Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Kifosztotta a mosonmagyaróvári kápolnát

Szinte minden kegytárgyat magával vitt az elkövető, miután betört az ipartelepi úgynevezett olasz kápolnába.

Az Ipartelepen álló úgynevezett olasz kápolnát fosztotta ki ismeretlen elkövető a minap. A tettes felfeszítette az ajtót, majd a kápolnában található szinte minden mozdítható értéket magával vitt. Számos kegytárgyat lopott el: így például szobrokat, gyertyatartókat, kelyhet, feszületeket és képet. A betörő csaknem 700 ezer forintos kárt okozott a fosztogatással.

A rendőrök megtalálták a gyanúsított lakásán az ellopott kegytárgyakat.
A rendőrök megtalálták a gyanúsított lakásán az ellopott kegytárgyakat.

Az adatgyűjtés és a nyomozás során a rendőrök viszonylag rövid idő alatt eljutottak a betörés feltételezett elkövetőjéhez. A 32 éves mosonmagyaróvári R. Attila lakásán tartott házkutatás során hiánytalanul előkerültek a szent helyről ellopott kegytárgyak. A férfit nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással gyanúsítja a rendőrség, amiért akár egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható az elkövető.

Olvasóink írták

  • 11. janika 2010. április 27. 07:42
    „Hát, ha valakik (valakik) kirakják őrizetlenűl dicsekedve az értékeiket,s ezzel ingerlik, lehetőséget kinálva a tolvajokat azok meg is érdemlik, hogy ellopják!”
  • 10. nyuszipuszi 2010. április 26. 22:45
    „Janika! még veregessük is meg ennek az állatnak a vállát, hogy milyen jól tette hogy elvitte????
    <moderálva>
    Amúgy meg a felelős őrzés, meg a hűtlen kezelés teljesen más dolog... Javaslom nézz utána a hatályos Ptk-ban a felelős őrzésnek, illetve a Btk-ban a hűtlen kezelésnek...
    Ja, és tudod, ha hallgattál volna....”
  • 9. janika 2010. április 26. 13:21
    „Az egyházi kellékeket lehet értéktelen műanyagból is készíteni a célnak az is megfelel. Így nem volna tolvaj, aki azokat elvigye! Sőt még börtönbe sem kellene tartani az adófizetők pénzén. De, ha már sikerükt összeverbúválni ezeket az értékeket, akkor mi ez a felelőtlenség az örzése területén? Itt nem érvényesűl a hűtlen kezelés elve?”
  • 8. Alex64 2010. április 26. 09:44
    „Csak azt nem értem, hogy az ilyen embereknek miért nem lehet kiírni a teljes nevét. Megtalálták nála amit lopott nem gyanú tény akkor hajrá had lássa mindenki, hogy hívták az illetőt”
  • 7. molyhos_tölgy 2010. április 23. 22:57
    „3.hsz elég egyszerű lehetsz. na mindegy. a tettes pedig <moderálva>!!!!!!!!!4”
  • 6. kivagyokén 2010. április 23. 22:39
    „Nem vagyok túlzottan oda az egyházért, de az ilyet örökös rabszolgának adnám nekik, mint a régi szép időkben az szokás volt. Csak úgy hagyomány tiszteletből....”
  • 5. Mankapunka 2010. április 23. 22:33
    „Még jó ,hogy fel lehet becsülni az értéküket.

    Ennyit ér az egyház.”
  • 4. nano 2010. április 23. 22:30
    „A kegytárgyak nagy része valószinüleg a hívők ajándékai voltak... Ingyenélő? ők is fizetnek az élelmiszerért a boltban, a benzinért és folytathatnám...”
  • 3. Qvik 2010. április 23. 22:24
    „Floyd. Ennyire szereted a papokat, vagy az <moderálva> egyházat!!!???”
  • 2. GD 2010. április 23. 22:09
    „Biztos mélyen vallásos volt az elkövető!
    Keresztre vele!!!”
  • 1. Floyd 2010. április 23. 21:52
    „Levágni a kezeit...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerekes vetélkedő Mosonmagyaróváron

Fiatal kerékpárosok nemzetközi versenyének területi selejtezőjét tartják május 12-én a… Tovább olvasom