Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Könnyen leéghet a ház

Mosonmagyaróvár - Amint azt az elmúlt időszak tapasztalatai is mutatják, számos veszélyt rejthet a könnyűszerkezetes házakba épített kályha vagy kandalló. A tűzoltók szerint azonban elkerülhető a baj, ha az építkezők maradéktalanul betartják a szükséges előírásokat.
Egy nagy család életében igazi öröm, ha a szűk lakást tágasabbra cserélheti. Így volt ezzel egy mosonmagyaróvári háromgyermekes família is a közelmúltban. Az öröm azonban csupán egy napig tartott. Akkor vették észre, hogy a cserépkályha mögötti fal forró, pedig a kályha már hideg volt. Értesítették a mosonmagyaróvári tűzoltókat, akik kibontva a könnyűszerkezetes falat, annak belsejében egy tűzfészket fedeztek fel. A tűz így nem tudott kitörni, köszönhetően a szerencsének és a lakók éberségének.

Számos tanulsággal szolgál ez a végül szerencsésnek mondható eset – állítja Knauz Csaba tűzoltó alezredes. A mosonmagyaróvári tűzoltóság tűzmegelőzési osztályának vezetője elmondta: a könnyűszerkezetből készült házak és falak praktikusak, gyorsan elkészíthetők, és nagyon jó hőszigetelők is, ami a mai fűtési költségek mellett elsődleges szempont. Különösen kellemessé és meghitté tudja tenni a hangulatot egy kandalló vagy cserépkályha. A tűz kályhában tartásához azonban be kell tartani néhány fontos szabályt. Favázas fal mellé kályhát vagy kandallót csak szakemberrel építtessünk, aki vélhetően betartja az előírásokat. Így például a fal mellé 10 centi vastag előtét falat kell rakni tűzálló elemekből, ami legalább 30 centiméterrel emelkedik a tüzelőberendezés fölé. Ez azonban önmagában még mindig kevés, kőzetgyapotréteget kell rá erősíteni, valamint a kályha és az utolsó réteg között légrést is szükséges hagyni. Ajánlott továbbá a kandalló vagy kályha fölötti mennyezetet is kőzetgyapot szigeteléssel ellátni, a padlót pedig betonlapokkal fedni.

Különösen oda kell figyelni a füstcső kéménybe kötési helyére. A füstcső nem törhet át éghető anyaggal készített födémet és falat sem. A kéményt a padlástérben is vakolni kell, nem pedig tetőlécre rögzített gipszkartonnal burkolni, ugyanis ennek a sajnálatos következményeiről is vannak tapasztalataik a mosonmagyaróvári tűzoltóknak. Mindezek mellett a legfontosabb talán, hogy kisgyermekeket ne hagyjunk felügyelet nélkül olyan házban, ahol kandalló vagy kályha üzemel a lakótérben. Sőt, az sem haszontalan, ha a kályha környékén a fal hőmérsékletét – akár tapintással – időnként ellenőrizzük.

Az alezredes hozzátette: a könnyűszerkezetes házak közül nyilvánvaló, hogy a fémszerkezetű épületek kevésbé tűzveszélyesek, ám itt is érdemes ezeket az előírásokat betartani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az épített és természeti környezet védelme

Jánossomorja - A városházán holnap szerdán 4 órától képviselő-testületi ülésen számolnak be a… Tovább olvasom