Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Lezárták a halászi hidat: elkezdődik az építés

Halászi - Hétfő délben lezárták a halászi hidat: a felújítás után legkorábban novemberben nyithatják meg. Máriakálnok felé hétfőn már jókora volt a forgalom, ám folyamatosan haladtak a járművek. A szülők gyermekeiket féltik.

Bár hajnali fél ötre ígérték a lezárását, végül hétfőn egész délelőtt folyamatosan közlekedhettek még a járművek a halászi Mosoni-Duna-hídon. A műtárgynál délelőtt tíz órakor tartott helyszíni egyeztetésen a beruházó, a kivitelező, az önkormányzat, a rendőrség, tűzoltóság, mentősök és a közterület-felügyelet képviselője is részt vett. Ezután, dél körül szüntették meg az átmenő forgalmat: sokan ezt – elsősorban külföldiek (szlovákok, osztrákok) – nem tudták, s a híd lábánál kértek útbaigazítást.

Majthényi Tamás, Halászi polgármestere délelőtt a híd előtt.
Majthényi Tamás, Halászi polgármestere délelőtt a híd előtt.

A kivitelező vizsgálja, hogy novemberben ideiglenesen megnyitható lesz-e a híd. Lukács Zsolt, a kivitelőző HH Duna-híd projektvezetője a helyszínen a Kisalföldnek elmondta: a lezárást követően a szerkezetet – vélhetően jövő héten – néhány centiméterrel megemelik, s a műtárgy alatt dolgoznak néhány hétig. Körülbelül másfél hónap múlva a Mosonmagyaróvár felőli szakaszon a közút felbontásával egy szerelőteret alakítanak ki, ahol elkészül majd az új szerkezet. Ezt vélhetően nyáron teszik majd a mostani helyére.

Mivel vasárnap este Halászin elterjedt, hogy hétfő reggel még nem zárják le az ottani hidat, emiatt Máriakálnokon hétfőn nem volt különösebb dugó munkába induláskor. Ekkor s kora délután is forgalomterelő őrök irányították a közlekedést. Széles Sándor máriakálnoki polgármester elmondta: ő már reggel hat órakor a faluját Mosonmagyaróvárral összekötő Mosoni-Duna-hídon figyelte, mekkora torlódást okoz majd, hogy a forgalom java erre terelődik. „Mindössze egy kisebb dugó volt, ekkor 20–30 autó torlódott fel, ám sikerült a jelzőőröknek folyamatossá tenni a haladást. A máriakálnoki szülők jelezték, hogy a járművek az iskola előtt nem tartják be a sebességkorlátozást. A rendőrség ígérete szerint akár már kedden traffipaxok mérhetnek ezen a szakaszon" – mondta. A Máriakálnok és Mosonmagyaróvár közötti utat egyébként múlt csütörtökön kátyúzták, most járható az aszfalt.

Délben megszűnt a gépjármű forgalom a halászi hídon – legalább novemberig.
Délben megszűnt a gépjármű forgalom a halászi hídon – legalább novemberig.

Rémai Péter, a Kisalföld Volán mosonmagyaróvári vezetője szerint zökkenőmentes volt hétfőn a buszok átállása az új útvonalakra és menetrendre. „Viszonylag tájékozottak voltak az utasok is, panasz délutánig nem érkezett hozzánk" – mondta.


Nagyobb térképre váltás
Lezárták a hidat. Halászi és Mosonmagyaróvár között kerülőútra kényszerülnek a közlekedők Máriakálnok felé.

Egyeztetés délelőtt.
Egyeztetés délelőtt.


Korábban:

Az építés idejére a régi hidat lezárják, a forgalmat elterelik, csak a gyalogosok és a kerékpárosok tudnak majd átkelni Halászinál a Mosoni-Dunán.

1992-ben egy rönkszállító autó megrongálta a Mosoni-Dunán átívelő hidat Halászinál. A híd annyira megsérült, hogy a mederbe omlott. Akkor egy ideiglenes műtárgyat állítottak be a helyére, eredetileg 2 évre. A helyiek 17 évet vártak az új hídra, a kivitelezés hétfőn kezdődik. A régi helyére egy kéttámaszú híd kerül, melynek hossza 45 méter lesz.

