Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Közgyűlés: A költségvetési vita még folytatódik Mosonmagyaróváron

A múzeum kérdésével napirend előtt foglalkozott a városi képviselő-testület. Az ellenzék sokallja a költségvetési hiányt és a takarékosságot kéri számon a tervezeten. A mikroportok többször sztrájkoltak.
13:03 - Nagy István polgármester köszöntette a megjelenteket. Az ügyrendi kérdések után a polgármester köszöntötte Domsitz Károlyt, a szlovákiai Somorja nyugíjas polgármesterét és emléklappal, plakettel és egy üveg borral köszönte meg az elmúlt 12 évben Somorja és Mosonmagyaróvár kapcsolata érdekében végzett munkáját. Az ülésen jelen van egyébként Bárdos Gábor, Somorja új polgármestere is.

Elöl Domsitz Károly, SOmorja korábbi polgármestere.
Elöl Domsitz Károly, Somorja korábbi polgármestere - mögötte Nagy István mosonmagyaróvári polgármester (balra), mellett két alpolgármestere, Iváncsics János (jobbra) és Árvay István (középen).


13:12 - Moldoványi Géza a civilek nevében a Hanság Múzeum átszervezésével kapcsolatban szólal fel. 3610 aláírást gyűjtöttek a múzeum és a Cselley-ház érdekében.

13:15 - Kovács Tamás (MSZP) képviselő is a múzeum érdekében kért és kapott szót napirend előtt. Számára is fontos, hogy az intézmény rangja megmaradjon.

13:20 - Nagy István polgármester elmondja, hogy öröm az ürömben, hogy egység mutatkozik a múzeum ügyében: a város képviselői és a kistérség polgármesterei is a Hanság Múzeum és a Cselley-ház mellett állnak.

13:23 - Itt az első napirendi pont, nevezetesen a költségvetés. Hushegyi Róbert (MSZP) képviselő sokallja a költségvetési hiányt.

13:28 - Gondok vannak a hangosítással, úgyhogy tíz perc technikai szünetet rendelt el a polgármester.

13:42 - A technikus néhány alkalommal elszámolt kettőig (a mikroportokba), így folytatódhat a vita.

13:43 - Kovács Tamás is borzasztóan soknak tartja a közel 2,3 milliárdos hiányt. Szabó Miklós (MPKE) a takarékoskodást nem látja Mosonmagyaróváron, helyette azt látja, hogy 3 millióval nő a kultúrális alap (ha lenne pénz, üdvözlendő lenne a tény), a sportalap tekintetében elkerüli a kordé a szamarat, vagyis előbb nő a támogatás, minthogy végleges sportkoncepciója lenne a városnak. Nőnek a PR költségek, de csökken az oktatási intézmények költségvetése - ezt sem tartja szerencsésnek a korábbi polgármester. Szabó Miklós több adatot pontosíttatna a költségvetési táblázat bevételi oldalán.

13:53 - Pető Péter (Fidesz-KDNP) azt mondja, hogy a Fidesz-KDNP ezt a költségvetést támogatja.

14:00 - Kopetti Tamás (Jobbik) a telekadóval kapcsolatban megjegyzi, hogy a város kénytelen bevezetni azt, noha a fülkeforradalom kormánya korábban azt mondta, nem lesznek új adók. A takarékosságot ő is számon kéri a költségvetésben, valamint az arányosságot is: amennyivel nő a kultúrára szánt összeg, annyival kellene nőnie a városüzemeltetésre szánt pénznek is.

Szabó Miklós
Szabó Miklós


14:04 - Hushegyi Róbert, Pető Péter és Szabó Miklós a költségvetés egy-egy elemével kapcsolatban vív némi szópárbajt: Szabó ismét a takarékosság hiányáról beszél. Árvay István (Fidesz-KDNP)alpolgármester védelmébe veszi a költségvetést. A költségvetés első olvasata áll a képviselők előtt, az egyes tételekről a második olvasatban - az SZMSZ szerinti módon - kell tárgyalni. Egyes felvetésekre külön is válaszol - ilyen például a körforgalmak, a sport és a mosoni piac kérdése. A lámpás csomópont olcsóbb, ezért tervezik ezt - és erre támogatást is kap a város; a sportcélú fejlesztések nem csak a vesenysportot, hanem a szabadidősportot is pozitívan érintik; a piacnak pedig Mosonban van helye, Óváron meg nincs -  a végleges megoldás pedig egy csarnok építése lenne.

