Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Magyarországon jól érzik magukat a Pozsonyból vidékre költözők

A nyelvtudás hiánya és a közlekedési nehézségek miatt aggódnak leginkább a Pozsonyból a Felső-Csallóközbe és Mosonmagyaróvár térségébe költöző szlovákok - derül ki egy, a rajkai kluboldalunkon közölt kutatásból.

Míg a nyolcvanas években a bevándorlás következtében évi 4100 fővel gyarapodott a szlovák főváros lakossága, a kilencvenes évek végére a bevándorlók száma évi 1700-ra csökkent. Ugyanakkor növekedni kezdett a Pozsony vidéki települések, köztük a Dunaszerdahelyi járás lakossága, s ez a növekedés most is tart. Az ország EU-tagállammá válása óta a Pozsonyból emigrálók számára további új célterületként szerepel a magyarországi Rajka és Mosonmagyaróvár közötti térség.

A költözés időpontja szerint a fő hullám 2004 után érkezett.

A pozsonyi dezurbanizáció egyik lényeges elindítója, hogy vidéken olcsóbban lehet lakást, házat venni, mint a fővárosban. A csallóközi és magyarországi megkérdezettek is elsősorban a következők miatt szánták el magukat a költözésre: megfizethető árú telkek és családi házak, Pozsony közelsége, olcsóbb élet, családtagok, barátok közelsége, természetközelség, nyugalom, vidéki életmód.

A legszorosabb kapocs, amely továbbra is Pozsonyhoz köti a válaszadókat, a munkájuk. 61 százalékuk – a Csallóközbe költözők 54 százaléka és a Magyarországra költözők 82 százaléka – ugyanis a fővárosban dolgozik.

A betelepülők többségének – függetlenül attól, hogy mikor költözött be és milyen nemzetiségű – kedvező tapasztalata van a helybeli lakosokkal. Ez fokozottan érvényes a magyarországiakra, akiknek 80 százaléka segítőkész, barátságos emberekkel találkozott.

Azok, akik számára a Pozsonyból való kiköltözés negatív változásokkal is járt, szinte valamennyien a közlekedési viszonyokra panaszkodtak.

A válaszokból kiderül, hogy a megkérdezett csallóköziek és magyarországiak többsége a szomszédi és baráti kapcsolatok ápolásán kívül jelenleg semmiféle más közösségi tevékenységet nem folytat. De nem folytatott korábban, az előző lakhelyén sem.

Bővebben Rajka Kluboldalán olvashatnak.

