Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Leváltották a választókerületi elnököt

Megerősítette lapunk értesüléseit Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, miszerint a közelmúltban visszavonták a megye 4. számú választókerülete korábbi elnökének megbízását.
A tavaszi országgyűlési választásokat követően a Fidesz mosonmagyaróvári csoportjának elnöksége lemondott. A korábbi elnök, dr. Pap János nem vállalta az újabb jelölést, így a tagság a tisztújító gyűlésen Nagy Istvánt választotta elnökévé. Az új elnökkel készült interjúban (Kisalföld, 2006. június 8.) szó esett arról is, miszerint arról szólnak a hírek, hogy a 4. választókerület elnökének személye is változik a közeljövőben. Erre a posztra Nagy Istvánt és Széles Sándort emlegetik esélyesként. A városi elnök ezt a kérdést nem kommentálta, mondván, erről hivatalos értesülése nincs, s döntés sincs ez ügyben.

Az önkormányzati választásokra szövetségre lépett mosonmagyaróvári Fidesz és Magyar Demokrata Fórum közös listáján nem szerepel dr. Pap János neve és egyéni körzetekben sem indul képviselőjelöltként. Lapunk úgy tudja, a Fidesz választókerületi csoportja közelmúltban tartott ülésén visszavonták dr. Pap János elnöki megbízatását. A Kisalföld érdeklődésére dr. Pap János nem kívánta kommentálni értesülésünket.
Lapunk az ügyben megkereste Kubatov Gábor pártigazgatót, akitől azt tudakoltuk: valóban leváltották-e az eddigi választókerületi elnököt és ki jelenleg a megyei 4. számú választókerület elnöke.
A Kisalföld kérdéseire Kubatov Gábor szűkszavúan az alábbiakat válaszolta:

„ Dr. Pap János választókerületi elnök megbízatását a szövetség elnöke visszavonta. Az említett döntésről írásban is és szóban is értesítettük dr. Pap Jánost. A választókerületi ülésen részt vettem, de annak részleteiről nem beszélhetek, mivel zárt ülést tartottunk. A választókerületi elnök személyéről az alapszabály idevonatkozó paragrafusai alapján döntünk a közeljövőben."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy kisbolt nagyon hiányzik

A lakosság többsége nyugdíjas, de most egy hónapon belül két kisbaba is született a községben. Tovább olvasom