Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Korlátozott várakozási övezet az egész város

Mosonmagyaróvár - A 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek külön engedély nélkül csak két órán át parkolhatnak a városban júniustól. Az új parkolórendelet szerint csak a Mosonmagyaróvárra bejegyzett kamionok kaphatnak felmentést e korlát alól.
Június elsejétől tilos lesz parkolni kamionokkal Mosonmagyar- óvár területén. Ekkor lép hatályba ugyanis az erről szóló rendelet, amit legutóbbi ülésén fogadott el a képviselő-testület. A képviselők korábban már foglalkoztak e kérdéssel. A városban leállított kamionok ugyanis gyakorta okoznak kellemetlenségeket az itt élőknek. Számos teherautó-sofőr a kamionstop idején vagy éjszakánként Mosonmagyaróvár utcáin, parkolóiban tölti el a pihenőidőt, noha a város területén, illetve harminc kilométeres körzetében több erre alkalmas terminál is található.

A most elfogadott rendeletmódosítás alapján a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű gépjárművek várakozási korlátozását írják elő a város területén. Az új rendelet szerint a város teljes lakott területe korlátozott várakozási övezetnek minősül. Ezen belül a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű gépjárművek legfeljebb két órán át várakozhatnak. A parkolási időtartam igazolására a sofőr köteles a várakozás megkezdésekor a szélvédő mögött, jól látható helyen elhelyezett óralapon beállítani az időpontot. A várakozási tilalom alól kivételt kapnak az arra külön engedéllyel rendelkező járművek. Ezt az engedélyt egy évre kaphatják meg azon – 3,5 tonna, vagy annál nagyobb, de 7,5 tonnánál kisebb össztömegű – gépjárművek tulajdonosai, akik forgalmi engedélyében a tulajdonos címe Mosonmagyaróváron található.

A „Várakozni tilos!" táblát a városba bevezető utak mentén, a lakott terület kezdetét jelző táblák mellé helyezik majd ki, ezzel a kiegészítő szöveggel: „3,5 t, 2 óra – kivéve engedéllyel". A rendelet betartását a közterület-felügyelet és a rendőrség ellenőrzi. A hatálybalépést követő egy hónapban a szabályszegőket csak figyelmeztetik, ám a türelmi időszak leteltét követően már szankciókra számíthatnak a tilosban parkoló kamionosok.

Olvasóink írták

  • 1. Tmoha 2009. április 30. 10:08
    „Kiváncsi lennék arra, hogy e cikket elolvasta vajon a darnózseli polgármester?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A partnerváros ünnepe

Nezsider - Nagyszabású ünnepségsorozat keretében emlékezett meg alapításának 800 éves évfordulójáról… Tovább olvasom