Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Lajta-parti kínai klinika

Mosonmagyaróvár - A hagyományos kínai gyógymódokra alapuló klinika létrehozását tervezi egy osztrák befektető Mosonmagyaróváron. Az üzletember meghívására és finanszírozásában ezzel kapcsolatos kínai tanulmányúton járt a város polgármestere és a Karolina Kórház főigazgatója.

Magyarországon, sőt, egész Közép-Európában egyedülálló lesz az a hagyományos kínai gyógymódokat alkalmazó klinika, amit egy osztrák üzletember akar létrehozni a közeljövőben Mosonmagyaróváron.

A befektető nemrégiben kereste meg ezzel a szándékával a várost, ahol örömmel fogadták a kezdeményezést, amitől a helyi idegenforgalom fellendülését várják. Emellett az egészségcentrum a helyi Karolina kórházzal együttműködve bevételi forrást jelenthet a most még nehéz gazdasági helyzetben lévő intézménynek.

Szabó Miklós polgármester és dr. Vermes Tamás főigazgató Kínában az osztrák befektető meghívására és finanszírozásában a tradicionális keleti gyógymódokat alkalmazó kórházakat és az ezeket oktató egyetemet látogatták meg.

– Mosonmagyaróvár földrajzi adottságai, termálfürdője, a számos fogászati rendelő és a jól felszerelt, felújított kórház miatt választotta a várost a befektető a kínai egészségcentrum létrehozásához.
A fogászati turizmushoz hasonlóan itt sem elsősorban a hazai páciensekre alapoznak. A tervek szerint egész Nyugat-Európából érkeznek majd a gyógyulni vágyók. 

A befektető elképzelései szerint kínai gyógymódokat alkalmazó klinika szolgáltatásait remekül kiegészíti majd a számos fogorvosi rendelő, a termál és a korszerű kórház. Kínában megismerkedhettünk hasonló intézményekkel és a keleti gyógymódokat oktató egyetemmel Pekingben és más városokban. A befektető fokozatosan kívánja létrehozni az egészségcentrumot, ami a helyi kórháztól teljesen függetlenül, ám azzal szoros együttműködésben üzemelne. Első ütemben – várhatóan már néhány héten belül – egy rendelő kezdi meg működését. Ennek már elindult a hatósági engedélyeztetése. Jelenleg folyik már a lehetséges betegek feltérképezése Ausztriában és nyugat-európai országokban – mondta Szabó Miklós.

– Magyarországon és egész Európában is néhány éve indult csak el a hagyományos kínai gyógymódok integrálása az európai orvoslási módszerekkel – tájékoztatott dr. Vermes Tamás. Az eddigi tapasztalatok nagyon jó eredményeket mutatnak, bizonyos betegségcsoportoknál kiválóan egészíti ki egymást a tradicionális kínai és a nyugati orvoslás. Vannak már hagyományai Magyarországon és Európában is ennek a 3módszernek, de a Mosonmagyaróvárra tervezett egészségcentrum vélhetően egyedülálló lesz. Várhatóan a Karolina kórház is profitálhat majd ebből a központból. Együttműködési megállapodás készül, miszerint a leendő gyógyászati központ szolgáltatásokat – labor, röntgen – vásárol majd a kórháztól. Szóba került továbbá hosszú távon a társadalombiztosítási ellátástól független fekvőbeteg-részleg kialakítása is a kórházhoz integrálva.

– A hagyományos kínai gyógyászat filozófiailag másként áll a betegségekhez, mint a nyugati orvoslás. Ők a szervezet belső egyensúlyának megváltozását tekintik a betegség alapjának és a kezelések is az egyensúly visszaállítására irányulnak. Úgy vélem, hogy bizonyos betegségeknél ugyanolyan hatásos ez a módszer, mint az általunk alkalmazott. Sőt, egyes kóroknál még lehet, hogy hatékonyabbak. Emellett természetesen számos esetben nem lehet a kínai orvoslással kiváltani a nyugati gyógymódokat. Biztos vagyok azonban abban, hogy nagyon sokat tanulhatunk egymástól – vélekedett a főigazgató.


Méhes Ákos





















Olvasóink írták

  • 2. Návay-Dorner Rita 2008. február 28. 15:12
    „Örömmel olvastam-e csodálatos kezdeményezésükről a klinika létrehozásával kapcsolatosan. Nagy megtiszteltetéssel fogadnám ,ha csatlakozni tudnék Önökhöz. Ugyan nem vagyok orvos, de közel másfél éve foglalkozom a kínai gyógyászattal és az arra épülő energetikai kezelésekkel , valamint elektrostimulációs akupresszúrával.Egy hollandiából vásárolt -I-HEALTH- néven ismert számítógépes állapotfelmérést-Meridiándiagnosztika-végzek, mellyel a
    páciens energetikai állapotát mérem fel.Ezután személyreszabott terápiát alkalmazok, természetesen végzettségemnek megfelelően. Jelenleg is folyamatosan képzem magam.
    Ha lehetséges egy személyes találkozó, azt köszönettel venném. Telefonszámom:30/399-5013
    Email címem:navayrita@freemail.hu
    Telefonszámot kérnék-amennyiben ez lehetséges.
    Köszönettel: Návay Dorner Rita
    alternatív- kozmetikus”
  • 1. Dr.(H)med.Maria Halmai 2008. január 09. 21:55
    „Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
    Kérem a Föigazgató ?r, Dr.Vermes Tamás elérhetöségét.
    Elöre is köszönettel :Dr. M. Halmai”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gombaszezon csak szakértelemmel

Mosonmagyaróvár - Két hete naponta többször is megcsörren Kissné Vida Éva telefonja, és sokan kérik… Tovább olvasom