Árvay István
Árvay István


A hitelfelvétel után 800 millió a városi költségvetés hiánya első olvasatban, a cél, hogy ezt nullára kihozzák - válaszolja az alpolgármester Kovács Tamás korábbi felvetésére. A mosoni szabadstrand ügyében Árvay István elmondja, hogy egy szabadidőparkot létesítenének és nem szeretné, hogy addig várjanak, míg a víz minősége lehetővé teszi a szabadstrand nyitását. A parknak csak egy része lenne a strand.

14:33 - Szabó Miklós szerint az általa felvázolt csomaggal 50 millió forintot lehetne csökkenteni a hiányon. 2011-ben a városnak túlélnie kell - mondja az MPKE képviselője. Pető Péter válaszában azt mondja, a városnak nem túlélnie kell, hanem fejlődni.

14:37 - Nagy István az első napirendi pont lezárásaként összegzi a költségvetés főbb tételeit. A végleges költségvetés vitájára február 24-én kerülhet sor.

14:43 - A Huszár Gál Városi Könyvtár Flesch Károly Kultúrális Központba integrálása is a költségvetéshez kapcsolódik. Kovács Tamás nem érzi indokoltnak az integrációt, Pető Péter és Árvay István megtakarításokat említi mint fő indokot. Az alpolgármester azt mondja, hogy akkor támogatja az ügyet, ha az integrációt megvizsgálva azt látja, hogy az nem egy egyszeri megtakarítást okozhat, hanem hosszú távon is kedvező. Kovács Tamás kitart a könyvtár önállósága mellett. A napirendi pont elfogadásáról egyhangúlag döntöttek - a könyvtárról szóló kiegészítéssel együtt.

14:52 - A második napirendi pont előtt 10 perc szünet jön.

15:05 - Rövid vita után elfogadták a Polgármesteri Hivatal 2011. évi teljesítmény-követelményeinek alapjául szolgáló kiemelt
célok meghatározását.

15:08 - Védelmi-közbiztonsági tanácsnok választása kapcsán Szabó Miklós kérdezi, hogy máshol is várható-e ilyen kinevezés. Nagy István válaszából kiderül, hogy a koncepció szerint a megye más városaiban is neveznek ki védelmi-közbiztonsági tanácsnokot. Kovács Tamást az érdekli, hogy miért nem egy rendvédelmi szakembert kérnek fel erre a posztra. Árvay István szerint Nyitrai József (Fidesz-KDNP) képviselő tűzvédelmi-katasztrófavédelmi kompetenciája miatt alkalmas a posztra.

15:16 - A harmadik napirendi pont mindhárom részéről döntöttek, mindhárom esetben igennel - módosították tehát az SZMSZ-t, Nyitrai Józsefet védelmi-közbiztonsági tanácsnoknak választották, és módosították az önkormányzati képviselők, valamint a bizottságok elnökeinek és tagjainak juttatásairól szóló önkormányzati rendeletet.

15:20 - Módosították - egyhangú döntéssel - a parkolóhelyekről és a parkolás szabályairól szóló rendeletet. A módosítás főként a bérletek ügyét érinti.

15:22 - A szabályozási terv és helyi építési szabályzat módosítását is elfogadták.

15:23 - Újra a mikroportokat ellenőrzik - néha ilyen is kell. :)

A bűnös...
Az egyik bűnös eszköz...


15:27 - A mikrofonok némi derültséget okoznak - "Karaoke is lesz? - kérdezi valaki -, aztán végül tudják folytatni az ülést a képviselők. Gyorsan meg is szavazzák az anyakönyvi eseményekről szóló módosítást (erről hamarosan bővebben is olvashatnak a kisalfold.hu-n).

15:29 - A köztisztviselők illetménykiegészítéséről és vezetői pótlékáról szóló önkormányzati rendelet módosítását és az Állami Számvevőszéki ellenőrzésre intézkedési terv készítéséről szóló tervezetet is elfogadták.

15:31 - A kilences napirendi pont is gyorsan - és ahogy a korábbiak is: egyhangú döntéssel - átment. A napirendi pont az Arrabona Európai Területi Együttműködési csoportosulás alapszabályának és egyezményének módosításáról szólt.

