Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kitüntetést ért a takarmány

A szakma hazai legrangosabb elismerését nyerte el –már második alkalommal – a máriakálnoki Top Feed & Cargo Hungary Holding Zrt.

A „Magyar Állattenyésztésért Termékdíjat" ezúttal négy takarmányáért kapta a vállalkozás.


Az évente meghirdetett „Magyar Állattenyésztésért Termékdíj" célja, hogy elismerje azokat a hazai vállalkozásokat, amik a közelmúltban a legtöbbet tették az állattenyésztéshez kapcsolódó termékek fejlesztéséért. A felhívásra idén négy termékével nevezett és nyerte el a termékdíjat a máriakálnoki Top Feed & Cargo Hungary Holding Zrt. Amint azt Tomor László cégvezető elmondta: fő célkitűzésük a fenntartható mezőgazdasági termelés támogatása: ezért fejlesztik technológiájukat. Ennek lényege, hogy mezőgazdasági és élelmiszer-ipari melléktermékek felhasználásával állítanak elő takarmányokat.

Mezőgazdasági és élelmiszer-ipari melléktermékek felhasználásával állítanak elő takarmányokat,  mondja Tomor László cégvezető.
Mezőgazdasági és élelmiszer-ipari melléktermékek felhasználásával állítanak elő takarmányokat, mondja Tomor László cégvezető.

A rangos elismerést most összevontan négy termékért – kettő kérődzők, illetve egy-egy sertések és baromfiak számára gyártott takarmányért – kapták. A cég újszerű technológiáját tavaly is ezzel az elismeréssel értékelte a szakmai zsűri. Akkor a tejelő tehenek részére gyártott folyékony takarmányáért kapta a díjat. Meglehetősen ritka, hogy egy vállalkozás kétszer egymásután kiérdemli ezt a rangos elismerést. Ezúttal a huszonegyedik Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon Hódmezővásárhelyen.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Valétálás Mosonmagyaróváron pénteken

Hagyományos valétálási ünnepséggel búcsúznak a végzős egyetemisták a várostól és alma materüktől pénteken. Tovább olvasom