Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Lassú átalakulás a Szigetközben

Az MTA Magyar Dunakutató Állomás 1991-ben kezdte meg rendszeres, monitorozási jellegű hidrobiológiai felméréseit a szigetközi vízrendszerben.
 A Duna-főág, a hullámtéri ágrendszer, a mentett oldali vízterek és részben a Mosoni-Duna közel 40 helyszínére kiterjedő felmérések sikeresen mutatták ki a vízi életközösségek érzékeny, részben erőteljes változásait a megváltozó létviszonyoknak megfelelően.
Az erdők monitoringjának eredményeit Illés Gábor, Somogyi Zoltán, Szabados Ildikó dolgozta ki. A nyár és fűz fajokon egyértelműen és közvetlenül kimutatható a hidrológiai változás.

Az évenkénti élőfakészlet-becslés a füzeknél mutatott ki nagyobb növedékcsökkenést, amelynek mértéke más fafajoknál a csökkenő vízigénnyel együtt mérséklődik. Száradékvizsgálat során kiderült, hogy az állományokban képződő elszáradt faanyag mennyisége évről évre növekszik. Hahn István, Gergely Attila, Barabás Sándor anyagában az szerepelt: a Duna elterelését követő változások a kezdeti nagymértékű, gyors átalakulások után jelenleg egy lassabb szakaszban vannak, egyik évről a másikra már nem történnek jelentős változások. Az egyes mintaterületeken előkerült fajok száma a vegetációs periódus időjárási viszonyainak megfelelően ingadozik. Ennek oka az évelő fajok tűrőképessége. Ha egy élőhely a faj hosszú távú fennmaradására alka lmatlanná válik is, az egyedek és klónok még évtizedekig fennmaradhatnak, bár szaporodni már nem képesek.

A „zoológiai monitoringban" az érintett területek faunájából 800 mintavételi ponton 21.746 fajt azonosítottak, a közel 500 ezer fogást adatbázisba rendezték. Kimutatták, hogy a rovarok közül több állatközösségének is megváltozott a fajösszetétele, mely egyrészt egyes vízfolyások eltűnésével, másrészt a vízpótlásból adódott vízsebesség növekedésével függ össze. A vízparti rovarok között csökkent a nedvességkedvelő fajok aránya, mely a part menti élőhelyek szárazodását jelzi. (Hajóssy Adrienntől, a konferencia szervezőjétől tegnap szerettünk volna egy összegzést kérni az elhangzottakról, ám nem nyilatkozott lapunknak.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évi 150 millió megfigyelésre

Tíz éve már, hogy dunai monitoringvizsgálatokat végeznek magyar és szlovák oldalon a szakértők: tegnap ebből az alkalomból nagyszabású konferenciát rendeztek Mosonmagyaróváron. Dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia szigetközi munkacsoport-vezetőjének visszatekintőjével kezdődött az esemény. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint a monitoring egy jóval nagyobb ügy, a vízlépcsővita árnyékában húzódik meg. Tovább olvasom