Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Közösen a gazdászhagyományokért

Mosonmagyaróvár - Óvári Gazdászok Szövetsége név alatt egyesült a mosonmagyaróvári egyetemi karhoz kapcsolódó két civil szervezet, a jövőben együtt dolgoznak a gazdászhagyományok ápolásán, szervezik a különféle szakmai programokat.
Az öt éve működő Óvári Gazdászok Szövetségét az egész országban tevékenykedő, Mosonmagyaróváron végzett gazdászok alkotják. A közhasznú egyesület elsősorban a gazdászhagyományok, emlékhelyek ápolását tűzte ki célul, és ennek szellemében tevékenykedik. A már 40 éves múlttal rendelkező Mezőgazdasági Szakember Klub elsősorban a környék mezőgazdasági nagyüzemeinek szakembereiből alakult, de tagjai voltak a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok, illetve gazdasági társasággá vált jogutódaik is. Legfontosabb tevékenységük a hagyományos agrárbál rendezése. A klub szakmai programok és tanulmányutak szervezésében is jeleskedett, sőt, korábban szinte egyedüli lehetőséget kínált a szakemberek számára külföldi, főként burgenlandi tapasztalatszerzésre.

Mindkét szervezetnél lejárt a vezetők mandátuma, így merült fel a fúzió gondolata, mellyel az elnökségek és a tagság is egyetértettek. A Mezőgazdasági Szakember Klub és az Óvári Gazdászok Szövetsége egyesülését javasló elnökségi döntést dr. Nagy Frigyes, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke a szövetség minap tartott éves közgyűlésén terjesztette elő, amit aztán a tagság egyhangúlag elfogadott. Az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke dr. Nagy Frigyes, alelnöke dr. Schmidt Rezső, titkára pedig Troján Szabolcs lett. Elnökségi tagokká dr. Markovszky Györgyöt, dr. Cser Jánost, Fazekas Imrét, dr. Kalocsai Renátót, dr. Unger Andrást és dr. Nagy Istvánt választották. A felügyelőbizottság tagjai dr. Goda Mátyás, dr. Hegyi Judit és dr. Tenk Gábor lettek.

Az ülésen dr. Nagy Frigyes beszámolt a szövetség elmúlt öt évének munkájáról és az idei, tervezett feladatokról. Utóbbiak közül legfontosabb a várépület bejárata előtt látható első világháborús emlékmű restaurálása. A tervek közt szerepel egy jelentős Wittmann Antal-mű magyar nyelvű megjelentetése, az ágfalvai csatában harcoló óvári gazdászok tiszteletére készítendő emléktábla avatása a várbejáratnál, valamint a ledőlt Linhardt-síremlék helyreállíttatása az óvári temetőben. Emellett az októberben avatandó Iváncsics János-emléktáblához biztosítanak anyagi támogatást.

A szövetség az idei évben Albert Kázmér-emlékéremmel tünteti ki Sören Pettersent, a Wittmann Antal-emlékérmet pedig dr. Szatmári László egyetemi docensnek, valamint dr. Kiss Elemérnek ítélte oda.
Sören Pettersen lunsgaardi birtokán és kutatóintézetében évek óta szervez nyári gyakorlatokat az óvári hallgatók számára. Dr. Szatmári László a vár körüli védrendszer és a Vár-tó felújításának pályázatában és a kivitelezés felügyeletében végzett kiemelkedő munkát, dr. Kiss Elemér pedig meghatározó szerepet játszott az egyesület életében. A kitüntetéseket a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának diplomaosztó és tanévzáró ünnepségén adják át.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt döntős a hegedűversenyen

Mosonmagyaróvár - Öt fiatal jutott tovább az utolsó megmérettetésre a Flesch Károly Hegedűversenyen.… Tovább olvasom