Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Költségvetés és Akadémia-dűlő

A mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésének fontosabb döntéseiről tartott sajtótájékoztatót a Magyar Demokrata Fórum (MDF) helyi szervezete.
Az önkormányzat előző évi zárszámadásáról Németh Sándor képviselő elmondta: az intézményfelújítások tavaly rendre elmaradtak. A hivatalos kommunikációval szemben semmi fejlesztés nem történt a városban a kórház rekonstrukcióját leszámítva. A betervezett ingatlanértékesítések mindössze 0,3 százalékban teljesültek. Ezekre az eladásokra épül az idei költségvetés is, de a képviselő szerint semmi biztosíték nincs arra, hogy ebben az évben az értékesítések sikerrel járnak. Németh Sándor kiemelte továbbá, hogy a könyvvizsgáló jelentésében évek óta aggasztónak tartja a város gazdasági helyzetét és erre intézkedéseket javasol.

Az Akadémia-dűlő rendezési terve kapcsán Szabó Miklós képviselő elmondta: a város ismét teret engedett a magántőkének úgy, hogy az önkormányzatnak jelentős többletköltséget jelent majd a terület üzemeltetése. Az MDF szerint a Movvinov Kft.-nek kellett volna ingatlanokat vásárolni az érintett területen, így a Lajta-lakókert első üteméhez hasonlóan az önkormányzatnak is üzleti haszna származott volna ebből.

A régóta húzódó Flexum-ügyekben is határozott a testület legutóbbi ülésén. Az MDF szerint a polgármester „személyes varázsának" köszönhetően a részvénytársaság igazgatója elfogadta az önkormányzat azon ajánlatát, miszerint a város megvásárolja az Erzsébet téri üzletházban lévő két lakást mintegy 35 millió forintért, illetve a Szent László téri ingatlan bérleti díjának – a kezelőijog-szerződésben foglalt határidőig – felét átengedi a Flexum rt.-nek. A társaság viszont kifizeti a Kolbai utca felújítására az 5 millió forintot. Az MDF úgy véli: a határozat végrehajtása után teljesülőben a közel 10 százalékos vagyon-visszacsorgatás a Flexumnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízezreket kárpótolnának

Hamarosan a kormány elé kerülhet a második világháború után kitelepített felvidéki magyarok… Tovább olvasom