Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Korszerűsítik az óvodát nyár végére

Hétfőn adják át a munkaterületet, és ezt követően kezdődhet a levéli óvoda felújítása, bővítése. Az ovisok a munkálatok idejére a volt orvosi rendelő épületébe költöznek.
Közel kétszáz négyzetméterrel bővítik és felújítják a háromcsoportos óvodát Levélen. Korszerűsítik a fűtési és elektromos rendszerét és akadálymentesítik az épületet. Várhatóan augusztus végére szépül meg a helyi kisdedóvó. A mintegy hatvanmillió forintos beruházáshoz a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében 90 százalékos pályázati támogatást kaptak.

– A munkálatokat végző vállalkozót nyílt közbeszerzésen választottuk ki. A munkaterületet május 16-án adjuk át és augusztus végére kell a beruházást befejeznie – magyarázza Papp Zoltán levéli polgármester. Ő az óvodafejlesztés szükségességét azzal indokolja, hogy az épület nem felelt meg a mai elvárásoknak, hiányoztak alapvető helyiségek. Ezért a meglévő ingatlan toldalékaként létrejövő új épületrészben kap helyet az eddig hiányzó nevelői szoba, fejlesztőterem, korszerű tálalókonyha, személyzeti és gyermek szociális rész, raktár. A régi tálalókonyhából még egy sószobát is kialakítanak. Az épület előtt új parkolókat, kerékpártárolót hoznak létre. A meleg víz előállítására napkollektorokat szerelnek fel, korszerű, energiatakarékos fűtési rendszer és világítás lesz.
Látványterv – kétszáz négyzetméterrel bővül és felújítják a levéli óvodát.
Látványterv – kétszáz négyzetméterrel bővül és felújítják a levéli óvodát.


A korábbi tervek szerint az ovisok a munkálatok idejére a kisiskolába költöztek volna. Papp Zoltán szerint ehhez nem kaptak hozzájárulást az ÁNTSZ-től, ezért a volt orvosi rendelőben alakítanak ki ideiglenesen két csoport fogadására alkalmas szobákat.

A kultúrház is szépül. A kultúrház felújításával is jól haladnak a szakemberek: az új tető elkészült, a belső munkálatok, villany- és álmennyezet-szerelés folyik jelenleg. Az épületet július 31-ig adják majd át.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összefogással újul meg a kápolna

Közel tízmillió forintból újul meg a mosoni temető 1862-ben épített kápolnája. A Mosoni Polgári Kör… Tovább olvasom