Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Kultúra is legyen a vásárban

Mosonmagyaróvár - Ne csak üzleti szempontok vezessék a karácsonyi vásár szervezőit – jelentette ki sajtótájékoztatón Szentkuti Károly önkormányzati képviselő.

A sajtótájékoztatón Szentkuti Károly elmondta: örül, hogy Csiszár Péter igazgató és tanácsadói belátták, hogy a legutóbbi karácsonyi vásár a művelődési ház előtti téren bukás volt. Mindenhol Európában a belvárosban, műemléki környezetben zajlanak a vásárok. Példaként említette a bécsi vásárt, ahol a művészettörténeti és természettudományi múzeum által közrefogott, valamint a városháza előtti téren zajlanak az eseménynek. Ilyenkor a városháza nyitva van, bárki bemehet. Vagyis a karácsonyi vásár műemléki, kulturális térben is zajlik.

A képviselő úgy véli, ezt Magyaróvár belvárosában is meg lehet valósítani. Legyen a központ a Magyar utca, ahogy régebben: faházakkal, színpaddal, forralt borral. Jó ötletnek tartaná műjégpálya felállítását is, de egészüljön ki mindez izgalmas, érdekes turisztikai látványosságokkal. A szervezők figyelmébe ajánlja a Szent Gotthárd-plébániatemplomot, valamint altemplomát, a Cselley-házat és az óvári várat.

Olvasóink írták

  • 15. RickCartman 2010. január 30. 20:56
    „13. kovász. Ha nem szerepel, akkor meg az a baj, hogy "sosem hallatja a hangját", van sapka rajta, vagy nincs rajta, hagyjuk.
    Karácsonyiról komolyabban: lelkesen figyelve a korábbi viták hozzászólásait is nálam egyelőre döntetlenre áll a meccs: ugyanannyian ócsárolják a művit (senki se volt ott ,bezárt esténként hamar, semmi hangulata nem volt), mint amennyien örültek neki. A Magyar utcával ugyanez van. Hangulatilag rendben lenne szerintem: mégis csak ez a történelmi belváros, és nem a ParkCenter, még ha ott többen is vannak, és 0 métert kell gyalogolni, mert az autó odavisz.A kereskedőknek pedig üzleti szellem kellene: akciók, hosszabb nyitva tartás,vevőcsalogatás a vásár ideje alatt. Nem bántanám egyiket sem, de szerintem elkényelmesedtek a sok panaszkodásban, és a "fogd rá a nyuszira"(bocsánat, a válságra) hangulatban.Pedig akinek már annyi pénze van, hogy a Magyar utcán üzlethelyiséget tart fenn, minimális kis eszet is (üzleti érzéket, kreativitást) is adhatott volna neki a Teremtő.”
  • 14. Abrafax 2010. január 30. 20:52
    „10 Flamo
    Csiszár és tanácsadói nem kevés életet hoztak a Művibe, és ezzel a városba. Speciel a tavalyi karácsonyi vásár nem jött be.
    Ráadásul beismerték a kudarcot és megoldást keresnek. Ez sem gyakori dolog. Szentkuti is tanulhatna belőle: se pártja, se frakciója, se választója, se szövetségese nem maradt és láthatóan halvány fogalma nincs, hol rontotta el...”
  • 13. kovász68 2010. január 30. 13:27
    „11-hez: RickCartman:
    - Önkormányzati képviselőként hívta össze a sajtótájékoztatót.
    - Ezért sajtótájékoztatót összehívni? Csak az lehet a magyarázat, hogy szerepeljen.

