Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Költségvetés igen, távhődíjemelés nem

Újabb vitát követően ezúttal elfogadta a város idei évi költségvetését a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete. A tervezett újabb távhődíjemelést azonban elvetették.
Mosonmagyaróvár képviselő-testülete csütörtöki ülésén napirend előtt Nagy Sándor (Civil Fórum) arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes városrészekben télen, hóolvadás után állandó visszatérő problémát jelentenek a járhatatlan utcák. A képviselő szerint nem az a megoldás, ha tűzoltó munkával ideiglenesen elhárítják a problémát. Fel kellene térképezni a várost s intézkedési tervet kellene készíteni. Stipkovits Pál polgármester szerint a legtöbb utcában az a gond, hogy a lakók a figyelmeztetések ellenére is betemetik a vízelvezető árkokat.

Egyeztetnek a szolgáltatóval

Dr. Pap János (Fidesz) azt kifogásolta, hogy a Kolbai utca felújításakor az egyetemi kar növénytermesztési tanszékének bejáratához is fizetőparkolót építettek. Stipkovits Pál válaszában hangsúlyozta: az utcafelújítás tervezése előtti bejáráson az egyetem képviselője is részt vett és akkor nem jelezte ezt a problémát, ugyanakkor ígérte, hogy korrigálni fogják. Varga József (MSZP) az ÉDÁSZ-ügyfélszolgálati anomáliákra hívta fel a figyelmet. Erre elhangzott: az észrevételek begyűjtése után egyeztetnek az áramszolgáltatóval a kérdésben.

Elhalasztott végszavazás

A testület csütörtökön ismét tárgyalta a város idei költségvetését. Akkor az előterjesztésből hiányzott az előirányzat felhasználási ütemterve és a gördülő tervezés, így a testület a végszavazást erre az ülésre halasztotta. Dr. Árvay István (Fidesz) szerint nem volt hiábavaló a várakozás a táblázatokra, mivel a felhasználási ütemtervből kiderül, hogy az év végére nem marad készpénze a városnak, így a jövő évre nem lesz meg a sportcsarnok finanszírozásának fedezete. A polgármester erre elmondta: a jövőről csak akkor tudnak beszélni, ha látják, hogy zárták az idei évet.

Az önkormányzat saját bevételeiből kívánja finanszírozni a sportcsarnok önrészét. Németh Sándor (MDF) azt tudakolta, hogy melyik hónapokra tervezték be az ingatlaneladásokból származó összeget és van-e elképzelés arra az esetre, ha nem sikerül az értékesítés. Stipkovits Pál hangsúlyozta: nem tudja garantálni az ingatlaneladásokat és kérte a kép viselőket, ne forszírozzák ezt a kérdést, mert ezzel saját maguk verik le az ingatlanok árát.

A testület végül megszavazta a költségvetést.
Az önkormányzati intézmények idei felújítási tervéről szóló előterjesztésből kiderül, hogy a munkák elvégzésére összességében 100 millió forintos keret biztosított. Ennek pénzügyi forrása egyrészt a szalézi rend által visszaigényelt Éltes-iskola épületének 50 milliós kártalanítási részlete, másrészt 48,7 millió forint a tervezett eladásokból, valamint 1,3 millió támogatásból.

A feladatok többségét hiba- és balesetveszély-elhárítási munkák adják. A tervezet 50 millió forinttal számol a Bartók-iskola átalakítására, amit az egyházi kártalanítás kifizetése után tudnak megkezdeni. Hernádi Béla (MSZP) kifogásolta, hogy a felújítási tervben nem fordítottak kellő figyelmet az akadálymentesítésre. Árvay István szerint a Bartók-iskola átalakítását nem szabad a felújítások közé sorolni. A polgármester hangsúlyozta: megteremtik a szükséges forrásokat és nem maradnak el ezek a felújítások.

Csorba Dezső (MKDSZ) szerint nagy az aránytalanság az egyes intézmények támogatása között. A képviselő példaként említette, hogy a kórház rekonstrukcióból kimaradt részlegein balkáni állapotok uralkodnak. Szentkuti Károly (SZDSZ) szerint az intézmények állapota elfogadható és a tervezett keret elegendő az állapotmegóvásra.

A távhő díjáról vitatkoztak

A tanácskozás egyik legvitatottabb előterjesztése a távhőszolgáltatás díjainak újbóli emeléséről szólt. A testület decemberi ülésén fogadott el mintegy 3 százalékos díjemelést, ám a Joule Kft. ezt követően kapta kézhez a Movinnov Kft. levelét a bérleti díjakról, illetve a Motim rt. január 1-jétől érvényes módosító árközlését.

Ezek összességében közel 12 millió forint többletkiadást jelentenek a Joule-nak, amit nem tudnak kigazdálkodni, ezért március 1-jétől mintegy 2,7 százalékos áremelést javasoltak. Csorba Dezső felidézte a városvezetés azon kijelentését, miszerint az új hőszolgáltatóval csökkennek majd a díjak, ezzel szemben rövid időn belül már másodszor emelkednek. A képviselő szerint lehetőséget és támogatást kellene biztosítani a városközpont lakóinak, hogy más fűtési módra térjenek át.

Stipkovits Pál elmondta: a jövő évtől csökken a távfűtés díja. Németh Sándor szerint a Joule Kft. esetében az ön kormányzatnak el kellene tekintenie a mintegy 2 milliós bérleti díjtól. A testület végül Stipkovits Pál módosítását fogadta el, miszerint a társaságnak nem kell bérleti díjat fizetnie, ám üzleti tervét úgy alakítsa át, hogy ne kerüljön sor áremelésre. A döntést követően Mild Miklós ügyvezető megjegyezte, hogy az elengedett kétmilliós bérleti díj mintegy 3,6 forintos(!) emelkedést jelentett volna a számlán. A fennmaradt 10 milliót viszont a társaságnak kell kigazdálkodnia.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három évtized a tűzvonalban

Harminckét éves szakmai pályafutása után tegnap vonult nyugdíjba Tukovics János, Mosonmagyaróvár… Tovább olvasom