Kisalföld logö

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 13°C | 24°C Még több cikk.

Kolping-iskolaként kezdték a tanévet

Szeptember elsején ötven gyermeknek csengettek be a dunaszigeti iskolában, köztük ötödikeseknek is. Az egyházi fenntartásba került intézmény új vezetője dr. Medvegy Tilda.
2007 óta nem tanulhattak helyben felső tagozattól a dunaszigeti gyermekek. Akkor szűnt meg ugyanis helyben az önálló nyolcosztályos iskola, a dunakiliti intézmény tagiskolája lett.

– A szülői felhatalmazás és igény adott erőt ahhoz, hogy minden követ megmozgassunk azért, hogy megtartsuk iskolánkat és visszahozzuk a felső tagozatot. Több lehetőséget is vizsgáltunk, végül az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet vegye át az önkormányzattól az iskolát, így  az egyházi fenntartásúvá vált. Az átalakítás folyamatában sok segítséget kaptunk a mosonmagyaróvári piarista iskola igazgatójától, Farkas István atyától – tudtuk meg Cseh Benjamin polgármestertől.

Tíz elsős kezdte meg az iskoláséveket a dunaszigeti iskolában.
Tíz elsős kezdte meg az iskoláséveket a dunaszigeti iskolában.

Az új intézmény – miután augusztusban megkapta a működési engedélyt és szeptembertől elfogadták alapító okiratát – mostantól önállósult (nem tagiskola), felvette a KOSZISZ Timaffy Endre Általános Iskola nevet. Felmenő rendszerben kívánják visszahozni az 5–8. osztályt. Tehát egyelőre az elmúlt tanévben negyediket végzett tizenhárom diákot fogadják a felső tagozaton. A további nyolc felsős dunaszigeti diák a dunakiliti iskolában tanul.

– A július-augusztus a szükséges engedélyek, iratok megszerzésével, az intézmény alapításával telt. Az oktatást a felső tagozaton helyi és mosonmagyaróvári óraadó pedagógusokkal oldjuk meg – tudatta az intézményvezető, dr. Medvegy Tilda. – Az új köznevelési törvény szerint 2013 szeptemberétől a pedagógusoknak az iskolában 32 órát kell eltölteniük. Nálunk ezt már idén bevezettük. A kollégáimmal az időt a gyermekek felzárkóztatására, tehetséggondozásra fordítjuk – közölte a vezető, s arról is beszélt, hogy ugyan egyházi fenntartású az iskola, ám mindenkinek biztosítják a vallási szabadságot. A hittan helyett erkölcstant is választhatnak a gyerekek. (Utóbbit csak tizedük kérte.) Tervezik, hogy lovasoktatás bevezetésére pályáznak.

A faluvezetés a fenntartó KOSZISZ-szal arról állapodott meg, hogy az önkormányzat a normatívák fölötti összeget kipótolja az iskola működéséhez.

Cseh Benjamin szerint 2011-ben a dunaszigeti tagiskola a településnek 9,5 millió forintjába került, Dunakilitinek – az oda járó diákok után – 2,1 millió forintot fizettek. Fenntartóváltás után is hasonló összeggel számol a településvezető.

A szeptember elsejei tanévnyitót megtisztelte jelenlétével többek közt Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár, de a névadó, Timaffy Endre dédunokái sem hiányoztak az eseményről.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Locsolgatta, gondozgatta a vadkender növényeket Ásványráró külterületén

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, hogy Ásványráró külterületén több tő… Tovább olvasom