15:32 - A karaoke reménye szertefoszlott, újra mikroporton keresztül beszélnek a képviselők és nem kell körbeadogatni a mikrofonokat. Már a 10. pontnál járunk, amely két pályázati önrészről szól. Egyrészt a közlekedésbiztonsági pályázatokhoz önrész biztosításáról, másrészt „A Duna régió talajvédelmi hálózata-Együttműködés Nyugat-Magyarország és Alsó-Ausztria között" című pályázathoz önrész biztosításáról döntött - mindkét rész esetében egyhangú igennel - a testület.

15:37 - Formai hibát korrigálnak a 11. napirendi pont egyhangú elfogadásával: a közoktatási intézmények, a városi könyvtár és a GESZ alapító okiratát módosították.

15:39 - Rohamléptekre váltott a mosonmagyaróvári képviselő-testület: Mosonudvar különválása miatt módosították a Bóbita Óvoda és a Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola felvételi körzetét, majd döntöttek a Vackor Óvoda magasabb vezetői álláshelyének meghirdetéséről is. 

15:47 - Mosonmagyaróvár város Önkormányzatának egészségfejlesztési tervének elkészítéséhez szükséges dokumentum elemzése van most napirenden. Némi zavar - ezúttal nem technikai, hanem az egészségfejlesztési tervhez kapcsolódó zavar - után kiderül, hogy egy pályázathoz kötelezően kapcsolódó dokumentum elemzésről van szó; Nagy István kérése, miszerint  pozitív hozzáállást kér a képviselőktől, meghallgatásra talál: egyhangúlag elfogadják a határozatot.

15:48 - Módosították a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. alapító okiratát és a határoztak a kegyeleti közszolgáltatási szerződés-tervezet ügyében is.

15:49 - Gesztor önkormányzati feladatot vállal Mosonmagyaróvár a Kistérségi Társulás fenntartásában működő szociális és gyermek, családvédelmi intézmények térítési díjának megállapítása tekintetében - szintén egyhangú döntéssel. Lébény nagyközség várossá nyilvánítását is támogatja a testület.

15:59 - Sallai Péter alezredest felmentették a város tűzoltóparancsnoki tisztsége alól, mivel a jövőben Győrben fog dolgozni, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője lesz. Mosonmagyaróvár városi tűzoltóparancsnoki posztjára új pályázatot írnak ki. Sallai Péter munkáját külön megköszönte Pető Péter, Nyitrai József, Szabó Miklós és Kovács Tamás is, Sallai Péter pedig megköszönte a város jelenlegi és korábbi testületeinek és a városi cégeknek a tűzoltóságot támogató hozzállását és segítségét.

16:01 - Módosították a Flesch Károly Kultúrális Központ alapító okiratát.

16:14 - Biztosították az önrészt a városi médiacentrum létrehozását célzó pályázathoz és döntöttek egy városi médiacég létrehozásáról. A kultúrális központ alapító okiratának módosítása is részben ehhez kapcsolódik - derül ki a vitából.

16:15 - Zárt ülés jön, mi búcsúzunk, köszönjük a figyelmet!

