Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Lakás, képzés, munka fedélnélkülieknek

Képzés mellett munkával, lakástámogatással segített a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány és a mosonmagyaróvári hajléktalanszálló a Lajta-parti város harminc fedélnélkülijén.
Harminc hajléktalanon segítettek képzéssel, munkahelykereséssel, valamint azzal, hogy támogatást adtak lakásbérlésre a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány és a mosonmagyaróvári hajléktalanszálló által közös pályázat keretéből. Kopf Katalin projektvezető szerint 2010 áprilisától idén márciusig mintegy kétszáztízmillió forintot fordítottak erre a célra.

Hajléktalanokat segítettek az álláskeresésben, a szakma megszerzésében és az albérlet fizetésében.
Hajléktalanokat segítettek az álláskeresésben, a szakma megszerzésében és az albérlet fizetésében.

A szakemberek elmondták: a hajléktalancsoport jellemzője az alacsony iskolai végzettség és hozzá különböző szenvedélybetegségek. Forgács Anikó foglalkoztatási referens szerint a pályázatba bevont harminc ember kétharmada általános iskolai végzettségű, kilencnek van szakmája és egynek szakközép-iskolai bizonyítványa. Az alacsony iskolázottság és a szenvedélybetegségek jelentősen megnehezítik a munkaerőpiacon való elhelyezkedést.

Cseh Judit szociális munkás arról számolt be, hogy a programba bevontak egy részét képezték, szakmához juttatták. Negyvenhat jelentkezőből végül 15-en járhattak a mosonmagyaróvári gépitakarító-képzésre, míg egyikük Szombathelyen szobafestő-tanfolyamot végzett. A résztvevők a képzésben eltöltött napokra megélhetési támogatást kaptak. A mosonmagyaróvári bölcsődével együttműködve gyermekeik ellátását is biztosították a tanfolyam ideje alatt.

– A helyben képzettek közül öten tudtak elhelyezkedni, munkahelyükön ma is megállják a helyüket – fűzte hozzá Cseh Judit.

Bér- és járuléktámogatással is könnyítették a fedélnélküliek elhelyezkedését. Az a cég, mely vállalta, hogy a munkavállalót minimum négy, maximum 12 hónapig foglalkoztatja támogatottként, ugyanennyi ideig kellett saját költségén is megtartania az alkalmazottat. Forgács Anikó szerint nehéz volt ilyen vállalkozást találniuk: végül négy ember tudott így elhelyezkedni, s kettőjüknek sikerült ledolgozni a négy plusz négy hónapot, a másik kettő idő előtt munkahelyet váltott.
Molnár Veronika lakhatási referens arról beszélt, hogy lakhatási támogatást is nyújtottak. Így 17 felnőttet és a velük élő 19 kiskorú gyermeket sikerült fedélhez juttatniuk mintegy 23 millió forint által.

A jelentkezőknek önrészt és előtakarékosságot kellett vállalniuk. A szakember szerint az átlagosan féléves támogatás után tizennégyen még ma is önállóan tudják fizetni az albérletet, munkásszállót, két család azonban visszakerült a Családok Átmeneti Otthonába.
Iváncsics János mosonmagyaróvári alpolgármester felvetésére, miszerint bízik benne: lesz folytatása a programnak, Kopf Katalin elmondta, a pályázatot újra kiírták, viszont ezúttal csak a hajléktalanszállók jelentkezhetnek.

„Mi is keressük a lehetőségeket a nálunk élő családoknak" – fűzte hozzá a mosonmagyaróvári Családok Átmeneti Otthona vezetője.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ketten jelentkeztek jegyzőnek

Két jelölt pályázott Mosonmagyaróvár jegyzői állására. A jelentkezőket ma hallgatja meg a bizottság,… Tovább olvasom