Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Kitaibel huszonnyolcadszor

A neves botanikus-természettudósról, Kitaibel Pálról elnevezett, középiskolásoknak szóló biológiai és környezetvédelmi verseny döntőjének huszonnyolcadik alkalommal biztosított sikeres rendezési feltételeket a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara.
Az idei Kitaibelre 4337 gimnáziumi és szakközépiskolai 9. és 10. évfolyamos fiatal nevezett be összesen 81 hazai, illetve erdélyi és felvidéki iskolából. Az indulók közül a legjobb 139 növendék a szokások szerint ismét április utolsó hétvégéjén versengett az első díjért. Valóban rangot ad a kitaibeles helyezés, hiszen a versenyt a legnívósabb középiskolai tanulmányi vetélkedők között tartják számon.
A döntő ezúttal is több fordulóból állt.

A tanulók elsőként egy fajismereti vetélkedőn mérhették össze tudásukat, ahol harmincnyolc kivetített képből kellett megállapítaniuk a látott növény vagy állat magyar és tudományos nevét. A következő egy tesztfeladat volt, amiben a verseny névadójának életművével, valamint az Élet és Tudomány című hetilap és a Természetbúvár folyóirat megjelölt témáiból tettek fel kérdéseket.

A harmadik és egyben a legizgalmasabb fordulóban a zsűri kiselőadásokat hallgatott meg a versenyzőktől, amiben a tanuló egyéves önálló kutatását adta elő környezet- vagy természetvédelem témában.
Az első három fordulót követően mindkét évfolyamból a legsikeresebb nyolc gimnazista, illetve öt szakközépiskolás jutott tovább a szóbeli döntőbe.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara, az Élet és Tudomány című hetilap és a Természetbúvár folyóirat, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Természettudományi Társulat és a megyei önkormányzat által rendezett verseny célja, hogy a tanulók biológiai, környezet- és természetvédelmi ismereteiket bővítsék, valamint olvasási és kifejezőképességüket fejlesszék. Mindezen túl lehetőséget biztosít a diákokat kísérő tanároknak kapcsolatok kiépítésére és információcserére, így tanártovábbképzésként is szerepet kap a rendezvény.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Buszpályaudvar vagy decentrum épül valójában?

A városháza szerint háromszázmillió, míg a fideszes dr. Árvay szerint egymilliárd forint… Tovább olvasom