Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Lopás ellen polgárőrség lehet

Levél - Péntek éjszaka az Ujhelyi Imre téren két padot rongáltak meg ismeretlenek, akiknek a figyelmét a közlekedési tábla, a szemetesedény sem kerülte el. Másnap éjjel egy ház elől lopták el a nemrég kiültetett tujákat. Papp Zoltán polgármester bízik benne, hogy az esetek újabb lökést adnak a polgárőrség megalakulásának.
A József Attila utcában kora tavasszal épült meg az egyelőre még lakatlan családi ház, melynek gazdája a területrendezésre is gondolt: füvesítette az udvart, fákat, tujákat vásárolt.

– A ház elé egy hónapja ültettük el a smaragdtujákat, melyeket egy szili faiskolában szereztünk be. A szomszéd vasárnap szólt, hogy az összesnek lába kelt – meséli Domonkos Róbert, a tulajdonos testvére. A férfi azt állítja, a keletkezett kár mintegy százharmincezer forint. Az esetet jelentették a rendőrségnek.

Domonkos Róbert a tuják hűlt helyét mutatja, a növényeket gyökerestől vitte el a szemfüles tolvaj.
Domonkos Róbert a tuják hűlt helyét mutatja, a növényeket gyökerestől vitte el a szemfüles tolvaj.

A hétvégén ugyancsak ismeretlenek ellen indítottak eljárást rongálásügyben is. A történésekről már Papp Zoltán polgármester számol be: „Felháborítónak tartom a hétvégi lopást és rongálásokat. Pénteken éjszaka az Ujhelyi Imre téren rongáltak meg két köztéri padot, de kidöntöttek egy közlekedési táblát és egy szemetesedényt is felborítottak." A településvezető szerint eddig nem volt jellemző Levélre ez a fajta vandalizmus. Igaz, a horgásztó környékén, a játszótéren néhány tárgy nem kerülte el a vandálok figyelmét. Papp Zoltán úgy véli, a vandalizmust a helyi polgárőrség létrehozásával lehetne megfékezni. A korábbiakban ennek megszervezésére tettek kísérletet, de talán ez a két hétvégi eset rávilágíthat az összefogás szükségességére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopás ellen polgárőrség lehet

Tovább olvasom