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. Boli 2011. február 24. 23:22
    „Kopi, Kopi, ecceri vagy mint a faék. A néhány százezer forintból az elvtársaid 20 milliós média buli kiadást csináltak! Röhöghetsz is rajta, meg a kis naivságodon.”
  • 25. Olajos 2011. február 07. 19:15
    „Nem is tudom... 6 misi? Az MTE világverő focicsapata a több ezres szurkolóhadával mennyibe is kerül a városnak? Vagy a stb. , stb. , stb...Hm. Ne értsetek félre, nem kötekedni, vagy oktatni akarok, csupán közel vagyok a ... Tisztelt Kopi! Azért mert most te is "ott" vagy és tényleg próbálsz jót tenni, ( minden tiszteletem a tiéd és örülök, hogy teszel is valamit ) még nem biztos, hogy jól is csinálod.
    U.i.: Abrafax! Pontosan tudom mi mennyiért, hogyan és miért van... Amúgy Boli, neked sincs igazad...”
  • 24. zenelady 2011. február 07. 18:24
    „Helyi banda... Nagy szakértő banda lesz ez, már látni... Sok sikert!”
  • 23. Apa... 2011. február 07. 07:24
    „Nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik. Ennyi...
    Akik meg nem értenek hozzá, hogy működik egy képviselőtestület, az tényleg inkább maradjon csendben.
    Nem vagyok politikus (Úristen, akkor vágjon agyon egy vilám...), de vannak olyan dolgok, amik szükségesek és előrehaladást hoznak. Vannak olyanok is, amik pedig a szükséges rossz szerepét töltik be. Ezeket is meg kell csinálni. Minden pályázatban rengeteg pénz van elkülönítve marketingre. Ha a helyi pályázatok P+R-jának csak a felét a stúdió nyeri, ott a fenntartással sem lesznek gondok, visszaforgatja a városhoz a pénzt a cég, valamint szerintem nekünk is jobb, ha egy helyi "banda" reklámozza Mosonmagyaróvárt, nem egy olyan, aki a mosoni piacot Mosonmagyaróvár városközpontjának titulálja.
    Kövezzetek meg, ha nincs igazam, de szerintem ez nem volt egy rossz döntés.
    Uff...”
  • 22. KoPi 2011. február 06. 04:28
    „21. Boli 2011.02.05. 22:39
    Még mindig jobb hülyéskedni, mint hülyének lenni! :-)
    Nem veszed észre, hogy mennyire lejáratod magad ezzel a sok butasággal? Sajnállak téged, mert belepörgeted magad az általad kitalált összeesküvés elméletekbe, és közben nem veszed észre, hogy mindenki rajtad röhög.”
  • 21. Boli 2011. február 05. 22:39
    „20. Miről beszélünk? A létrehozása igen, pár százezer a pályázathoz. Azután fényevők fogják üzemeltetni és fenntartani, fizetés és járulékos költségek nélkül. Olyan jól hangzik a Múzeum 6mill pénze. Kis demagóg... Helye tényleg kinézve a Könyvtárban? Ezért kell ott összevonni és leépíteni is majd? Csak nem vannak narancskomcsi elvtársak, akik már ki is nézték az irodájukat???
    Kopi... Oszt te most a Humor Harold vagy? Vagy csak "ecceri"´?”
  • 20. Abrafax 2011. február 05. 14:13
    „Boli és Olajos kedvéért kiegészíteném annyival a cikket, hogy a helyi stúdió létrehozására párszázezer forint (!) pályázati önrészt(!) szavaztak meg, amivel tízmilliót (!) lehet nyerni, ha bejön. A Múzeum meg hatMILLIÓ forintot kap a várostól (pedig megyei fenntartású intézmény). Úgyhogy "el lehet tolni a biciglit!"”
  • 19. KoPi 2011. február 05. 13:19
    „18. Boli 2011.02.05. 08:04 :
    Ugyan már, mit értesz te Bol(s)i? :-) Vicces vagy a nagy tudálékosságoddal!”
  • 18. Boli 2011. február 05. 08:04
    „Tényleg igaz és ez senkinek nem szúr szemet? "Biztosították az önrészt a városi médiacentrum létrehozását célzó pályázathoz és döntöttek egy városi médiacég létrehozásáról." Aranyos, mert inkább ide kell a zsé. Értem én!”
  • 17. Abrafax 2011. február 04. 22:25
    „Kinek a számára minek a rendkívül előnyös módosulása?
    Kinek a " további funkciómegtartása érdekében" kell gyűjteni " új autóra..."?”
  • 16. jobbám 2011. február 04. 17:35
    „tudo! jártál te már polgári bálon??? Ha jók az infóim ez már a tizedik! Hogy jön ide az, hogy Nagy István bál? rossz indulat az van! legközelebb menj el a testületire aztán magyarázz! A zárt ülések pedig nem az "üvegzseb" dolog miatt zártak...egy kis ész emeberek! Vannak bizonyos adatok (például a ti címeitek sem azok...) amik nem publikusak.........legközelebb lehet indulni a választásokon és akkor okosnak lenni, mint már sokszor írtam kispad mellől........

