Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Már csak az önrész hibádzik

Egymillió eurót nyert az Alsó–Szigetköz rehabilitációjára a Felső-Mosoni-Duna-táj Társulás.
Parlagnyilasi-ág: Márciusban elkezdődhetnek itt a földmunkák.
A Felső-Mosoni-Duna-táj Társulás szlovák és magyar szervezetekkel közösen beadott uniós projektjén ősszel egymillió eurós támogatást nyert az Alsó–Szigetköz rehabilitációjára. A közbeszerzési eljárás nyomán márciusban a kivitelezés – a Parlagnyilasi-ág „földmunkái" – is megkezdődhetnek. Az önrész azonban még kérdéses.

A LIFE-projekt teljes összege 2 millió 168 ezer euró, melyből 1 millió 76 ezer eurót nyert Brüsszelből a társulás. E pénz legnagyobb részét az Ásványráró alatti Parlagnyilasi-ág rehabilitációja jelentené, mellyel megoldódna az Alsó-Szigetköz vízellátása. A mentett oldali vízpótlás ezzel kezelhetővé válna, s a szárazon maradt csatornák is vizet kapnának. A közbeszerzési eljárást már kiírták az ügyben, s most küldik az első jelentéseket Brüsszelbe. Széles Sándor, a Felső-Mosoni-Duna-táj Társulás elnöke szerint azonban az önrész „még lóg a levegőben".

– A környezetvédelmi és vízügyi miniszter decemberben Lipóton tulajdonképpen visszavonta korábbi ígéretét az önrész biztosítására. Igaz, akkor ígéretet tett arra is, hogy a tárca újabb 300 millió forintot fordít az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságon (Édukövízig) keresztül az Alsó-Szigetközre, ám ebből nem finanszírozhatjuk saját forrásainkat. Most pályáznunk kell erre az összegre: elvileg 250 millió forintról van szó, ám a velünk közösen pályázó szlovák társulás vállalta önrészét, s a vízügy is 40–50 millióval hozzájárul a kivitelezéshez. Így összesen 160–170 millió hiányzik. Furcsállom a helyzetet, ugyanis a vízfelület kijelölése és a monitoring elvileg kötelező állami feladat lenne: mi az ehhez szükséges összeg ötven százalékát megnyertük, s most csak a másik, központi felét várjuk. A kivitelezés márciusban elkezdődhet s talán június végére be is fejeződhet.

A Szigetközi Fejlesztési Tanács megalakítása az előkészítő résznél tart, azonban a minisztérium ezen a néven nem engedélyezte létrejöttét. Valószínűleg így a Szigetközi Fejlesztési Fórum elnevezést kapja a különböző szekciókra épülő szervezet. Egy tavalyi kormányhatározat szerint Bős–Nagymaros kérdéskörére intézményhálózatot – az önkormányzatok bevonásával – kell „kiépíteni": erről is folynak már az egyeztetések. A tervek szerint ez a fórum lehetne az itteni döntéshozó szerv, melynek kibővített szekciói áprilisra alakulhatnak meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

3.8 milliárd fejlesztésre

Elképzelések ugyan vannak, ám a megvalósítása kérdéses a mosonmagyaróvári egyetemi karon tervezett több, mint egymilliárdos fejlesztésnek. A kar dékánja szerint bizonytalan, hogy el tudják-e adni felszabaduló ingatlanjaikat. A költségek felét az állam állja, míg a fennmaradó részt vállalkozói hitelből fedezik, amit húsz év alatt kell az intézménynek visszafizetnie. Tovább olvasom