Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Magyar Zoltán: hívja vissza bűnözői múltjával dicsekvő jelöltjét az MSZP

Az MSZP mosonmagyaróvári képviselőjelöltje többek között arról beszél egy hangfelvételen, hogy ˝egyszerű kis cigarettacsempész˝ volt a 90-es években - írja közleményében a Jobbik megyei elnöke.




˝A sajtóban megjelent egy hangfelvétel, amin az MSZP egyik mosonmagyaróvári képviselőjelöltje többek között arról beszél, hogy "a politika és a bűnözés ugyanaz", azzal is kérkedik, hogy "egyszerű kis cigarettacsempész" volt a 90-es években˝ - olvasható Magyar Zoltánnak, a Jobbik Győr-Moson-Sopron megyei elnökének, országgyűlési képviselőjének közleményében.

˝Azt tudjuk, hogy a baloldal nagy bajban van, de azt mi sem sejtettük, hogy ennyire mélyre süllyednek. A hangfelvételből az is kiderül, hogy a képviselőjelölt szerint "az szenvedi el a terrort, aki hagyja", a szövegkörnyezetből ítélve a mosoni "csikágóra" céloz. Ezt a kijelentését is vérlázítónak tartjuk, hiszen hogy várhatja el az egyébként küzdősport múlttal rendelkező szocialista azt, hogy idősek, babakocsit toló kismamák és gyerekek védjék meg magukat a gátlástalan bűnözőkkel szemben.

Felszólítjuk az MSZP-t, hogy azonnal hívja vissza jelöltjét és kérjen bocsánatot a mosonmagyaróváriaktól. Továbbá valljon színt a szocialista párt, hány bűnözőt rejtegetnek a jelöltjeik között a városban, megyei és országos szinten?

Ez a nyilvánosságra került hangfelvétel is bizonyítja, hogy a Fidesszel szemben csak a Jobbik kínál tisztességes alternatívát˝ - zárta gondolatait Magyar Zoltán, a Jobbik megyei elnöke.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tök jó hét a Vackorban

Tovább olvasom