    most jobbám!”
  • 15. juhi 2011. február 04. 16:10
    „16.15 Zárt ülés jön. Most töltik meg az üvegzsebeket. Paraván mögött.”
  • 14. pancser 2011. február 04. 15:00
    „12! Kösz "olajos". "nagyjancsinak" mondom. az a borzasztó, hogy azon agyalnak a legtöbben a szenátusban mi kellene amolyan kívánsághangverseny szerűen. A telekadót nem kárhoztatnám, már csak azért sem mert aki nem rendezte a telke jogállását az most rendezni fogja. Telkek százai vannak úgy beépítve, hogy a Födhivatal szerint üresek. Akinek meg tényleg van üres telke, az 10 millát biztosan és az tud fizetni, vagy eladja. Nem hinném, hogy ez a dolog a pórnépet nagyon sújtaná, a spekulánsokat meg nem kell sajnálni!”
  • 13. Losba 2011. február 04. 11:57
    „Olajos,...ne viccelj, az kell új autóra...”
  • 12. Olajos 2011. február 04. 08:56
    „Az viszont jó lenne , ha a város teljes idei messzemenőig részletes költségvetését a nagy nyilvánosság elé hoznák. Aláírva, lepecsételve és mint hivatalos iratot a polgármesteri hivatal honlapjáról letölthetően. Így tisztán látnánk, mire költik, vagy herdálják el azt a sok-sok milliárd forintot. A felelősségre vonásról év végén , meg nem is beszélve... Pancsernak azért valahol igaza is van, hiába cseszegetjük. Ha nincs lóvé, nincs lóvé. Ilyen anyagi környezetben ennyi mindent követelni butaság.
    U.i.: Tisztel képviselők! A személyi jövedelemadó önök számára rendkívül előnyös módosulásából származó nettó jövedelem növekményüket , tessenek felajánlani a múzeumnak a további funkciómegtartás érdekében.
    Köszönjük”
  • 11. Olajos 2011. február 04. 08:42
    „Tisztelt Pancser!
    Te magad vagy a rettenet!
    :)”
  • 10. RUDI 2011. február 04. 08:32
    „Szerintem való igaz, hogy óvatosan kell bánni a költségvetéssel,az igaz, hogy nagyon sok beruházás van még hátra ,igen kérdőjel, hogy mennyi támogatást kap a város, és hogy is van be osztva minden forint.Szerintem az itt lakok többségének talán túl sok ami egyszerre zajlik a városba ,de viszont a városnak fejlődnie kell.Jó látni, hogy zajlanak a munkák a Moson résznél, de bízom benne, hogy Óvár rész sem lesz elfelejtve.”
  • 9. nagyjancsi 2011. február 04. 08:29
    „Telekadó bevezetése. Akárcsak országos szinten - kicsiben is ugyanaz megy. Elszartuk a gazdálkodást, oda se neki, majd kipótoljuk valahogy, még egy év veszendőbe ment, a fejlődés elmaradt most is, sebaj, amíg a saját számlán gyűlik a lóvé - kit érdekel, hogy az adófizetők pénze mivé lesz.. ÉS most tök mindegy, hogy az előző csinálta rosszul, vagy ez. TELJESEN MINDEGY KI KORMÁNYOZ!
    Bezzeg én ha rosszul, folyamatos hiányba vinnék egy Kft-t Rt-t a tulajdonos, vagy a közgyűlés elzavarna a francba, és ott nem csak négyévenként lehet elzavarni. Egy köz vagy kormánytisztviselőt szintén elzavarnak de oda most már indoklás sem kell! Egy polgármester és a testülete ma Magyarországon mindenek felett áll.”
  • 8. spl 2011. február 04. 08:11
    „Ha tudósítunk valamiről, akkor tegyük azt:

    "Módosították a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. alapító okiratát
    Módosították a Flesch Károly Kultúrális Központ alapító okiratát
    A szabályozási terv és helyi építési szabályzat módosítását
    módosították az önkormányzati képviselők, valamint a bizottságok elnökeinek és tagjainak juttatásairól szóló önkormányzati rendeletet."

    Na most például ezeket azért ki lehetne bontani esetleg...érdekes lenne, hogy mit és mily módon módosítottak...”
  • 7. tudo 2011. február 04. 07:43
    „Zárt ülés következett!
    Gondolom a téma az etikett és a protokol.Tudnilik szombaton este a Lucsony utcában
    Nagy/István/Polgári bál lesz és ott vannak szabályok.Kell vinni Uraknak bokszkesztyűt
    fejvédőt esetleg bukósisakot mert a gyűlés és bál folytatásaként a tisztelt résztvevők
    verekedni szoktak.A hölgyek drukkolnak és asztalt táncoltatnak.Jó mulatást”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Város lenne Lébény - Központ a Hanság peremén

Városi címre pályázott a 3200 lelkes, Győr-Moson-Sopron megyei Lébény - közölte Kovács Gábor, a… Tovább olvasom