    Visszatérve a karácsonyi vásárhoz sztem. az új helyszín a művnél nem volt rossz. Jó figyelmeztetés volt a magyar utcai vállalkozóknak, hogy szedjék össze magukat. Legyenek innovatívabbak.”
  • 12. kovász68 2010. január 30. 13:09
    „10-hez: Flamo: Korrekt, lényegre törő komment!
    "Csiszár Úr és tanácsadói is levonhatják következtetést a jövőjüket illetően..." ??????
    "cikkhez kell egy autószerelőnek sem jó újságíró" ??????
    "elfeledkeztek az elvtársak..." ??????”
  • 11. RickCartman 2010. január 30. 12:58
    „8- 9, nagy az egyetértés közöttetek, örülök.
    Akárhogyan is olvasom, semmi politikai üzenetet nem látok benne. ahhoz képest, hogy bármely jobboska nyilatkozata azzal kezdődik: ´ a kormány hazudik", vagy " kormány trükközik". Ebben a véleményben, a vásár helyszínéről beszélve semmi politikum sincs. Képzeljétek, milyen lenne, ha a pékségben az eladó friss kenyeret ad, és én rögtön azon töprengenek, biztosan hazudik, és ha rossz kedvem van, rá is szólok: "Ne trükközzön már azzal a friss kenyérrel".A jobbos papagájos-dumában több politikumot látok (aki nem ezt mondja, repül, mint az a kedves fityiszes politikus a minap: egy mondat a vezér ellen = egy mondattal biztos képviselői mandátumnak annyi..).
    Nem védem Szentkutit, meg tudja ő védeni magát, de még mindig nem értem: honnan ez az acsarkodó, fröcsögő vak gyűlölet bennetek, amiért -ráadásul a karácsonyi vásár ürügyén-mindenben politikumot láttok, és ugrásra készen vártok a "hozzászólásra". Sajnálat ébredt bennem, nahát...ez is ritka....-)”
  • 10. Flamo 2010. január 30. 10:14
    „Csiszár Úr és tanácsadói is levonhatják következtetést a jövőjüket illetően...
    Szentkuti meg azzal kellene, hogy foglalkozzon amihez ért! MI is az?......horgászás..vagy ahhoz sem?
    Persze egy ilyen cikkhez kell egy autószerelőnek sem jó újságíró, Méhes Úr személyében..
    Egy valamiről elfeledkeztek az elvtársak....a téli fesztiválhoz vállalkozók is kellenek , meg műsor és akkor lesz néző is...
    Ja, és mi is hülyék vagyunk, mert hozzászólunk az ilyen irományhoz...:-)))”
  • 9. pancser 2010. január 29. 23:36
    „Így van ahogy a 8-as mondja! Az a politika amit Szentkúti képvisel lejáratta magát. Egy okos politikus hallgat ilyenkor, de nem ő, ebből mindenki vonja le a következtetést! 7-es kösz hogy hülyének nézel, de annyira, hogy az már maga is minősít, de nem engem!”
  • 8. kovász68 2010. január 29. 20:19
    „7-hez: RickCartman: Te tévedsz, a múzeum igazgatója nem a karácsonyi vásárról akart beszélni igazán, hanem bár miről csak beszélhessen politikai szereplőként. Ezt említi az első bejegyzés is.”
  • 7. RickCartman 2010. január 29. 19:39
    „6-hoz: pancser: Te tévedsz, ezt a múzeum igazgatója mondta. A két személy ugyanaz. Mivel írod, hogy be sem teszed a lábad a múzeumba, nyilván ezért nem tudtad.
    Ha mégis elmennél a múzeumba, elárulom, ott semmi jelét nem látod annak, milyen politikai beállítottságú a vezető. Sehol egy pártlogó, sehol egy Dávid-csillag. A múzeum ugyanis közgyűjtemény, történelmi emlékek gyűjtésével, feltárásával, megőrzésével, feldolgozásával, részben kiállításával foglalkozik, nem politikai munkával. Emellett itt zajlik a történelmi kutatás, feldolgozás is, a múzeumban dolgozók publikálják kutatási eredményeiket, könyvtáruk látogatható, nem politikusoknak is.
    Ennyit szerintem egy iskolás gyermek is tud. Ha belőled bármi, bárki ilyen vak gyűlöletet vált ki, akkor gondolom, az itt említett tények egyáltalán nem hoznak zavarba. Csak azt tudnám, mire jó ez? Tudtommal a karácsonyi vásárról volt szó. De ha neked ez okoz örömet, hát gyűlölködj tovább, egészségedre váljék.”
  • 6. pancser 2010. január 27. 22:47
    „5-hoz! Tévedsz, ezt nem a múzeum igazgatója mondta, hanem az SZDSZ nagyképű, beképzelt, nagyhangú embere! Húzzon el minél előbb és ne tartson sajtótájékoztatókat és ne írkáljon egy szemétbe való lapba, mert nem képvisel senkit! Persze aki h....e mint ő az nem veszi észre magát! Ez az ember még soha nem mondott okos dolgot, bár a múzeumi dolgait nem ismerem. Múzeumba is akkor járok ha ő már nem lesz ott. Az embernek egy minimális önkrtikával kéne rendelkezni, főleg ha politikus. Gondolom már összeborultak a szakállassal akit nemrég még keményen ostorzott. Hiába a pénzpatakocska hiányozna, ezért harcol nem ám a Magyar utcáért!”
  • 5. RickCartman 2010. január 27. 20:07
    „A kampány kezdődik, néhányan pedig nem látnak tovább az orruknál.
    Gondolom, ha a szélsőjobb nyilatkozta volna szóról szóra ugyanezt, lenne nagy ujjongás, hogy tényleg, milyen jó ötlet, legyen vége a nemzetrontó, országot romba döntő, vad-kapitalista karácsonyi vásárnak, és jöjjön helyette az ezeréves kultúra. De így, hogy a múzeum igazgatója mondta, így nem tetszik.Érdekes. Apu, kezdődik, kezdőőőőőőőődiiiik!!!!!”
  • 4. pancser 2010. január 27. 16:42
    „Azt hittem a múmiák nem beszélnek és lám! A karácsonyi vásár a Magyar utcán is megbukott, egyszerűen tessék tudomásul venni a körülményeket. Mondjuk ki azt is, hogy minek beszél olyan aki alatt nincsen talaj? Erőlködünk ugye, mert pénzünk patakja megcsappanni látszik így aztán a szalmaszálba is belekapaszkodunk. B.L. magánújságjában is kapunk egy egész oldalt, nyilván egyetértésben a mélabús főszerkesztővel, egyik sértődött segít a másiknak. Igaz van különbség, mert míg az egyik csak a vezetésre neheztel, a másik az egész közösségre akinek osztja most az észt! Karcsi kultúrára biztat, például műjégpályára közpénzből, amihez vszleg már semmi köze nem lesz karácsony táján. De jó lesz ha vigyáz a múzeum kulcsára, mert múmiák is tűntek már el a gyűjteményekből!”
  • 3. Abrafax 2010. január 27. 12:39
    „Végy egy nulla százalékos pártot, egy ottfelejett önkormi képviselőt, találj egy olyan témát a helyi újságban, amiről vita már nincs, aztán mondd el az egyszer már elhangzottakat egy sajtótájékoztatón, mintha a saját ötleted lenne.”
  • 2. KoPi 2010. január 27. 04:59
    „Ugyan kezdődik a kampány, de Karcsinak történetesen igaza van. Mondom ezt akkor, is, ha Magyarország legszélsőségesebb és legkártékonyabb szerveződésének tartom a szadeszt.”
  • 1. civac 2010. január 26. 21:17
    „mi van, Karcsi? kezdődik a kampány?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy tüke, aki beleunt a közigazgatásba?

Doktor úr! Körkörös! Spori! E megszólításokra is mindenkihez odafordul dr. Deák Ferenc címzetes… Tovább olvasom