Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Legeltek, téglafalat döntöttek, és éheztek is a lovak Újrónafőn?

Mint korábban megírtuk, az újrónafői Kósa Sándor panasza szerint szomszédai fedett hely és megfelelő ellátás nélkül tartottak lovakat. Egy másik szomszéd azt panaszolta, a lovak kerítését kidöntve kárt is okoztak neki. A hét elején elvitték az állatokat a portáról.
„Az állatok a nagy udvaron szabadon vannak, semmilyen fedett hely nincs biztosítva számukra. Úgy érzem, mintha lóistállóban laknék, senki sem örülne, ha az ablaka alatt folyamatosan lótrágyát kellene szagolnia" – mondta el korábban Kósa Sándor.

Az ügyben egy másik érintett szomszéd, Lepp István is megkereste a Kisalföldet. „Az éhes lovak a téglafal kerítésemet döntötték le. Gazdáik gyakran hagyták itt őket élelem nélkül, a lovak már a diófák összes ágát lelegelték, amit elértek. A téglafal kerítés mögötti ribizlibokor leveleit is meg akarták enni, azonban mivel nem érték el, nyújtózkodás közben kidöntötték a kerítésemet" – állítja Lepp István.

Lepp István téglafal kerítését állítólag a kertben tartott lovak döntötték ki.
Lepp István téglafal kerítését állítólag a kertben tartott lovak döntötték ki.

Elmondása szerint az áttört kerítést kőművesmester kárfelmérése alapján harmincnyolcezer forint helyrehozni.

„A kerítést le kell bontani, leverni a maltert, és újra felépíteni az egészet. Szomszédaim nem tudnak magyarul, csak a fiatalember édesanyja, így neki mondtam el panaszomat. A fia ugyan ígéretet tett a kerítés visszaépítésére, azonban a silány munkát, amit végzett is, félbehagyta, a kár megtérítésére pedig nem mutatnak hajlandóságot" – tette hozzá.

Ottjártunkkor a lovak már nem voltak az érintett ház kertjében, a hét elején tulajdonosaik elvitték őket. A kerti fák elérhető ágairól valóban lelegelték a leveleket, Novák Péter állatorvos szerint azonban ez nem bizonyítja, hogy az állatok éheztek.

„A lovak gyakran legelik a fák leveleit, így a diófáét is. Ez természetes, és nem feltétlenül éhezésre utaló jel" – tudatta Novák Péter.

Olvasóink írták

  • 7. INVEKTUS 2012. augusztus 11. 22:11
    „?”
  • 6. 41 2012. augusztus 09. 08:12
    „Most megvédeném az ujrónafői Jegyzőnőt,bár nem hiszem,hogy védelemre szorulna.Velünk emberekkel vannak gondok és elvárjuk,hogy a jogszabályok tegyenek igazságot.KOMMUNIKÁCIÓ!!!Ez az egy szó csodákra képes,és ezt a szót ma már nem gyakoroljuk.A mi nap megérkezett hozzánk is a fent említett Jegyzőnő,miután bejelentést kapott egy "jó"állampolgártól,hogy gazos a hátsókertünk,valamint Parlagfű nő rajta.A gazt különkérésre hagytuk megnőni,mert egy JÓ állampolgár elkérte kaszálónak (mint tudjuk ilyenkor jó ha megnő).Állatokat tart,nem keveset,ez soha nem okozott nekem gondot,boldoguljon mindenki ahogy tud.No de a parlagfű.Hosszan kellett sétáljunk,hogy találjunk ,de ígéretet tettem,hogy kihúzom azt a pár tövet,(megtörtént).Egyébként a véleményem a dologról annyi lenne,HA MÁR VAN IDŐD KEDVES BETOLAKODÓ,HOGY A KERTEMBEN CSÁMBOROGJ,UGYAN KIHÚZHATTAD VOLNA MÁR AZT A KEVÉS GYOMOT.NEM TETTED ELSÉTÁLTÁL MELLETTE!Pedig több időd ment el így,hogy a hivatalig mentél.És most szeretném leírni újból:kommunikáció! Ha bekopogsz és azt mondod,hogy kínoz az allergia,vagy csak figyelmeztetnél (jó állampolgárhoz híven) a parlagfű jelenlétére,akkor megköszönöm,kihúzom és hálás vagyok észrevételedért,de így csak egy rosszindulatú alak vagy ,aki szereti hátulról intézni ügyeit,no meg más kertjében sétálgatni szabadidejében.”
  • 5. INVEKTUS 2012. augusztus 08. 22:01
    „szigetközilovas tökéltessen IGAZAD VAN !!

