Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Lebukott csempészek, okmányok nélküli albánok

Hegyeshalom - Huszonhét illegálisan hazánkban tartózkodó albán állampolgárt és négy embercsempészt fogtak el a rendőrök a hét végén a határ közelében.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság határrendészeti és közbiztonsági, illetve bűnügyi osztálya, a Nemzeti Nyomozóiroda migrációs főosztálya és a budapesti, valamint a megyei rendőr-főkapitányság bevetési osztályának együttműködése eredményeként sikerült elfogni egy embercsempész bandát és huszonhét illegális migránst a hét végén.

A határrendészeti és közbiztonsági osztály munkatársai állítottak meg egy személyautót a hegyeshalmi régi határátkelőhöz vezető úton vasárnap délután. Dr. Csokán Csaba alezredes, kapitányságvezető a Kisalföldnek elmondta: a kocsiban – amit a mosonmagyaróvári K. T. vezetett – négy albán állampolgárságú migráns utazott. Ezután újabb két autó érkezett, amit szintén megállítottak. A mosonmagyaróvári V. F., illetve Sz. O. által vezetett járművekben ugyancsak négy-négy albán utazott. A migránsokat illegálisan próbálták Ausztriába juttatni. Eközben feltűnt egy negyedik kocsi is, ám megfordult és elhajtott.

Fotó: Méhes Ákos
Fotó: Méhes Ákos

Az információk alapján a mosonmagyaróvári rendőrök a budapesti és a megyei főkapitányság bevetési osztályának segítségével rajtaütöttek egy Palánk utcai lakáson, ahol elfogták a lábodi illetőségű O. J.-t, illetve tizenöt albán állampolgárt. Négy férfit embercsempészet bűntette gyanújával vettek őrizetbe. Az elfogott huszonhét – öt nő, tizenhét férfi és öt gyerek – albán állampolgár közül négy nem rendelkezett semmiféle okmánnyal, így őket idegenrendészeti őrizetbe vették, a többieket pedig átadták a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak. Az albánok meghallgatásukkor elmondták, fejenként 1500 és 3500 euró közötti összeget fizettek az embercsempészeknek.

Szerbiából hozták át őket Magyarországra, ám azt nem tudták megmondani, hogy pontosan hol és mikor. Ezt követően két napig Székesfehérváron „pihentették" őket, majd két turnusban akarták átcsempészni Ausztriába. A rendőröknek azonban sikerült már az első csoportot elkapniuk az úton, a másodikat pedig a mosonmagyaróvári lakásban.

Olvasóink írták

  • 5. Mrsknacker 2008. június 07. 07:27
    „Kedves Matriné!
    Nem értem az összefüggést a cikk és a Gyurcsány kormány között??
    Miről is beszélsz igazán?
    A férjem rendőr és NAGYON nem tetszik, hogy ilyen véleménnyel vagy a rendőrök iránt. Szerinted a rendőrök, akiket felrendeltek Bp-re mind Gyurcsány pártiak. Nagyon tévedsz. Egy világban élünk.
    Csak azon kellene inkább elgondolkodnod, hogy akiket most szidalmazol, mind hétköznapi emberek, akiket vár haza a családja.
    Bezzeg ha veszélybe kerül a nyomorult kis életed, rögtön rendőr után kiáltasz.... hát ezek után inkább ne tedd. Nekem nem lenne hozzá pofám.”
  • 4. matriné 2008. május 27. 20:03
    „Még, hogy hazarendelni? Ki védené Gyurcsányt és a kormányát az országunk gátlástalan kifosztásában? Alantas törvények gyártásában?”
  • 3. drámai 2008. május 27. 19:45
    „Nem kéne Budapestről hazarendelni a Mosonmagyaróvári rendőröket, tele van külföldi bűnözővel a város.”
  • 2. matriné 2008. május 27. 08:17
    „Jé,hát a véletlen megint besegített? No és hol vannak azok a gyerekek akik csak ugy eltünnek Magyarországon többszázan havontza? Üzemel a shengeni határnyítás.”
  • 1. switzerland 2008. május 26. 19:02
    „Gratulálok! Ez igazi férfi munka volt! A társadalom ezt várja Önöktől!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oktatóközpont az ökoparkban

Dunasziget - Újabb elemmel bővült a dunaszigeti tájközpont és ökopark: a hétvégén átadott oktató- és… Tovább olvasom