Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Luxuslakópark pozsonyiaknak - a legolcsóbb 40 millióért

Dunakiliti - Összesen negyven lakásból álló luxus-lakóingatlant – s mellé egy kiszolgálólétesítményt – épít Kiliti Park néven egy szlovák beruházó a faluban.
A legolcsóbb apartman 40 millió forintba kerül majd, s elsősorban a pozsonyi érdeklődőket célozták meg.

Az osztrák Ewa Dobersek 2003-ban vette meg a dunakiliti Németh-villát: saját erőből, valamint hitelből közel 100 millió forintot költött a rekonstrukciójára. Négycsillagos Romantik Hotelt szerettek volna kialakítani itt, s felépíteni mellé egy szakközépiskolát. Az építkezés lassan haladt, majd elakadt. Végül a beruházót képviselő Rossner Kft. 500 ezer eurós, mintegy 130 millió forintos irányáron több mint egy éve árulta a 60 százalékban kész ingatlant.

Luxusrezidenciák: A helyiek is rácsodálkoztak a faluközpontban a szlovák befektetők terveire, akik fél éve vásárolták meg a területet.
Luxusrezidenciák: A helyiek is rácsodálkoztak a faluközpontban a szlovák befektetők terveire, akik fél éve vásárolták meg a területet.


A luxuslakópark mellé egy másik létesítményben wellness- és fitneszterem, biliárdszalon, vinotéka és bár kerülne. A dunai holtág mellett elterülő ingatlanok kialakításával a befektetők a helyi ötcsillagos kastélyszálló golfturizmusára és a négycsillagos wellnesshotelre is kapcsolódnának, valamint kihasználnák a turisztikai és sportolási lehetőségeket a Szigetközben.

Kiliti Park: A község légifelvételén pirossal jelöltük a Kiliti Park tervezett helyét. A hátsó részen már a földmunkáknak, tereprendezésnek is nekikezdtek.
Kiliti Park: A község légifelvételén pirossal jelöltük a Kiliti Park tervezett helyét. A hátsó részen már a földmunkáknak, tereprendezésnek is nekikezdtek.


Úgy tűnik, itt is elsősorban a pozsonyi érdeklődőket célozzák meg, hisz kiemelten hirdetik, hogy mindössze tizennyolc percre fekszik Dunakiliti a szlovák fővárostól. Nemcsak a szolgáltatás, hanem az ingatlanárak is a kiemelt kategóriába tartoznak: a legolcsóbb, mindössze hatvannyolc négyzetméteres lakás 5,3 millió koronába, több mint negyvenmillió forintba kerül. Ebbe az árba a terasz, egy alagsori tárolótér és a parkoló is beletartozik. A legdrágább lakásnak – egy száztizenegy négyzetméteresnek – kilencmillió korona az ára, vagyis több mint 72 millió forint. Természetesen magyar bankon keresztüli hiteligénylésre is van már lehetőségük a szlovák érdeklődőknek. A területen tartanak a villa helyreállítási munkái, valamint a hátsó részen már a földmunkáknak, tereprendezésnek is nekikezdtek. Az utcafront felőli szakaszt egyelőre deszkából készült ideiglenes kerítéssel zárták le.

Tervek: A villát felújítják, a földmunkákat is elkezdték – a pozsonyi vásárlóknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha itt akarnak lakást venni.
Tervek: A villát felújítják, a földmunkákat is elkezdték – a pozsonyi vásárlóknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha itt akarnak lakást venni.


Már húzzák a falakat
Rajkán szlovák beruházók két társasháznak való területet vásároltak meg: egyet a helyi önkormányzattól, egyet magántulajdonostól. Az egyik lakóingatlan építését már el is kezdték, a falakat húzzák fel a kishatár felé vezető út mellett. Itt mindössze néhány eladó lakás maradt: a háromszobásat 3,4 millió koronáért (közel 25 millió forintért), a kétszobásat 2,1 millió koronáért (17 millió forintért) hirdetik.

Olvasóink írták

65 hozzászólás
  • 65. Lárika 2008. augusztus 10. 22:16
    „Kedves Korrekt, én is hasonlóképpen látom a dolgot, csak kíváncsi voltam, hány embernek szúr szemet ez a helyzet :-((((”
  • 64. Korrekt 2008. augusztus 09. 21:55
    „62. Lárika 2008.08.07 23:48
    *******************************************

