Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Kishajók és kikötők a szigetközi turistáknak

Szigetköz - Kikötő építését, s a kishajóforgalom fellendítését tervezi Ásványrárón a Vidra Környezetgazdálkodási Kft.: 600–800 millió forintból. Eközben a Szigetköz más településein továbbra is napirenden van egy öreg-dunai sétahajó beindítása.
A schengeni határnyitás után az élénkülő szigetközi turizmus kiszolgálására a kishajókat is beengednék a helyi vállalkozások, igaz, elsősorban az Öreg-Duna-mederbe.

Dunaremete már hosszú ideje tapogatózó tárgyalásokat folytat egy sétahajó beindításáról: keresik a lehetőségeket, s a kis merülési mélységű hajót, mely Rajkától Vénekig szállítaná az Öreg-Dunán a turistákat.

A szlovák partnertelepülésekkel együttműködve látnak lehetőséget a beindítására.  „Motorcsónakkal most is túráztatunk szállóvendégeket: erre és a sétakocsikázásra van a legnagyobb igény – mondta Tóth Péter lipóti polgármester, aki egyben az Orchidea Hotel tulajdonosa is. – Egy sétahajó beindításához a gazdasági hatékonyságot is vizsgálni kellene: valószínűleg jobban megérné üzemeltetni, ha több hotel is rácsatlakozna erre a szolgáltatásra" – tette hozzá.

Eközben a Vidra Környezetgazdálkodási Kft. az ásványrárói kikötő komplex fejlesztésén, rehabilitációjának engedélyezésén dolgozik. Közforgalmú kikötőt alakítanának ki, melyen rendszeres kishajóforgalom lehet. A kikötőnél az ottani bázis biztosítaná a kishajók javítását, tárolását, ellátását. Emellett a kézi hajtású vízi járművek számára külön részt alakítanának ki a hatvanfős szálloda, étterem és kemping mellett.
Juhász János ügyvezető igazgató szerint a szigetközi vízi turizmus bejárata és fő bázisa lehetne a kikötő. „Azt nem hiszem, hogy a jachtok a mellékágban mindenhol közlekedhetnének, az azonban elképzelhető, hogy az öreg-dunai hajózás mellett néhány olyan ágat jelöljenek ki s tegyenek hajózhatóvá, ahol a zöldértékeket nem zavarja a turistahajó. Ide olyan motoros vízi járművek mehetnének be, melyek sebessége nem haladja meg az óránkénti 8–10 kilométert. Nyugaton erre jó néhány példát láthattunk az ottani csatornákon" – mondta.

Parton: Az ásványi kikötőben áll a hatvankabinos Hanság nevű hajó. Az írásunkban megkérdezettek nem ismerik tulajdonosát, holott akár ez is alkalmas lenne turisták szállítására.

Az igazgató azonban a gondokat is érzékeli. „Több víz kellene: bízunk a mielőbbi magyar–szlovák megállapodásban. A tervezett ásványi ágvéglezárást illetően az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülnék, ha az Alsó-Szigetköz is vízhez jutna, s a vízszintek a kikötőnél is helyreállnának. A mi szempontunkból azonban az átjárható ágvéglezárás lenne a legjobb megoldás, hogy be lehessen hajózni a kikötőig. Összességében bármilyen formában is épül meg, mindenképp pozitív lenne a térségnek ez a fejlesztés" – állítja. Hozzátette: a környezetvédelmi felülvizsgálat után hamarosan megkapják a környezetvédelmi engedélyt, mely az utolsó feltétele az építési engedélynek. „Idén akár el is kezdődhet a kivitelezési munka. Igaz, a 600–800 milliós összköltséget egyedül nem tudjuk vállalni, befektetőpartnereket keresünk" – mondta Juhász János.

Ásványrárón – a Vidra kft. telephelyétől nem messze – az YCA jachtkempinget 1995-ben hozták létre az ásványrárói kikötő alatti ártéren. A kikötő inkább klubként működik, külföldi tulajdonosa osztrák oldalról Bősön át érkezik. Érdekesség, hogy az ásványi szigetvilágot klubtagjai is kenuval járják. A kikötő egyszerre tíz jacht fogadására alkalmas: 2006-ban mindössze nyolc kishajó használta azt.

Olvasóink írták

  • 3. feketeszakáll 2008. január 18. 13:50
    „Ha nincsenek még terveink sem, akkor aztán tényleg nagy a szegénység... Pénzt csak úgy lehet szerezni (akár magán tőkéről van szó akár uniósról), ha valaki lerakja a tervet az asztalra, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy magáncég vagy sem.”
  • 2. sandino 2008. január 07. 09:38
    „Magáncég terveket kovácsol, de nincsen rá pénz. A Vidra kft. ezt a mutatványt már egyszer eljátszotta.
    Honnan legyen fedezet tisztelt Vidra kft. ?
    Magántőkéből vagy EU pénzből ?
    Az álom azért nem jó, mert az ember nem tudhatja, hogy mi igaz belőle.”
  • 1. Kisszzze tuna 2008. január 07. 04:07
    „talan azert, mert hasznalhatatlan az a kikoto! nem? Amit a tersegben terveznek es ujsaghirket lejon a kisalfoldben az szinte biztos, hogy csak terv marad! Casino varos, Mariakalnok elmenyfurdo, ovari termal, ovari sportcsarnok stb! Mirol is beszelunk holgyeim es uraim?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felépíteni egy templomot

Mosonmagyaróvár - Az elődeim által elkezdett lelkipásztori munkát szeretném folytatni, felépíteni az… Tovább olvasom