Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Lebuktak: négy afgán fiatal a Wiener Walzer vonaton próbált Bécsbe jutni

Hat embercsempész és egy migráns került a mosonmagyaróvári határrendészek hálójába pár óra leforgása alatt.

A mosonmagyaróvári határrendészek négy fiatalkorú afgán állampolgárt vontak igazoltatás alá kedd este a Wiener Walzer nemzetközi vonat hegyeshalmi kilépőjénél.

A tinédzserek a szerelvényen mindvégig együtt mozogtak, láthatóan próbálták magukat kivonni a rendőri ellenőrzés alól. Közülük csupán egyikük rendelkezett érvényes úti okmányokkal, míg a többieknél semmiféle személyi azonosító nem volt.

A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a három fiú a szentesi gyermekotthonból szökött meg, és személyigazolvánnyal rendelkező társuk segítségével próbáltak Bécsbe jutni.

Ellenük tiltott határátlépés kísérlete miatt, míg őket Ausztriába juttatni szándékozó társukkal szemben pedig embercsempészés bűntette miatt indult eljárás.

Ezt követően hajnali fél háromkor, a mosonmagyaróvári határrendészek figyelmét három, szorosan egymás mögött, Győr irányába haladó jármű keltette fel.

Erősítést kérve a győri kollégáktól, a Baross hídon megállították a szabadkai rendszámú, szerb gépkocsikat. A rendőröknek feltűnt, hogy mindhárom jármű padozatán vizes palackok nyomai láthatók, melyek egyértelműen embercsempészésre utalnak.

Az osztrák kollégákkal történő kapcsolatfelvétel beigazolta gyanújukat. Pamhagen térségében 12 migráns került előállításra.
 
Az öt férfi közül hárman, a kérdések és bizonyítékok hatására a helyszínen elismerték, hogy embereket vittek Ausztriába, két társuk, előállításukat követően tett részletes, beismerő vallomást. Ellenük embercsempészés bűntette miatt indult nyomozás.

Az ellenőrzés során még az is kiderült, hogy egyikükkel szemben jogerős bírósági ítélet van érvényben embercsempészés miatt, melyet két évre felfüggesztett a Szeged Városi Bíróság,
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem jutottak pénzhez az automatából

Évente több alkalommal próbálják meg kifosztani a parkolójegy-automatákat Mosonmagyaróváron. A minap… Tovább olvasom