Az új szerkezet kétszer egy sávos lesz, mindkét oldalon járdával és kerékpárúttal. A szerkezet különlegessége, hogy az országban ez lesz az első ún. köracél felfüggesztéssel készülő ívhíd. A híd felső tartója ív formát képez, és ehhez fogatják fel a pálya-szerkezetet - mondta el Lukács Zsolt, a kivitelező HH Dunahíd projektvezetője.

Az új szerkezetet a folyó parton szerelik össze és a vízen úsztatva fordítják be végső helyére. A látványos műveletet várhatóan júniusban hajtják végre a kivitelezők. A teljes beruházás 487 millió forintba kerül.

Olvasóink írták

  • 11. rendorsztori 2009. március 21. 10:29
    „"A Máriakálnok és Mosonmagyaróvár közötti utat egyébként múlt csütörtökön kátyúzták, most járható az aszfalt. " :D Eddig ezek szerint nem volt az, eddig repültünk felette. Amúgy meg most is életveszélyes, még a megengedett tempóval is.”
  • 10. ladarevolution 2009. március 17. 13:22
    „Nem akar a hídnak valaki egy blogot csinálni? :)

    Nyomonkövethetnénk a híd lebontását és felépülését az oda beillesztett képek alapján, esetleg cikkek alapján :)”
  • 9. kovacsattila6 2009. március 17. 12:05
    „Helló!
    Kiváncsi lennék, hogy a halászi híd építési költségéből mennyit lopnak majd el a drága jó politikusaink!!!”
  • 8. Steff 2009. március 17. 11:15
    „ideje hogy csinálnak valamit...”
  • 7. Szilágyi_Zsolt 2009. március 17. 09:50
    „Már bontják az aszfaltot rajta.”
  • 6. ladarevolution 2009. március 16. 20:44
    „Rbar:
    A tanuló vezetők általában a majdani lehetséges vizsgaútvonalakon mennek.

    Nyugalom, a hosszú élet ritka. :-)

    Már csak egy év van hátra :-D”
  • 5. Rbar 2009. március 16. 18:39
    „Az oké, hogy lezárják, az is oké, hogy nő a forgalom, de hogy emiatt PONT azoknak nem szólnak, akik amúgy is a sírba kergetik a rohanó város forgalmát, azt nem hiszem el!!!
    Ma 4-szer hajtottam el az Aranyossziget utcán, mind(!) a négy alkalommal az amúgy is megnövekedett konvoly elején mi megy!??? TANULÓVEZETŐ...
    Könyörgöm, muszály erre hozni őket, és 10-el száguldani!????????????????????????????????????????????????????????????????”
  • 4. ladarevolution 2009. március 16. 15:48
    „Tegnap én is átmentem rajta utoljára, poénból :D

    Annyira nem volt vészes fél 3kor a közlekedés Mosonba se.

    Mondjuk tény h érezhetően nagyobb a forgalom mint szokott. De nem vészes szerintem.”
  • 3. X-men 2009. március 16. 15:22
    „Sok autós nem tudja, hogy lezárták a hidat? Sokan elmennek majd megfordulnak, van aki a lezárás ellenére ráhajt a hídra. Nagyon b..a emberek vannak.”
  • 2. Szilágyi_Zsolt 2009. március 16. 15:17
    „Én még átmentem rajta délelőtt tízkor, még egyszer, utoljára... Pénteken készítettem róla vagy 80 fotót, megörökítvén az utókornak, a keresztülhajtással el is búcsúztam tőle, most már bonthatják, hogy minél előbb elkészüljön az új. Meghalt a híd, éljen a híd! :)”
  • 1. Almika 2009. március 16. 12:44
    „" elekzdődik "- na ez is jól kezdődik.Reméljük a hidat nem így épitik...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Félautomata defibrillátor összefogásból

Mecsér - Példátlan összefogásról tett tanúbizonyságot a hatszáz lelkes Mecsér. Egy tavaly májusban… Tovább olvasom