynak a város valamennyi diákjára az állandó csoportos belépőkártya díját. Zseniális ötlet. Innentől kezdve semmit nem kell csinálniuk, a pénz a zsebükben,ha jönnek,ha nem jönnek.
    Én arra köteleztem volna a múzeumot,hogy valamennyi mosonmagyaróvári polgárt ingyen engedjen be, bevételt pedig az idegenforgalomból produkáljon.”
  • 1. matriné 2008. április 11. 09:13
    „A címet olvasva, már kezdtrem azt hinni, hogy valóban a bűnözők nyomában vannak derék redőreink! Még a novákpusztai szemetelőket is megcsípétk!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megjelent az Aranypor első száma

Mosonmagyaróvár - A Merített örökség – 2007 című irodalmi antológia után az Aranypor című… Tovább olvasom