Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Komjáthy György és Dongó a verdeni világversenyen

Dongó, a szép herélt pej és Komjáthy György, a máriakálnoki lovasklub vezetője eredményesen képviselte Magyarországot Németországban a fiatal díjlovak világbajnokságán.
Egymillió eurónál értékesebb lovakkal, olimpikonokkal együtt álltak rajthoz és a döntőbe jutottak.

Ezeregyszázötven ló, a legjobb fajtákból „mutatkozott be" a németországi Verdenben augusztus elején. Itt szervezték meg a fiatal (5 és 6 évesek) díjlovak világbajnokságát. Magyarország „színeiben" két lovas és ló indulhatott: Szeicz Erika Son of Glory nevű lovával, valamint a máriakálnoki lovasklub vezetője, Komjáthy György és az 5 éves Dongó.

Utóbbi bejutott a döntőbeli legjobb tizenöt közé.

Komjáthy György tájékoztatása szerint ez azért szép eredmény, mert ez volt az első alkalom, hogy magyar tenyésztésű ló indult ezen a rangos megmérettetésen. Dongónak, a szép pej heréltnek olyan vetélytársai álltak rajthoz, melyekért tulajdonosuk vagyonokat (egymillió eurónál is többet) fizetett ki. Továbbá többet is olimpikon lovasok lovagoltak. A nagy lótenyésztő országokból egyébként nem csak két-két lovas versenyzett: Németország hét, Hollandia hat, Svédország és Dánia négy-négy lóval jelent meg az ötéves fiatal díjlovak megmérettetésén.

– A legextrább patások indultak. Ezt látván azon gondolkodtam, hogy miért is jöttünk el Verdenbe. A verseny első napján a negyvenből sikerült Dongóval a legjobb 12 közé kerülnünk. Az innen kiesetteknek szervezték meg a kisdöntőt, ahonnan még további három jutott tovább a döntőbe. A zsűri értékelte a lovak lépését, ügetését, vágtáját, hogy mennyire fegyelmezettek, de az összbenyomásra is külön pont járt. Érdekesség, hogy Dongó volt az egyedüli ló, melynek ugyanaz volt a tulajdonosa, lovasa és tenyésztője. Ez külön siker számomra – folytatja Komjáthy György.

Dongó lovasa szerint kiegyensúlyozott paripa, mindent hibátlanul teljesített, egy rossz mozdulata nem volt. A most ötéves állat családfája is igen veretes. Komjáthy György ugyanis 38 éve foglalkozik tenyésztéssel, Dongó már családja hatodik generációját képviseli. Dédanyja, Juhar is eredményesen szerepelt versenyeken, de nagydíjas nagyanyja, Jegyes is, mely nemzetközi versenyeken is bemutatkozott.

A máriakálnoki lovas a szeptemberi magyar bajnokságra is készül, ahol több kategóriában indul tanítványaival. Az egyik lova Dongó lesz, míg az abszolút bajnok kategóriában Wolkenstern és a nehéz kategóriában Rittmeister.

Olvasóink írták

  • 1. nagyjancsi 2012. augusztus 29. 08:55
    „A video a versenyről:

    http://youtu.be/QnBUZB2Hbi8”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veráért stand upol a Dumaszínház

A dunai vízi túra után Tatán sportnapot szerveznek, de a Dumaszínház humoristái is nevettetnek a… Tovább olvasom