    Azért kedves Lárika, mert az értelmes magyar honfitársaink az EGÉSZ ORSZÁGBAN mindent más nyelven reklámoznak és neveznek.
    Söt, németül énekelnek magyar honban az elöadásokon.
    Most vagy azért, hogy hizelegjenek, vagy azért, hogy nagyzóljanak.
    A probléma sokkal nagyobb mint egy kis magyar falu:(”
  • 63. Hazaszerető 2008. augusztus 08. 14:36
    „ELADÓ!
    Közép-Európában jó fekvésű helyen; lakott ingatlan , 93.000Km2, 19 partíciós, KB 10.000.000 lakóssal (csökkenő), enyhén mérgezett folyókkal + felújításra szoruló utakkal. Alkalmas üzletközpontok, külföldi állampolgárok luxus lakóparkjainak építésére.
    Természetvédők kíméljenek!
    Ár megegyezés szerint!”
  • 62. Lárika 2008. augusztus 07. 23:48
    „Miért nem magyar nyelvű az óriásplakát? A kilitiek már mind tudnak szlovákul? Ha meg nem, az az ő bajuk?”
  • 61. Korrekt 2008. augusztus 04. 09:53
    „59. Tűzimádó 2008.08.01 21:17
    *****************************************

    ...a primitiv gondólkozásmódottal és a semmihez nem értö hoizzászólásaiddal törödjél, te neveletlen takonypolc :)

    ....az alapokat kell megtanúlni elösször aztán ugathatsz......ugatni is hamissan tudsz:)

    ...azért vannak egy fényévre elöbbre a nyugati államok mert ök mást is tudnak...söt..
    ....szép kis látvány MAGYARORSZÁG:...ültök a szemét, mocsok, felfordulás, ellenségeskedés kupac tetején és szépen irtok:) :(

    ...ez már tragi-komédia....folytassátok csak, jó felé haladtok~~~~”
  • 60. Fairplay 2008. augusztus 03. 22:46
    „Szerintem a "legmagyarabbaknak" a legsz....bb a helyesírása!! Van min fejleszteni....!”
  • 59. Tűzimádó 2008. augusztus 01. 21:17
    „Korrekt!

    Először is talán tanulj meg magyarul írni. Aztán lehet fikázni.

    Vegyél fel hitelt.....Hülye vagy pan.cser??? Látszik, hogy a valóságtól teljesen el vagy szakadva, vagy esetleg valmilyen érdekeltséged van a hitel-maffiában?

    Tegyük tisztába a dolgokat! Az összes külföldi náció akkor építkezhet, vehet itt lakást-ingatlant, amikor már az "őslakosok" nem tartanak rá igényt!
    Ez nem Budapest, ez egy falusias környezet. Adjanak olyan hiteleket a MAGYAROKNAK, hogy ingatlant tudjanak venni tudjanak felújítani. Ami marad az az idegeneké!!!!!”
  • 58. Korrekt 2008. augusztus 01. 12:10
    „18. Elmo 2008.07.31 10:01
    *************************************************
    ....egy történelem melyel te nem vagy tisztába.

    Árpád apánk és leszármozotjai leronaták a kárpátmedencét és elvettek mindent az itt élö népektöl.

    Nos ki épitett mit és ki mire jogosúlt?

    .....ha utáljuk a slovákokat, az nem jelenti azt, hogy ne legyünk reálisak...sokszor magam sem tudom, hogy miért utálom öket...talán azért mert olyan sokszor elmundjuk...vagy mert öközöttük is sokan vannak akik ártani akarnak nekünk..”
  • 57. Korrekt 2008. augusztus 01. 11:51
    „...aztán csak, annyira zölfülük ne legyünk, hogy mind ez véletlennek hisszük.

