Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Macskakeresőt játszott a besurranó tolvaj

Jánossomorja - Azt mondta a besurranó tolvaj, hogy macskát keres, aki miközben kifelé osont a lakásból, összetalálkozott a tulajdonossal. Az ismeretlen elkövetők az idős asszony minden megtakarított pénzét elvitték.

Háza előtt söprögetett egy idős asszony szerdán reggel Jánossomorján a Bajcsy-Zsilinszky utcában, amikor ajtónyikorgást hallott. Ennek azonban nem tulajdonított nagyobb figyelmet, ám amikor dolgavégeztével visszaindult a házba, meglepődve tapasztalta, hogy egy ismeretlen férfi négykézláb mászva tart éppen kifelé a lakásból. Amikor rákérdezett az idegennél, hogy mégis mi dolga itt, a férfi szemrebbenés nélkül rávágta: macskát keres. Ezt követően aztán gyorsan távozott. Egy másik férfi is volt még az udvaron, aki társával együtt szintén sietősre vette a tempót, majd autóba ültek és elhajtottak. Az asszony csak ezután fedezte fel, hogy a szobában tartott megtakarított pénzét – 500 ezer forintot – elvitte a két ismeretlen.

A sértett személyleírása alapján a rendőrség egy 165 centiméter magas, zömök testalkatú, szőke, rövid hajú férfit keres, aki a bűncselekmény elkövetésekor fekete nadrágot és zöld felsőrészt viselt. Társa 170 centiméter magas, őszes hajú, rajta farmernadrág és többszínű csíkos póló volt. Az elkövetők autójának színe és típusa ismeretlen, csupán annyit lehet tudni, hogy vélhetően valamit szállított a tetőcsomagtartón. A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik szerdán reggel vagy délelőtt látták Jánossomorján a két elkövetőt, vagy bármiféle érdemleges információval rendelkeznek róluk. A jelentkezni személyesen lehet a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon vagy telefonon a 215-433-as számon.

A rendőrség szerint hiába hívják fel folyamatosan az idős emberek figyelmét arra, hogy megtakarított pénzüket ne otthon, a bűnözők által is jól ismert, tipikus helyeken tartsák. A besurranásos lopásoknál szinte kivétel nélkül minden esetben a konyhából, illetve a szobából a szekrénybe elrejtett pénzt viszik el a tettesek.

Méhes Ákos

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ShivaMoon: Mexikó helyett Dunaremetét választották

Dunaremete - Jan Engel, a rendezvény főszervezője Dunaremetén intézi a ShivaMoon fesztivál előkészületeivel kapcsolatos ügyeket. A Kisalföldnek elmondta: a festői környezet, a természeti adottságok miatt választották a szigetközi települést a korábban tervezett mexikói helyszín helyett. Úgy véli, a rendezvényre érkezők létszáma elsősorban az időjárástól függ. Kedvező feltételek esetén ezerötszáz külföldi, s majd kétszer ennyi hazai fesztiválozót várnak. Tovább olvasom