Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Lezáró(?) megbeszélések

Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter kormányhatározati javaslatot tett a magyar–szlovák tárgyalások ügyében: e szerint a hazai feladatok koordinálására tárcaközi bizottságot hozhatnak létre.
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a bősi kérdésben tett nemrégiben kormányhatározati javaslatmódosítást. Ennek indokaként úgy fogalmaz: a magyar kormány álláspontja változatlanul az, hogy „Bős ügyét" nem politikai, hanem szakmai kérdésként kezeli.

A kormány minden érintett szakterületének bevonását a munkába a megalakítandó tárcaközi bizottság valósítja meg, az egyes szaktárcák közötti koordinációt, az ülések közötti időszakban a folyamatos munkát a környezetvédelmi minisztérium által működtetett tikárság biztosítja. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter személye, valamint az általa a tárgyalódelegáció vezetőjének kijelölt magyar kormánymeghatalmazott személye megjeleníti azt a politikai jelleget és jelentőséget, amely Bős ügyében a szakmaiság előtérbe helyezése mellett szükséges és elfogadható. A határozati javaslat szerint a „kormány felhívja a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, a külügyminisztert, a gazdasági és közlekedési minisztert, az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerhez kapcsolódó hazai feladatok koordinálására tárcaközi bizottságot hozzanak létre. A bizottság vezetője a környezetvédelmi és vízügyi miniszter, titkársági feladatait a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium látja el. A bizottság az ügyrendjét maga állapítja meg" – áll a javaslatban.

Eközben a szlovák kabinet a napokban megszakította a tanácskozást a bősi kérdésről, s úgy döntött, hogy december 6-án „bólinthat rá" a tárgyalási alapelvekre. Az elképzelések szerint velük összhangban kellene a pozsonyi tárgyalóküldöttségnek megegyezni a hágai Nemzetközi Bíróság döntésének végrehajtásáról. Budapest indítványára az egész dunai problémát lezáró megbeszélések decemberben kezdődnének.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A buszpályaudvar rossz helyen van?

Éles vitát váltott ki az ülésen az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosítása. Eszerint az önkormányzat külső és belső kommunikációjának elősegítése érdekében egy új tanácsadói munkakört hoznak létre. A közüzemi és tömegközlekedési tarifák mellett erről is értekeztek a képviselők a testület csütörtöki ülésén. Tovább olvasom