Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Korszerűsítették a sportcsarnokot és az iskolát

A Hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola két telephelyen működik, ebből most az 1940-es évek elején emelt ingatlan szépülhetett meg.
Megújult a hegyeshalmi iskola és a sportcsarnok, melyeket tegnap adtak át. A Hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola két telephelyen működik: ebből most az 1940-es évek elején emelt ingatlan szépülhetett meg.


Szőke László hegyeshalmi polgármester tájékoztatása szerint a beruházás során az épület energetikai korszerűsítése nyomán a külső falak utólagos hőszigetelése, a padlásfödém hőszigetelése történt meg, valamint a fűtési rendszert újították fel. A megújulóenergia-felhasználás jegyében pedig a világítást modernizálták, valamint napelemes és napkollektoros rendszert építettek ki. A fejlesztéstől azt várják, hogy az épület gázfogyasztása több mint felére, míg a villamos energiára fordított költség a napelemeknek köszönhetően szinte nullára csökken.


Az iskola mellett a helyi sportcsarnokot is felújították. Az 1993-ban átadott épület fűtési rendszerét két éve korszerűsítették már. Ezúttal a külső falakat szigetelték a padlásfödémmel, cserélték a nyílászárókat.

A nagyközség településvezetője hozzáfűzte: az iskola felújításához 53,6 millió forintot nyertek pályázaton, amit az önerőpályázaton 9,4 millióval egészítettek ki, míg a sportcsarnoknál a 43,5 millió mellé 7,7 millió forintot sikerült eredménnyel pályázniuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzijáték, koncert

Nyárbúcsúztató fesztivál lesz a Duna utcai szabad strandon, a Mosoni Polgári Kör hagyományos… Tovább olvasom