Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Lakossági fórum Kimlén – Átalakul a Mosoni-Duna-part

Mi lesz a kivágott fák sorsa? Jár-e kártérítés az elbontott stégekre, lesz-e vízparti sétány a telkek végében? – többek közt ezeket kérdezték Kimlén a Mosoni-Duna rehabilitációjában érintett szakemberektől a lakossági fórum résztvevői.

A Mosoni-Duna több mint hatmilliárd forintos rehabilitációjáról már többször beszámoltunk a Kisalföldben, akárcsak arról, hogy ez Kimlét is érinti. A szigetközi településen számos vitát szült az átépítés. A Kisalföld 2010. június 5-i számában írtunk arról, hogy aláírást is gyűjtöttek az ellenzők és támogatók (93:517 arányban). A helyi képviselő-testület hat a négy ellenében tette le voksát a helyben kétszázmilliós fejlesztés mellett. Miután a napokban elindultak a munkálatok a helyszínen, lakossági fórumot hívtak össze a beruházó és kivitelező képviselőinek jelenlétében.
– A Mosoni-Duna rehabilitációjának mintegy egy százalékát valósítjuk meg Kimlén. Háromféle beavatkozást végzünk el: terelőművet építünk, a medret szűkítjük, vezetőművek építésével kívánjuk megakadályozni az iszaplerakódást. Továbbá a kőszórásos partvédelemmel egységes vonalvezetésű partot alakítunk ki. A falu öt pontján dolgozunk. Még idén szerkezetkész állapotban át szeretnénk adni a híd fölötti, 600 méter hosszú vezetőművet. A munkálatokkal február elejére végzünk, így tavaszra már csak az utolsó simítások várhatók – foglalta össze Timár Gellért, a kivitelező fő-építésvezetője.

Szúnyogokról, kivágott fákról és a stégek sorsáról is megfogalmazták aggodalmaikat a fórumon felszólaló helyiek.
Szúnyogokról, kivágott fákról és a stégek sorsáról is megfogalmazták aggodalmaikat a fórumon felszólaló helyiek.

– A kitűzések elindultak, ám a medermunkákat addig nem kezdheti el a kivitelező, amíg a vízügy nem egyeztetett a beruházásban érintett telektulajdonosokkal – erősítette meg Tatai Róbert, a szigetközi szakaszmérnökség vezetője, aki szerint a régóta húzódó mederkotrás rendezett partot eredményez.

A megjelent helyiek aggodalmaikat is megfogalmazták: lesz-e több szúnyog, mi lesz a munkálatok során kivágott fák sorsa, várhatnak-e kompenzációt azok, akiknek a telke mellett az akár több százezret érő stéget elbontják?

A szakemberek arról beszéltek, hogy a beruházás során szűkülnek a pangó vizes területek, így a vérszívók élőhelyei is csökkennek. A „levert stégekkel mi fog történni?" kérdésre Tatai Róbert elmondta, hogy a munkálatokat akadályozó, engedéllyel vagy engedély nélkül épített stégeket a tulajdonosoknak el kell bontaniuk. A munka befejezése után az engedéllyel épült stégek visszaállíthatók. A kártérítés lehetőségét vizsgálják.

A fórumon megjelent szakemberek – így a felvételen a térképet forgató Timár Gellért – válaszoltak az érdeklődők egyéni kérdéseire.
A fórumon megjelent szakemberek – így a felvételen a térképet forgató Timár Gellért – válaszoltak az érdeklődők egyéni kérdéseire.

Ásványi Tibor alpolgármester arról érdeklődött, mi történik azokkal a fákkal, amelyeket a tulajdonosok maguk ültettek, gondoztak. Petrőcz Bálint projektmenedzser szerint a fák, amennyiben állami ingatlanon állnak, úgy a vízügy tulajdonát képezik. A beruházás során figyelemmel lesznek arra, hogy a fákat ligetesítve vágják ki és csak azokat, amelyek a munkálatokat akadályoznák. Dr. Pilt Richárd helyi képviselő azon kérdésére, hogy lesz-e parti sétány a híd bal partján, nemleges választ kapott. A fórum végén egyéni felvetéseiket beszélhették meg a szakemberekkel az érdeklődők.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sötétben a felüljárón Mosonmagyaróváron

A 86-os főúton, Mosonmagyaróvár külterületi szakaszán, a vasúti és az M1-es autópálya felüljárója… Tovább olvasom