Olvasóink írták

63 hozzászólás
  • 63. szabo1936 2010. október 24. 17:47
    „#61
    Agent=
    One that acts or has power or authority to act.One that acts for or as the represetative of a another.”
  • 62. Alex64 2010. október 22. 19:38
    „semmi gond nem lenne ha a helyi adókat bővítenék és fizetnének. Fejlődne a térség is. Az egésztől viszont azért van hányingerem mert én még emlékszem amikor még látványosan "imádtak" minket az "Ő Ősi" Országukba Magyar nép mindig megalkuvásáról volt híres.”
  • 61. nagyfulesbagoly 2010. október 20. 20:53
    „AGENT
    GYORSAN IRTÁL EGY KOMMENTET A MÁSIK NICK NEVEDEN IS?
    HOGY KETTEN LEGYETEK?:)))))))))))
    AGENT:WIKIPÉDIA:ÜGYNÖK,BESÚGÓ, ROBOT,USZITÓ BEÉPÍTETTÜGYNÖK
    :)))))))))))))))))))))))))))))))”
  • 60. nagyfulesbagoly 2010. október 20. 20:39
    „:)))))))))))))”
  • 59. Agent 2010. október 20. 20:03
    „57, nem magyarázkodás, felvilágosítás, neked, mert rád fér nagyon.”
  • 58. RickCartman 2010. október 20. 19:59
    „47. hozzászólás nagyfulesbagoly
    Tévedsz: nem mindenkire írtam, hanem konkrétan a te hozzászólásodat minősítettem finoman, nehogy megsértselek. Legutóbbi beírásaidból látom: téged még megsérteni sem lehet.Először aludd ki magad.Aztán máskor figyelj: ittasan ne ülj a gép el, mert össze-vissza fogsz írogatni, és ráadásul fájni is fog a fejed.”
  • 57. nagyfulesbagoly 2010. október 20. 19:13
    „xar a nick neved
    válassz mást v mi magyarosat
    akkor nem kéne magyarázkodnod
    s még v mi egy szer sem irtam mint te
    homály vagy,fuss neki még egyszer,jó szájtépést
    remélem páran most olvassák ezt
    agent carter barátom
    JUHÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ”
  • 56. nagyfulesbagoly 2010. október 20. 19:05
    „55
    jól alszom minden nap, de ma különösen jóóóóóóóól fogok aludni:)))))))))))”
  • 55. Agent 2010. október 20. 18:49
    „54, ágens angolul agent, nem hiszem el, hogy ennyire homály vagy. Egyébként jó szájtépést, biztosan jobban alszol majd tőle:)”
  • 54. nagyfulesbagoly 2010. október 20. 18:46
    „AGENT-ÁGENS??
    ágens=közvetitő
    a besugó is közvetít v mit:infó???
    ÁGENSEK:olyan mesterséges kreatúrák, mint pl a robotok.
    WIKIPÉDIA”
  • 53. nagyfulesbagoly 2010. október 20. 18:37
    „AGANT PROVOCETAUR
    JELENTÉSEI:
    BESÚGÓ,PROVOKÁTOR,USZITÓ BEÉPÍTETT ÜGYNÖK”
  • 52. Agent 2010. október 20. 18:33
    „51, ágens, a nickemet meg 98óta használom a neten, szóval ha nem tetszik, hát nem nézed:)”
  • 51. nagyfulesbagoly 2010. október 20. 18:26
    „50
    WIKIPÉDIA”
  • 50. Agent 2010. október 20. 18:23
    „Nálad látom a caps lock van automatikusan bekapcsolt állásban, ékezeteknek fuss neki még egyszer, menni fog:)”
  • 49. nagyfulesbagoly 2010. október 20. 18:17
    „AGENT
    ÜGYNÖK
    AZ INTERNETEN AUTÓMATIKUSAN MÜKÖDÖ ROBOTOK FAJTÁJA.”
  • 48. Agent 2010. október 20. 18:05
    „47, próbálja oszlatni a sötétséget, kevés sikerrel, ahogy látom:)”
  • 47. nagyfulesbagoly 2010. október 20. 16:39
    „RICK C
    KI MODTA HOGY ÜLJ A HOMOKÓZÓNKBA?
    SENKI.
    MÉGIS BEÜLTÉL ÉS IDEPISZKÍTOTTÁL.
    ÉS MÉG TE VAGY FELHÁBORODVA???
    KÜLÖNBEN IS MIÉRT VAGY ITT,HA ITT MINDENKI, "te írtad":félművelt,brekeg,nem tud helyesn írni,demagóg, stb.”
  • 46. INVEKTUS 2010. október 20. 13:22
    „kedves pancser én RAJKAI vagyok és tudom azt hogy hogyan is mennek a dolgok ÉS nem örülök hogy betelepedtek betelepednek a szlovákok .
    DE !!!!!!!!
    nem fogom öket elzavarni !
    CSAK jön a nagy büdös kérdés ha Én vettem volna egy telket oroszváron és én költöztem volna oda vagy ép pozsonyba ??????????
    hogyan segitettek volna az ottani hatoságok ? vagy épp az emberek ??
    elmondom SEHOGY .
    Azt irod hogy örüljünk neki És mi ebböl a hasznom ??
    hasznunk ??
    Ja szépen megcsinálták az utakat szépen megcsinálták a parkot
    szépen megcsinálták a polgármesteri hivatalt :)
    JÓ akkor én minek örüljek ???
    Azok az emberek akik eladták az ingatlanokat ,azoknak a 76% már rég megbánta
    AKKOR FOGOK MAJD ÖRÜLNI HA LEGALÁBB 3 MUNKAHELY LÉTESÜL RAJKÁN :)
    MERT UGYAN IS AZT MINDEN RAJKAI TUDJA HOGY MELY GYÁRAK SZERETTEKVOLNA IDE TELEPÜLNI

    És én is szlovák álampolgár vagyok 1971 ota élek Rajkán
    bizony pancser,,,,,,,.”
  • 45. RickCartman 2010. október 20. 11:53
    „nagyfulesbagoly
    Tényleg nem tudsz helyesen írni, az idézett helyen nem kell vesszőt használni, terjedelmi okok miatt megkímélem az olvasókat, hogy csapnivaló mondataidat ízekre szedjem, de ez nem is baj, illetve a te bajod, nem az enyém.Ha szlovák lennék, lennék olyan jó szlovák, mint amilyen "magyarnak" te vallod magad.A Himnusznak ehhez semmi köze, szerintem sokan bajban lennének már a magyar himnusszal is, ha például a második versszakát is kérdezném, lenne nagy makogás-mekegés.A különböző népek, nemzetek egyenrangúságában hiszek, nem gondolom, hogy egyik nép magasabb rendű lenne, mint a másik.Mivel a lakóhely szabad megválasztásának joga mindenkit egyformán megillet, tényleg nem értem, mi baj van azzal, ha szlovákok költöznek bárhova is.Gondolom, te is felháborodnál, ha Németországba, vagy Ausztriába költözve a helyi lapok fórumain arról fröcsögnének a helyi "okostojások", hogy takarodjál vissza Romániába, vagy a Balkánra, mert ez itt ősi germán föld, a teutonok vére öntözte évszázadokon át, neked itt semmi keresnivalód.”
  • 44. KoPi 2010. október 20. 05:30
    „Őszintén remélem, hogy rövidesen Pozsonyban is jól fogják érezni magukat a Magyarországról odaköltöző magyarok és népességszámban átveszik a többséget. Hajrá magyarok, foglaljuk vissza Pozsonyt! :-)))”
63 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megjelent a Szél-járás folyóirat őszi száma

A három országban szerkesztett folyóirat őszi száma is markánsan képviseli azt az elvet, hogy olvasmányos, a régió művészeti életét, múltját, jelenét bemutató írásokat közöljön. Tovább olvasom