Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Lezuhant helikopter: a pilóta bűnös

A darnózseli falunapon – 2008. július 12-én – sétarepüléseket végzett az a helikopter, mely akkor még tisztázatlan okok miatt Kimle közelében a Mosoni-Dunába zuhant. A nyomozás lezárult, a pilótát bűnösnek találták.

A pilótát, Kóbori Bélát az egyik legtapasztaltabb repülősként tartják számon a megyében; közvetlenül a baleset után azt mondta, úgy érezte, megsüllyed a gép, majd csattanást hallott és a helikopter pörögni kezdett lefelé.

A balesetből következően a pilóta könnyebben, két utas pedig súlyosan megsérült - egyikük 50–70 százalékos munkaképesség-csökkenést szenvedett. A 2008 júniusi balesetről korábban is részletesen beszámoltunk, s az akkori feltételezés - miszerint nem műszaki hiba történt - helytállónak bizonyult.

A vizsgálat során kiderült, hogy a pilóta előtt felbukkant a légvezeték, ő pedig ijedtségből reflexszerű, menekülő mozdulatokat alkalmazott. A farokmű leszakadt a helikopterről, a gép pedig irányíthatatlanná válva ütközött az elektromos vezetékkel. A vezeték elszakadt, a helikopter a folyóba csapódva elsüllyedt.

A helikopter a baleset bekövetkezésekor üzemképes volt, műszaki meghibásodás lehetőségét kizárták.

Kóbori Bélát a Győri Városi Bíróság bűnösnek találta. Légi közlekedés maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó gondatlan veszélyeztetésének vétségében nyolc hónapi fogházbüntetésre, és három évi, a légi járművek vezetéséről való eltiltásra ítélte, valamint az eljárás során felmerült bűnügyi költség túlnyomó részét havi törlesztésben fizetnie kell. A fogházbüntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették.

Kapcsolódó cikkek:

Újra repülne a lezuhant pilóta - 2008. júl. 12.
Felvételek a helikopter baleset helyszínéről - 2008. júl. 13.
A helikopterbaleset okait még kutatják - 2008. júl. 24.
Helikopter-baleset: nem műszaki hiba volt - 2008. okt. 25.
Lezuhant helikopter: beperelik a biztosítót - 2010. jún. 27.

Olvasóink írták

  • 5. tati 2012. május 01. 09:25
    „"vezetéséről vasló eltiltásra ítélte"
    na Bélabátyám,nem vezethetsz IRON HORSE-t ,vaslovat....
    gratulálok kisalföld ismét! :-D”
  • 4. ekkenekepen 2012. május 01. 08:54
    „Asszem Béla bá megeresztheti az adatsérelmi pert a vicclap ellen, mivel nem közszereplő még mindig, ennek ellenére kiteregették egy rakat hiteltelen ocsmánysággal egy lapon a nevét. Meg esélyes egy becsületsértési is.
    Vicclap megint leszerepelt.
    Az meg a másik dolog hogy 2008! óta rágódnak az ügyön! Mi ez a vicc?!”
  • 3. acsali 2012. május 01. 08:03
    „Felfüggesztettet kapott a volt pártbizottsági káder a ártállami bírótól.”
  • 2. igazságmondó 2012. május 01. 05:54
    „Nem elég büntetés, hogy azzal kell élnie, hogy két ember a balesetnél súlyosan sérült meg?
    Érdekes, hogy teljesen ki írják a pilóta névét.Más bűncselekményeknél a név kezdőbetűket írják.”
  • 1. Dwatson 2012. április 30. 21:35
    „Mi tartott négy évig?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megépül a Győr-Bécs kerékpárút utolsó hiányzó szakasza

Napokon belül megkezdődik az osztrák-magyar országhatár és az ausztriai Miklóshalma (Nickelsdorf)… Tovább olvasom