Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Kiszúrták a házaspár autójának gumiját, a kerékcsere alatt kifosztották őket

Az idős házaspár késő este lépte át a szlovák-magyar határt Mercedes gépkocsijával. Alig száz méter után észlelték a defektet.

Az idős házaspár július 21-én késő este lépte át a szlovák-magyar határt Mercedes gépkocsijával. Rajkán, a határátkelőhely előtti parkolóban megálltak, hogy autópálya matricát vásároljanak.

A feleség ezalatt az autóban várakozott, majd indultak tovább. Alig száz méter után észlelték a defektet.

A gépkocsi hátsó kereke teljesen lapos volt, azt feltehetően a parkolóban, késsel szúrták ki. A sértettek a kerékcsere alatt a gépkocsi ajtókat tárva hagyták, az első ülésen lévő női táskát a trükkös tolvajok észrevétlenül elvitték.

A 70 éves külföldi férfi lopás gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon.

Meghallgatásakor elmondta, hogy a bűncselekménnyel összefüggő gyanús körülményt nem tapasztaltak, a feltételezett elkövetők személyére és gépkocsijuk típusára információt adni nem tudnak..

A rendőrség tanácsa

A trükkös tolvajok a kiszemelt áldozat autójának kerekét megszúrják, s amikor az megállásra kényszerül, a járműtől távolabb, a sötétben megállva, gyalogosan lopóznak a gépkocsihoz.

Kiszálláskor az indítókulcsot vegyék ki a gyújtáskapcsolóból és az ajtókat zárják le.

Az utastérben nem ajánlatos értéket hagyni, ha többen utaznak, valaki maradjon a kocsiban, illetve annak közvetlen közelében.

Legyenek óvatosak az olyan hirtelen felbukkanó idegenekkel szemben, akik túlzottan segítőkésznek mutatkoznak.

Nyitóoldali képünk illusztráció.
Nyitóoldali képünk illusztráció.

Olvasóink írták

  • 12. szekelyse50 2013. július 28. 11:48
    „A pénzszerzés sajátos módja a nagy Unióban”
  • 11. AxelF 2013. július 26. 23:44
    „R.I.P Füles! Ő találta ki ill. "honosította" meg nálunk!”
  • 10. Mankapunka 2013. július 26. 17:07
    „De az nem is lopta el végül.”
  • 9. Contar 2013. július 26. 13:31
    „8. Mankapunka
    Múltkor úgy akart ellopni valaki egy autót, hogy hátul benne ült egy rendőr! A valóság sokszor felülmúlja a képzeletet!”
  • 8. Mankapunka 2013. július 26. 00:28
    „Legs, úgy, hogy a mama bent ül a kocsiban.”
  • 7. pamutzokni 2013. július 25. 21:32
    „Régi trükk ez, autópályás benzinkutaknál is csinálták, csinálják.”
  • 6. Legs 2013. július 25. 21:16
    „Ki hiszi el ezt a baromságot?Késsel kiszúrják a gumit,de még 100 métert mész?Ugyan már.Kamu az egész.”
  • 5. luboslav 2013. július 25. 18:56
    „minden nap járok Pozsonyba. Oda meg vissza menve, mindig határ előtt megakar állítani egy integető sötétebb (gondolom Román) férfi Német rendszámú ezüst Mercédesszel. Beszélgettem Szlovák rendőrökkel is, megmondták hogy tudnak a dologról de nem csinálhatnak semmit amíg nem jön be egy feljelentés hogy bűnt követtek el . Mert az unióban ez így van. Sajnos”
  • 4. Mankapunka 2013. július 25. 17:04
    „Valamely szegény keletieknek kellett a lóvé a továbbjutáshoz, hisz a kocsit haza kell szállítani a családnak.”
  • 3. lolita 2013. július 25. 15:15
    „Matricat telefonrol szoktam megvenni,tehat ki Sem kell szallni autobol”
  • 2. titokban 2013. július 25. 13:49
    „Sajnos valami "okostojás" kitalálta hogy nem lehet matricát venni a kocsiból úgy, hogy egy bódé mellé odagululunk. Ki kell szállni, be kell menni egy épületbe a matricáért. Hatalmas hülyeség. :-(”
  • 1. orion1 2013. július 25. 12:57
    „Ilyent délszláv szomszédaink bűnözői szoktak csinálni”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemétszállítás számos akadállyal

Július elsejétől ismét önkormányzati feladattá vált a kommunális hulladékgyűjtés Mosonmagyaróváron Tovább olvasom