Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Kilencszázmillió egyelőre hiányzik

Egyelőre mintegy 900 millió hiányzik Mosonmagyaróvár idei költségvetési egyensúlyához, ezt a februári testületi ülésre kell "ledolgoznia" az önkormányzatnak. A tervek szerint fejlesztési hitelből többet, folyószámlahitelből viszont kevesebbet terveznek, mint tavaly.

A képviselő-testület csütörtöki ülésén dr. Tóásó Gyula (MSZP) napirend előtt a Területi Integrált Szakképzési Központ (TISZK) irodája bérleti ügyét firtatta. Elmondta: a mosonmagyaróvári székhelyű társaság számára havi közel 300 ezer forintért nem a város, illetve az önkormányzat gazdasági társaságai által birtokolt, nagyszámú üres helyiségekből választottak, hanem a képviselő által ismeretlen tulajdonostól.

Tóásó az alpolgármestertől kért választ az iroda tulajdonosának személyéről, illetve arról, hogy kértek-e árajánlatot az önkormányzati helyiségekről.

Dr. Nagy István elmondta: a TISZK először a városi intézményekben keresett irodát, de nem találtak megfelelőt. A kiválasztáshoz három ajánlatot kértek be. A szerződést nem az önkormányzat, hanem a munkaszervezet vezetője kötötte.

E célra egyébként 300 ezer forintos keret áll rendelkezésre, ezzel szemben a bérleti díj mintegy 200 ezer. Személyi kérdésről lévén szó, az ingatlan tulajdonosát nyilvános ülésen nem kívánta megnevezni az alpolgármester, de a testület tagjaival ismertette a szerződés minden részletét. A jelenlegi iroda egyébként ideiglenes megoldás, végső elhelyezést a közelmúltban elnyert támogatásból oldják meg.

Első olvasatban tárgyalták a képviselők a város idei költségvetését, amiben egyelőre mintegy 900 millió hiányzik az egyensúly megteremtéséhez.

A büdzsé tervezett bevételi főösszege 13,1 milliárd – 22,5 százalékkal magasabb a tavalyinál –, míg a várható kiadások 14 milliárdot tesznek ki – ez az összeg 30,8 százalékkal több az előző évi szintnél. Idén csökkennek az állami normatívák, támogatások, s az intézményi béremelésre nem biztosít forrást a központi költségvetés.

Az oktatásban 165 millióval lesz kevesebb az állami pénz, így az önkormányzati kiegészítés mértéke már eléri a 37 százalékot. A tavalyi előkészítést követően számos olyan nagyberuházás építése kezdődhet meg, amelyekre pályázati források elnyerése adott lehetőséget. A szükséges önerő megteremtése beruházási hitelek bevonását is szükségessé teszi. Összesen 631 milliós fejlesztési hitellel számolnak, ami 94,3 millióval több az előző évinél.

A helyiadó-bevételekből nem számít növekedésre a város, míg az év végére várható folyószámlahitel összegét 600 millióban határozták meg, ami 150 millióval alacsonyabb a tavalyinál. Ugyancsak kevesebbet terveztek idén a hitelek törlesztésére is, összesen 778,6 milliót fordítanak erre a célra.

Az önkormányzat elmúlt évi gazdálkodásáról Kovács Gergely (MSZP) elmondta: szerencsésen sikerült a 2009-es esztendő, amiben a helyi jó döntések mellett a nagymértékű kormányzati támogatás is közrejátszott. A képviselő szerint a normatívacsökkenés miatt lesznek ugyan megszorítások, ám szükség van erre, hogy az intézmények racionálisan működjenek.

Egyébként a finanszírozásuk "feneketlen kút" lenne. Kovács Gergely úgy véli, a betervezett 3,9 milliárdnyi pályázati forrás megvalósulásában sok a bizonytalanság, a saját bevételek nagyon alultervezettek.

Dr. Árvay István (Fidesz) elmondta: a kiadások csökkentésére az egyetlen megoldás továbbra is a takarékos működés. A költségvetés egyensúlyát a megtakarítások keresése mellett a tervezett fejlesztések felülvizsgálatával, valamint nagyobb mértékű tárgyieszköz-értékesítéssel lehet megteremteni. A képviselő szerint a következő ülésre egyensúlyba lehet hozni a büdzsét.

Összesen 631 milliós fejlesztési hitellel számolnak, ami 94,3 millióval több az előző évinél.

