Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Maketteket lopott

25 makettet lopott el egy tizenöt éves fiatalember a Mosonmagyaróváron rendezett nemzetközi makettkiállítás utáni rakodás közben.
Az elmúlt hétvégén tizedik alkalommal megrendezett mosonmagyaróvári nemzetközi makettverseny szervezői vélhetően álmukban sem gondolták volna, hogy a kiállított alkotásokat megpróbálják „megdézsmálni". A kétnapos rendezvényt követően a kiállítók közül többen itt hagyták makettjeiket ideiglenes megőrzésre. A szervezők ezeket a bedobozolt modelleket rakodták éppen az autóba a rendezvény helyszínén, amikor észlelték, hogy több makett is eltűnt.

Egy szemtanú látta, amint néhányan a dobozokkal az egyik közeli társasház felé sietnek. A szervezők így hát utánuk eredtek, miközben értesítették a rendőrséget. Útközben megtalálták az eldobált üres dobozokat. Amikor az épület udvarára értek, az ott lévő gyerekek már javában játszottak az aprólékos munkával összeépített harckocsi- és repülőgépmakettekkel. Ezeket sikerült visszaszerezni a gyerekektől, ám még mindig hiányzott néhány darab a leltárból. A rendőröknek rövid időn belül egy 15 éves fiúnál sikerült ráakadniuk a még hiányzó darabokra.
Kiderült, hogy a fiatalember összesen huszonöt darab különféle makettet vitt el, mintegy 200 ezer forint értékben. Ellene lopás vétségének gyanújával indítottak eljárást. A maketteket kisebb sérülésekkel ugyan, de sikerült visszajuttatni tulajdonosának.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

''Aki kapja, marja'' a szúnyogpénzt

A dunai árvíz visszavonulása s a hirtelen jött felmelegedés hatására megjelentek szúnyogok a vízpartok környékén.A Magyar Turisztikai Hivatal 15 millió forintot osztott a megyében szúnyogirtási támogatás címén. Mosonmagyaróváron a kistérségi társulás is kap: ez utóbbihoz tartozik Lébény és kilenc település gesztoraként Dunasziget, akik szintén nyertek. Ők külön szeretnének gyéríttetni. Tovább olvasom