Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Lovagok, cowboyok, íjászok

Ötödszörre rendeztek Szigetköz Lovastalálkozót Halásziban. Közel százan mérték össze tudásukat a versenyeken.
Csaknem száz szabadidőlovas érkezett az ország minden tájáról a hétvégén Halásziba, Babosmajorba, az idén már ötödik alkalommal megrendezett Szigetköz Lovastalálkozóra. A háromnapos rendezvényre a résztvevők többsége már péntek délután sátrat vert a lovaskarám mellett. Ló és lovasa számos különféle versenyszámban mutathatta meg tudását.

A lovasokra várt többek közt szalagszerző verseny, lovagi torna, díjugratás, fogathajtó, lovas íjász- és western ügyességi verseny, hordókerülés, szlalom és gyorsasági mérkőzés. A résztvevőknek azonban nem csupán lóháton kellett bizonyítaniuk, hiszen az indulókészítés és annak előadása, a halfogás vagy a sörivó verseny egyéb felkészültséget is megkövetelt a lovasoktól.

A rendezvényre kilátogatókat ezenfelül számos érdekes program várta. Elmehettek például sétakocsikázni vagy kipróbálhattak számos népi mesterséget is. A környéken nagy feltűnést keltett a „the outlaw riders western club" vadnyugati hangulatot idéző postakocsis felvonulása.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A fővárosból jöttek betörni

Egy fővárosi betörőpárost fogtak el a rendőrök a minap Héderváron. A két férfi az elmúlt hetekben több családi házat fosztott ki a környező településeken. Az elkövetők minden esetben főként ékszereket és készpénzt vittek el, esetenként akár milliós kárt okozva – mondta el a Kisalföldnek Babos László őrnagy, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Tovább olvasom