Szentkuti Károly (SZDSZ) elmondta: nagy eredmény, hogy a tavalyi szinten tovább tudnak működni az intézmények. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a múzeum a Futura épületében raktározza a mintegy 50 ezer tárgyból álló gyűjteményt, aminek a beruházás megindítása előtt megfelelő helyet kell találni. Szabó Miklós elmondta: már megindultak a tárgyalások a megyei önkormányzattal a gyűjtemény elhelyezéséről, közösen keresnek megoldást. Dr. Nagy Lajos (MSZP) javasolta, a költségvetésben biztosítsanak 3,5 milliós keretet a méhnyakrák elleni védőoltás támogatására, így az érintett szülőknek a költségek harmadát kellene csak vállalniuk. Nyitrai József (Labe) pedig egymilliós rendkívüli segélyezési alap létrehozását kérte a krízishelyzetbe kerültek segítésére. Dr. Nagy István 3 millió elkülönítését javasolta a kamerarendszer fejlesztésére, amivel szerinte kompenzálni lehetne a rendőrség létszámhiányát.

Fejlesztési hitel az önrészekre. Fejlesztési hitel felvételével biztosítja az önkormányzat az idén induló nagyberuházásokhoz szükséges pályázati önrészeket is. Így a Futura épületének turisztikai célú hasznosításához 62,25 milliót, Moson belváros fejlesztési pályázatához 154 milliót, a hulladékgazdálkodási társuláshoz 70 milliót, a szennyvíztisztító-rekonstrukcióhoz 45 milliót.

Olvasóink írták

  • 10. RickCartman 2010. február 01. 19:37
    „9.juhi:
    polihisztor, vagy poliészter? mert állítólag nem mindegy...( én nem tudom)”
  • 9. juhi 2010. február 01. 16:04
    „Üdvözlöm városunk egyetlen polihisztorát, Pancsert, aki mindenhez ért. Ilyen tudással már rég a parlamentben volna a helye!”
  • 8. pancser 2010. január 30. 15:14
    „6-hoz! Ez nem igaz. Hagyaték viszont van. Ott van például a kórház, mint felesleges beruházás, azt is nyögi a város, hagyaték ez bizony! A 900 millió sztem kevesebb mint egy milliárd. Számtanból elégtelen!”
  • 7. KoPi 2010. január 30. 13:30
    „embertelen:
    siess, van még bögre és póló is!”
  • 6. embertelen 2010. január 30. 13:28
    „Egyetértek smovar viccben kinyilvánított felvetésével. Igenis tegyék vissza a kasszába, amit felesleges dolgokra elköltöttek, netán eltulajdonítottak. Ha ez megtörténne, akkor most nem hiányozna a tervből 900 milla.
    Három év alatt a FIDESZ 1 milliárdról 3 milliárdra növelte a város adósságát. Ez embertelen.”
  • 5. smovar 2010. január 30. 10:19
    „Akinek nem inge ne vegye magára!”
  • 4. KoPi 2010. január 30. 08:26
    „smovar:
    Ezt a viccet már elsütötték Gyurcsánnyal is. Itt viszont nem a kasszából hiányzik, hanem a költségvetés tervezetéből. Vagyis a város a jelenlegi tervezet szerint szeretne különböző dolgokra, a városra 900 millával többet költeni, mint amennyi a bevételek oldalán várhatóan rendelkezésre áll. Azonban ezt a 900 millát a végleges változatra lefaragják. Na erről szól a hír és nem arról, hogy bárki elemelt volna a város kasszájából 900 millát. Azért jó volna a tényszerűség talaján maradni és nem vaktában lövöldözni.”
  • 3. rezi 2010. január 29. 22:16
    „smovar!

    Ez példa lehet minden önkormányzatnak.Csak az a baj hogy ott nem értik ezt a viccet!”
  • 2. smovar 2010. január 29. 18:31
    „Kohn elmegy a rabbihoz tanácsot kérni:
    - Rabbi, mit tegyek? Hiányzik a kasszából 1000 dollár!
    - Tedd vissza, fiam...”
  • 1. pancser 2010. január 29. 18:08
    „Na majd a Futura és a Csodák Palotája megteremti az egyensúlyt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy tető alatt – gazdaságosabban

Az épület elavult, gazdaságtalan a fenntartása, régen korszerűsítették – többek közt ilyen… Tovább olvasom