    Hogy bent van a kormány keze is, az egészen biztos, még talán támogatást is kapnak csak épitsenek magyaroszágon.”
  • 56. agihk 2008. augusztus 01. 11:44
    „elmo: aztan eladod, es veszel egy luxusingatlant a kilitiparkban... ha eladjak neked.”
  • 55. Elmo 2008. augusztus 01. 09:50
    „Az lehet,de itt konkrétan a szlovákok miatt drágult!
    Oké,akkor veszek 20 millióért egy telket,plusz ráépülök egy házat.:)”
  • 54. Carpatica 2008. augusztus 01. 09:45
    „Kedves pan.cser nem altalanositok azért tettem idézöjelbe a "nagy magyarokat " !
    Elmo , remelem önt megnyugtatja az a teny , hogy nemcsak önöknal hanem itt is erdelyben oriasiak a lakasarak, söt meg nagyobbak mint Mo.-on es külföldinek nem sok szerepe volt ebben !
    Dragul az energia , dragul minden !”
  • 53. pan.cser 2008. augusztus 01. 09:45
    „Csak a tesze-toszák nem találnak megoldást, helyette mindig kell valakit szidni. A pszichológia ismeri ezt a helyzetet! Vegyél fel hitelt építs házat és add el. Garantáltan keresel rajta!”
  • 52. Elmo 2008. augusztus 01. 09:26
    „Te szerencsételen.Te nem fogod fel amit irok.Nem arról beszélek aki eladja a házát.Hanem arról,akinek nincs,de szeretett volna.....
    Annak már esélye sincs!!!”
  • 51. pan.cser 2008. augusztus 01. 09:22
    „Emlegettem és megjött a toporzékoló szürke magyar bika, Zöldségeket beszél megint természetesen. A valóság az, hogy tucatjával építik az új házakat a szóban forgó községekben a régi árából újat, természetesen a szlovákok által adott pénzből. Az még el sem jut a primitív agyáig, hogy a kész ház azonnal többet és mint amennyibe került, magyarul, bőségesen kamatozik egy ilyen befektetés.”
  • 50. pan.cser 2008. augusztus 01. 09:15
    „Kedves "Carpatica". Sok mindenben igazad van, azonban kérlek, nehogy az általánosítás hibájába essél. A többség, az igen nagy többség nem szélsőséges és békében megvan a nemzetszomszédokkal. Ahogy mondod, Ausztriában dolgoznak, a Tátrában sielnek, a horvátoknál nyaralnak, Erdélyben kirándulnak, dehogy akarják ezeket a dolgokat elveszíteni. Nem irracionális a MO-i magyar, akkor sem, ha néhány primitív ősmagyar, a toporzékoló szürke magyar marha bika értelmi szintjére süllyedt.”
  • 49. Elmo 2008. augusztus 01. 09:04
    „Ez hihetetlen.A szlovákok felvásárolnak mindent,mivel annyira felnyomták az árakat,hogy magyar labdába sem rughat.Fiatalok akik itt szerettek volna épülni,és élni.De nem baj,igy fejlődik a falu,de kiknek is???????
    Mikor a rajkainak mennie kell minimum Mosonmagyaróvárra.Tanultak a magyarok Trianonból,itt arról van szó,hogy pénzért adják el az országot a hozzátok hasonlók!!!!
    Szóval itt a lényeg,hogy aki eddig nem épült vagy vett házat,az már nem is fog!”
  • 48. Carpatica 2008. augusztus 01. 08:55
    „Igen es megvalami ! A nagy, radikalis nemzeti szellemeket azt csak magatoknal hirdessetek minket ne nagyon kavarjatok bele mert evel csak rosszat csinaltok, es a levet nem ti isszatok hanem mi , hataron tuli magyarok.
    Mo-on könnyü magyarkodni , meg magyarnak lenni !
    Magyar gardasok gyertek ide magyarkoni , ellatna ugy szekely mint roman a bajotokat ! Nekünk mar lassan elegünk van a ketszinü politikatokbol !”
  • 47. Carpatica 2008. augusztus 01. 08:48
    „megtudna nekem azert azt valaki magyarazni a "nagy magyarok "közül ,hogy miert is romanoznak le egy erdelyit, szlovakoznak le egy szlovakiai magyart es stb. oly sokszor Mo-on .
    Mikor egy kis segitsegre lett volna szükseg felöletek , nemmel szavaztatok (remeleem tudjatok , hogy mire hivatkozom ) meg hamar munkapiaci korlatozast vezetett be Mo. nehogy a romanok elarasszak az orszagot ! Csak a helyzet az , hogy a roman hatarmenti varosokat magyar munkasok arrasszak el es nemccsak a hatarmentin hanem mar a nagyvarosokat is !
    Szidtok ti osztrakot is jocskan , de azert a kenyeret rengetegen ott keresitek meg !
    Valtozott es valtozik a vilag , ami volt most "400 "eve az senkit sem erdekel ma , a jövö a fontos , az együtteles ! Talan ha erre figyelnetek nallatok is jobbra valtozna a helyzet !
    Erdelyben hala istennek , ma egy olyan helyzet alakul ki lassan, hogy nem erdekel mer senkit az , hogy roman vagy magyar , nemet , stb ,hanem az hogy mindenböl a jobbat lehessen kihozni !”
  • 46. pan.cser 2008. augusztus 01. 08:27
    „Oki-Doki! Te beteg vagy, mi az, hogy vad tótok? Így akarsz élni, hogy mocskolod a szomszéd népet? Mondtam én korábban, hogy több buta magyart láttam eddig, mint szlovákot. István győzött, de nem végzett elég alapos munkát, az üvöltöző pogányok még közöttünk vannak. Nem tanultak Lehel vezér sorsából, Merseburgból, Trianonból. Nemzetrontó hőbölgők, irracionális, begőzölt magyarok, megint bajt akartok? Szerencsére a helybéliek nem ilyenek, hanem kihasználják a gazdasági konjuktúrát és ez a helyes.”
65 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaállt a régi ügyfélfogadási rend

Mosonmagyaróvár - Az elmúlt hetekben kezdődött a mosonmagyaróvári okmányiroda széles körű… Tovább olvasom