Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Kődobálók a sztráda felett

Könnyen tragédiához is vezethetett volna annak a három csemeztanyai fiatalnak a „játéka”, akik a napokban az M1-es autópálya egyik felüljárójáról követ dobtak az alattuk elhaladó járművekre.
Az M1-es autópálya 169-es kilométerszelvényében haladt Suzukijával egy budapesti férfi, amikor a Hegyeshalmot Csemeztanyával összekötő felüljáró alatt elhajtva nagy durranást hallott, majd észlelte, hogy a kocsi szélvédője megrongálódott. A sofőr megállt, visszatolatott és ekkor látta, amint a felüljáróról három gyerek fut Csemeztanya felé. Az autós utasával a fiatalok után szaladt, majd visszavitte őket a helyszínre és kihívta a rendőrséget.
A meghallgatás során az egyik csemeztanyai fiatal elmondta, Hegyeshalomból gyalogoltak hazafelé testvérével és egyik barátjával. Útközben a sztráda fölötti hídon megálltak és nézegették az alattuk elhajtó járműveket. Az egyik tizennégy éves fiú egy kavicsot vett fel és ledobta az autópályára, ám éppen akkor érkezett a felüljáró alá a Suzuki, aminek aztán a szélvédője bánta az esetet.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya közúti közlekedés biztonság elleni bűntett alapos gyanúja miatt indított eljárást a csemeztanyai fiú ellen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A buszpályaudvar és a városüzemeltetés miatt

Az idén először odaítélt „Contra Urbem et Contra Naturam – A város ellen és a természet… Tovább olvasom