Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Korszerűsítették a jánossomorjai szennyvíztelepet

Az utolsó simításokat végzik a négy település szennyvizét befogadó jánossomorjai tisztítótelepen.

A Pannon-Víz zrt. saját forrásból hetvenötmillió forintból korszerűsített, így év eleje óta a kibocsátott szennyvíz szennyezőanyag-tartalma már határérték alatti.

Az 1995-ben elindult üzemeltetés óta talán az eddigi legnagyobb korszerűsítést végezték el a jánossomorjai szennyvíztisztító telepen, mely négy település – a kisváros mellett Újrónafő, Várbalog és Mosonszolnok – szennyvizét fogadja. Pályázni ilyen kis összegű beruházásra nem lehetett, így a fenntartó Pannon-Víz zrt. saját forrásból biztosította a szükséges hetvenötmillió forintot.

– Az utóbbi évek tapasztalata, hogy a szennyvíztisztító telepeinkre egyre kisebb mennyiségű szennyvíz érkezik, a szervesanyag-tartalma viszont magasabb. Az új körülményeknek való megfelelés vezérelte a most elvégzett beruházásunkat. A megvalósított technológiát ehhez a helyzethez igazítottuk – szögezte le Tőke László elnök-vezérigazgató. Emellett gondot jelentett az is, hogy a kibocsátott tisztított szennyvíz minőségénél bizonyos határértékeket nem tudtak teljesíteni. A jelen fejlesztés erre is megoldást jelentett.

Tőke László és Granát Károly a jánossomorjai szennyvíztisztító telepen, melyet 75 millió forintból korszerűsítettek.
Tőke László és Granát Károly a jánossomorjai szennyvíztisztító telepen, melyet 75 millió forintból korszerűsítettek.

– Év eleje óta a Lajta-Hanság-csatornába a szennyvíztelepünkről kikerülő tisztított szennyvíz minden tekintetben megfelel a határértékeknek – vette át a szót Granát Károly, a jánossomorjai üzemmérnökség vezetője. A víz minőségét egyébként a környezetvédelmi felügyelőség negyedévenként ellenőrzi, de a szolgáltató a saját laboratóriumában ennél gyakrabban is vizsgálja azt.

Az új körülményeknek való megfelelés vezérelte a most elvégzett beruházásunkat - mondta Tőke László elnök-vezérigazgató.
A szennyvíztisztító telep a rekonstrukció során egy új 650 köbméteres levegőztető medencét kapott, kicserélték a 15 év alatt elhasználódott gépi rácsot, mely a szilárd szennyeződéseket szűri ki. A tisztítás második ütemében szerepet játszó összes gépészeti berendezés is megújulhatott, és hamarosan egy új gépi iszapsűrítőt is beszereznek. A nyár elején még az utolsó szépítési munkák váratnak magukra. Irányítástechnikai fejlesztéseket is végeztek, a telep üzemi adatai a központi győri diszpécserszolgálatnál is megjelennek, sőt, onnan is be lehet avatkozni szükség esetén.

Tőke László elnök-vezérigazgató érdeklődésünkre kitért az ivóvíz-szolgáltatásra, annak jövőjére is: – A Pannon-Víz zrt. a későbbiekben a készülő új távvezetéken keresztül az Aqua Kft.-től vásárolja meg a jánossomorjaiak, várbalogiak és albertkázmérpusztaiak ivóvizét. Hangsúlyozom, hogy a jelenleg szolgáltatott ivóvíz is megfelelő minőségű, minden egészségügyi határértéknek megfelel. A mosonmagyaróvári ivóvízbázisra való csatlakozást követően sem szüntetjük meg a jánossomorjai vízműtelepet, tartalékállományba helyezzük azt.

Olvasóink írták

  • 2. jánosi 2010. június 15. 20:44
    „A háromszoros hangsúlyozás ellenére ha rövid időn belül ideér az arzénes vízszennyezés, akkor
    mit fogsz hangsúlyozni ?”
  • 1. akinemfél 2010. június 15. 08:19
    „"Hangsúlyozom, hogy a jelenleg szolgáltatott ivóvíz is megfelelő minőségű, minden egészségügyi határértéknek megfelel."
    "Hangsúlyozom, hogy a jelenleg szolgáltatott ivóvíz is megfelelő minőségű, minden egészségügyi határértéknek megfelel."
    "Hangsúlyozom, hogy a jelenleg szolgáltatott ivóvíz is megfelelő minőségű, minden egészségügyi határértéknek megfelel."”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tyúktolvaj, bolti szarka - rendőrségi hírek Mosonmagyaróvárról

Összesen tíz tyúkot és egy kakast vitt magával egy tolvaj Károlyházán. Két bolti ˝szarka˝ is… Tovább olvasom