    De van egy szomszédsom 2 öreg akik csornárol jöttek kis falunkba

    az volt a legnagyobb baja a 70 éves NÉNINEK hohy nagy a gaz :P
    ??
    azért mert jöttek hozzájuk a rokonok ?
    (namármost a rokonok hozzám vagy hozzá jönnek???...
    :?

    de mindegy azzal fenyegette meg a páromat hogy feljelenti a köjálnál !!

    Hát én INVEKTUS meg feljelentem a TÁBORI WC miatt ami
    KB ) méterre van a pumpás kutunktol !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Amikor WC znek a LAKÁSBA lehet érezni a GITTSZAGOT
    nem akartam írni a szart

    :)”
  • 4. szigetközilovas 2012. augusztus 08. 19:07
    „Nemcsak nicknevem miatt van véleményem a témáról, hát megosztom.
    A polgármester és a jegyző "intézkedhet", szemlét tarthat és ellenőrizheti, az állattartás megfelel-e a hatályos helyi vagy országos állattartási rendeleteknek, és ezek után felszólíthatja a tulajdonost azok betartására, bírságolhat is. Nagyon remélem az állatok elkobzására nics felhatalmazása a helyi önkormányzat embereinek, de szélsőséges esetben állatvédelmi okoból indokolt lehet felsőbb szakhatóság véleményének és intézkedésének kikérése is.
    Szerintem viszont itt semmi állatkínzás, éheztetés vagy hasonló nem történt, csak a szomszédnak nincs ínyére a lószag, vagy igy szeretné olcsóbbá tenni a romos kerítés renbehozatalát. Ugyan ezek a dolgos is érthetőek, de akkor ne azzal jöjjön, hogy a lovak éheznek, mert lelegelik a diófát, és a ribizliért kidöntik a télafalat, meghogy szegény páráknak nincs fedő a fejük felett.
    Mivel az állattartási rendeletek előírnak védőtávolságokat, így panasza jogos, a lovak tulaja így nem tarthatja a lovakat, de van olyan érzésem, hogy csak időszakosan épp legeltetni hordta oda őket, korántsem kínozni.
    A lónak egyébként nincs szüksége istállóra, és ha még érnyékot is talál, vígan elvan egy udvaron is napokig, hamár igazi legelőt hazánkban olyan nehéz megoldani elfogaható kompromisszum volna a zártkert legeltetés is, de a lótulajdonosnak figyelembe kell venni a telekszomszédok érzelmeit és az előírásokat is.
    Ha a ló kidöntötte a téglafalat, minimum ildomos segíteni a helyreállítást, de azért azt ne felejtsők el, hogy ha az a téglafal ereje teljében van, akkor nem döntik ki a lovak, a szomszéd meg a rozoga fal helyett a minőségi költségét szeretné, csak nemigen kapja, ezért igyekszik nagyon rossz színben feltüntetni a lótulajt.
    Hozzáteszem ezek benyomások, főleg hasonló esetek és a szituációból adódó érzelmi állapotok ismeretében.
    Szomorú, hogy ilyen minőségben szolgálja ezt egy jobb sorsra érdemes média. Miről "szól" ez a tudósítás?
    Éheztek a lovak? Vagy épp legeltek? Vagy arról, hogy kiborult egy ócska téglafal darab, és a szomszédok nem tudnak a helyreállításon megegyezni, vagy ismeretterjesztés, amiből megtudhatjuk, hogy a ló huncutul igyekszik lelegelni a fák, és bokrok, így a dió és ribizli leveleit is, akkor is, ha nem is különösebben éhessek.
    Köszönjük Kisalföld, de kicsit még érdemes lenne emelni a cikkek, tudósítások színvonalán.”
  • 3. abszurdisztán 2012. augusztus 08. 15:10
    „Ha nem megfelelő a lovak tartása és ellátása, a hatóság lefoglalhatja az állatokat és büntetést szabhat ki.”
  • 2. zolizozo 2012. augusztus 08. 14:01
    „Vajon,hogyan tudnának rendet csinálni? Adjál tippeket!”
  • 1. abszurdisztán 2012. augusztus 08. 12:38
    „Van egy polgármester és jegyző is Újrónafőn, nem tudom,mire várnak ??? Tessék végre rendet csinálni !!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Támogatott lakhatás hajléktalanoknak

Öt fedélnélküli kezdhet új életet, munkával és új otthonnal a Hajléktalanokért Közalapítvány… Tovább olvasom