Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Lélekszámhoz kötnék a könyvtárak juttatásait

Eddig egységes összeget kaptak azok a kistelepülések, melyek mozgókönyvtárat tartanak fenn. Jövőre lélekszámtól függően változhatnak a normatívák. Erre 2013-ban 1,7 milliárd forintos összkeretet fordítanak.
Idén 800 ezer forintból gazdálkodhattak azok a kistelepülések, melyek mozgókönyvtári rendszerben tartják fenn a település tékáját. Jövőre differenciálnák ezt az összeget. Ez lakosságszámtól függne. Erről is beszélt többek közt dr. Horváth József, a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár igazgatója a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás legutóbbi ülésén. A megyei könyvtár vezetője szerint több változás is várható jövőre e témában.

Az ötezer lélekszám alatti községeket három kategóriába csoportosítják: 1100 lélekszám alattiak, 1100 és 1500 lakossal rendelkezők, illetve az 1500 és 5000 közöttiek. A kistelepülési könyvtári és közművelődési támogatás 2013-ban 1,7 milliárd forint lesz. Ezen osztoznak a kistelepülések, melyeknek az illetékes megyei könyvtárakkal kell szerződést kötniük december 31-ig. A falvaknak továbbra is vállalniuk kell a könyvtárnak otthont adó helyiség működtetését és személyzetet is biztosítaniuk kell. Dr. Horváth József elmondta, ők javaslatot tettek arra, hogy a települések a közeli városi könyvtárral is köthessenek szerződést (ahogyan a kistérségbeli települések is a mosonmagyaróvári könyvtárral kötöttek szerződést eddig). Továbbá hozzáfűzte: a szerződések számától függ, hogy mekkora támogatásra számíthatnak majd jövőre a falvak a könyvtár fenntartásához.
Nagy István társulási elnök kifejtette: a Mosonmagyaróvári kistérségben jól működött a mozgókönyvtári ellátás. A lakosság a jövőbeli változásokból remélhetőleg nem fog semmit észrevenni – tette hozzá.

A kistérségben 19 kistelepülés csatlakozott a mozgókönyvtári ellátáshoz.
A kistérségben 19 kistelepülés csatlakozott a mozgókönyvtári ellátáshoz.


Botos Gábor, a kistérségi társulás munkaszervezet-vezetője arról tájékoztatta a Kisalföldet, hogy a kistérségben 19 kistelepülés csatlakozott a mozgókönyvtári ellátáshoz. Ezek a falvak egy meghatározott összeget (ez idén 800 ezer forint) kaptak támogatásként. A mozgókönyvtárakat fenntartó községek vállalták, hogy belépnek egy országos informatikai rendszerbe, szakmai felügyeletüket a Huszár Gál Városi Könyvtár látta el. Innen kaptak segítséget a katalogizálástól a selejtezés elvégzéséig, illetve a városi könyvtár tett javaslatot a könyvbeszerzésekre is. Ezeken a kistelepüléseken 6–12 órában tart nyitva a téka. Idén december 31-ig új szerződést kell kötniük a fenti településeknek a megyei könyvtárral.

– Reméljük, nemcsak a lakosságszámtól függ, mekkora támogatásra számíthatunk, hanem attól is, hogy hányan látogatnak bennünket és kölcsönöznek könyvet – hangsúlyozta Gonda Jánosné, Püski könyvtárának vezetője. A mintegy 650 lelkes település tékájába 210 beiratkozott olvasó van, köztük a környező falvakból is. A könyvtárvezető szerint évről évre kevesebbet tudtak könyvbeszerzésre fordítani, hiszen folyamatosan csökkent az állami támogatás. A tavalyi 350 ezer helyett idén már csak 300 ezer forint jutott erre célra. Mindezek mellett jutott pénz többek közt számítógép-, hifibeszerzésre és a bútorzatra is.

– Ne csak a falu lakosságszámától, hanem a könyvtár regisztrált olvasóinak számától is függjön a jövő évi támogatás – ezt tanácsolja Gonda Jánosné Püskiről.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösségi tér lesz az egykori iskola Dunakilitin

Közösségi térré alakítják az egykori iskolát a szigetközi Dunakilitin: rekonstrukcióját követőn a… Tovább olvasom