Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Lehetetlen és bizonytalan között

Úgy tűnik, egyre közelebb kerül a mosonmagyaróvári egyetemi kar ahhoz, hogy Sopron helyett a győri egyetemmel lépjen frigyre. Ennek előzményeiről lapunkban több alkalommal foglalkoztunk. A Kisalföld által megkérdezettek többsége támogatja a kar törekvését, ám vannak ellenvélemények is.

„Magyarország területének ötven százaléka szántóföld, húsz százaléka erdő. Ez a két ágazat szervesen összetartozik, így én annak a híve vagyok, hogy ezt egy egyetemen kell tanítani" – hangsúlyozta érdeklődésünkre Nagy Frigyes aranydiplomás, Wittmann-díjas agrármérnök, nyugalmazott agrárminiszter. „Természetesen a két ágazat oktatásában és kutatásában igen szoros együttműködésre, integrációra van szükség, és ez nem biztos, hogy megvolt. A karok szétválása önmagában semmit nem old meg, ha nem kíséri az oktatás korszerűsítése. Az új utakat a nálamnál fiatalabb generációnak kell megkeresni a folyamatosan változó feltételek között, és meg is fogják találni. Alma materünk szellemisége erre biztosítékot nyújt" – állítja Nagy Frigyes.

Támogatja a mosonmagyaróvári kar vezetőinek szándékát a győri egyetemhez csatlakozáshoz Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő, volt óvári gazdász. Mint mondta: a jövő mezőgazdaságának megteremtése kiemelkedő feladat, ehhez pedig versenyképes szakemberekre van szükség. Úgy véli, a Széchenyi István Egyetemmel (SZE) történő integrációval ehhez minden feltétel adott lesz. Éppen ezért képviseli is az óváriak elképzelését az új integrációról.

Hozzátette: csak sétálni kell egyet az egyetem területén Mosonmagyaróváron, majd Sopronban is, máris mindenki számára nyilvánvalóvá válik a különbség, ami miatt váltani akarnak.

Lehet, hogy a következő tanévtől már új tábla kerül a mosonmagyaróvári agrárkar bejáratára?
Lehet, hogy a következő tanévtől már új tábla kerül a mosonmagyaróvári agrárkar bejáratára?

„A Nyugat-magyarországi Egyetem jelen helyzetében aggódnunk kell a közel kétszáz éves magyaróvári agrár-felsőoktatás jövőjéért. Nekünk pedig az a felelősségünk, hogy ezt a jövőt biztosítsuk" – fejtette ki véleményét érdeklődésünkre Fazekas Imre, az Óvári Gazdászok Szövetsége elnöke. Elmondta: a szövetség a kari vezetés mögé állva egyöntetűen támogatja a SZE-hez csatlakozást. Az elnök hozzátette: választani kellett a lehetetlen és a bizonytalan között. Az utóbbit választották, az elkövetkezendő időben pedig az lesz a feladatuk, hogy ezt a bizonytalant biztossá tegyék.

Fazekas Imre elmondta: míg Győrhöz ezer szállal kapcsolódnak, ezzel szemben Sopronnal szinte egyáltalán nincs kapcsolatuk. Az elnök szerint a jelen helyzethez a Nyugat-magyarországi Egyetem teherbíró képességének átgondolatlansága és az ezek alapján hozott döntések vezettek.

A kar folyamatos leépülése több okra vezethet vissza. Ezek közül egyik a soproni kapcsolat – véli Kocsis Sándor, az akadémia egykori munkatársa, a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület elnöke. Elmondta: a magyaróvári akadémia nagy korszaka az alapítástól 1949-ig tartott. Ez idő alatt ugyanis a főhercegi uradalom megfelelő hátteret adott az oktatáshoz, kutatáshoz és gyakorlathoz. Ezt követően az állami gazdasággal és a szövetkezetekkel ismét adottak voltak ezek a lehetőségek. A ’90-es évektől aztán ez a háttér fokozatosan megszűnt. Ehhez hozzájárultak a kari átrendezések.

Kocsis Sándor bízik abban, hogy az új integrációval megoldást találnak az óvári kar helyzetére. Ám minél előbb meg kell születnie a döntésnek, mert a késlekedéssel veszít a mosonmagyaróvári intézmény.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tájsebészet lista szerint

Lista készül az illegális hulladéklerakókról Mosonmagyaróváron. Közben három kamerát szereltek fel a… Tovább olvasom