Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Kínai klinika kórházi együttműködéssel

Mosonmagyaróvár - Megkezdte működését Mosonmagyaróváron a Közép-Európában egyedülálló, hagyományos kínai gyógymódokon alapuló klinika: az osztrák beruházók kínai orvosokat hoztak a Lajta partjára, s tovább erősítenék a Karolina Kórházzal való kapcsolatot.
„Már hússzor jártunk Kínában, sokszor láthattuk a hagyományos kínai gyógymód előnyeit: ezt szeretnénk Mosonmagyaróváron is meghonosítani. Masszázzsal kezdtünk, februártól pedig reumatológiai és akupunktúrás kezeléseket is végzünk" – mondta Gerold Knobloch és Elfriede Stanzl, az Europa-China Marketing Kft. két ügyvezető igazgatója. Az előzményekhez hozzátartozik: Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester és dr. Vermes Tamás, a Karolina Kóház igazgatója szeptemberben a befektető meghívására tanulmányúton járt Kínában (Kisalföld, 2007. szeptember 29.). Akkor a tradicionális gyógymódokat alkalmazó ottani Kórházakat, s az ezeket oktató egyetemeket látogatták meg. A Kórház együttműködést, a város az idegenforgalom fellendülését várja a beruházástól.

Az osztrák beteg: Mosonmagyaróváron hagyományos kínai gyógymódot alkalmaznak a fáról leesett gerincsérült férfin.


Azóta az egészségcentrum első lépéseként működik már a rendelő: ez a helyi Kórháztól függetlenül, mégis szoros együttműködésben fogadja a betegeket.

„Hamarosan új orvos érkezik Kínából: dr. Dong Tao az akupunktúrás kezelések, a gerinc- és térdbántalmak specialistája, emellett masszázst is végez" – mondta Gerold Knobloch. „Együttműködünk kísérleti Kórházakkal is, melyek a szklerózis multiplexes és rákbetegekkel foglalkoznak. A Karolina Kórházzal is szoros a kapcsolatunk: ezt kis lépésekkel próbáljuk még jobbá tenni. Betegeink révén szolgáltatásokat – röntgent, labort – vásárolunk az intézménytől. Az állami Kórházaknak nehéz új utat választaniuk: az együttműködés újabb állomásai is azon múlnak, „mit tehet meg" az intézmény.

 Nemcsak a külföldi betegeket várjuk, hanem a magyarokat is: nekik szolidabb árakat is kínálunk" – mondta. Kiemelte: tárgyaltak dr. Kásler Miklóssal, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójával, aki vállalta a közös munkát. A debreceni egyetemmel is felveszik a kapcsolatot, ők ugyanis a gyógyszeripar területén szeretnének kínai együttműködést.

Javult az állapota

A klinika vendége egy osztrák férfi, aki 2000-ben leesett a fáról, s megsérült a gerince. Azóta tolókocsiban ül: a Mosonmagyaróváron tevékenykedő dr. Csang korábban más intézményben már kezelte a beteget, most ezt folytatja a Lajta partján. A férfi állapotában javulás mutatkozik, az orvosok következő célja, hogy segítség nélkül tudjon állni a beteg – bal lábával mindezt már sikerült elérni.

Tanfolyam betegeknek

A klinika február végén egy úgynevezett Qi Gong – hathetes – „tanfolyamot" indít betegek részére. Ezt egy ingyenes információs este előzi meg a mosonmagyaróvári egyetem Lucsony utcai új épületében február 11-én este fél nyolckor.

Olvasóink írták

  • 2. Molnár Zoltánné 2008. október 17. 17:44
    „Felkeltette érdekődésemet a cikk.
    1977. óta vagyok SM beteg, sajnos az elmúlt évben leromlott az állapotom egy csipő törés következményeként.
    Érdeklődnék, hogy lehet a kórházba bekerülni, ill.a TB támogatja e?

    Tisztelettel:
    Molnár Zoltánné”
  • 1. Daniss Péter 2008. február 06. 17:50
    „Szeretnék érdeklődni, hogy miután hazaérkezem Rómából, március 4-én, kaphatnék-e időpontot egy vizsgálatra, mert nekem február 18- án leveszik a gipszet a lábamról, ugyanis bokatörésem volt. Kérem szÍveskedjenek tájékotatni és egyben egy tájékoztató árat is szeretnék.


    Tisztelettel: Daniss Péter Atya”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zárlat miatt kiégett egy furgon

M1-es autópálya - Az M1-es autópálya Budapest felé vezető szakaszán a 155. kilométer leállósávjában… Tovább olvasom