Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Kicserélődött a testület kétharmada

Várhatóan jövő hét elején lesz a hédervári képviselő-testület alakuló ülése, miután a szigetközi település vasárnap időközi önkormányzati voksoláson faluvezetőket választott.

A korábbi településvezető, Juhász József maradt, viszont a testület kétharmada kicserélődött.

Juhász József a szavazatok 62 százalékával újból Hédervár polgármestere. Erről döntött vasárnap az időközi önkormányzati választáson a 609 megjelent szavazó közül 382 (Kisalföld, 2011. 10. 17. – „Újraválasztott polgármester").

– A lehető legrövidebb időn belül szeretném, ha megalakulna a képviselő-testület. Az alakuló ülést várhatóan már jövő hét elején megtartjuk – tájékoztatta a Kisalföldet Juhász József polgármester. Majd hozzátette: „Mindenki munkáját szeretettel fogadom, akik a faluért akarnak dolgozni, akik hajlandóak együtt dolgozni és megtisztelni egymást a bizalommal."
A választási eredmény értékelésére kértük Szilágyi Dániel polgármesterjelöltet is, aki 158 vokssal maradt le a polgármesteri székről.

– Nem én vesztettem, hanem a csapatunk. Én és az engem támogató képviselőjelöltek bátran kiálltunk bármilyen fórumon. Nem akartunk negatív kampányba belecsúszni, puhán és lassan adagoltuk a tényeket – állítja a korábban alpolgármesterként tevékenykedő Szilágyi Dániel, aki szerint Hédervár a „lejtőn lefelé tartó úton gyorsan fog haladni". „Meglátjuk, meddig tud majd együttműködni a testület, és milyen eredményeket tudnak majd felmutatni a falu érdekében" – tette hozzá a továbbiakban a helyi civil szervezetekben működni kívánó fiatalember.

Arra a kérdésre, hogy ki váltja Szilágyi Dániel korábbi alpolgármestert, azt a választ kaptuk Juhász Józseftől, hogy erről még tárgyal a képviselőkkel, de általában a legtöbb szavazatot kapott személyé lehet ez a funkció.
A képviselőjelölteknél a legtöbb voksot Seiwerth Gáborra adták le a héderváriak, aki egyébként külsős alpolgármesterként segítette a 2010-es önkormányzati választások óta a szigetközi település munkáját.
– Képviselőként ez az első alkalom, hogy megmérettem magam. A falu előmenetelét tartom szem előtt, az elmúlt egy évet pedig ki szeretném törölni. A vitákból elég volt, ezek nem mozdították előre a település fejlődését – állította az egyébként Mosonmagyaróváron élő, ám 2006 óta Héderváron vállalkozásokat működtető férfi, aki szerint a szigetközi település olyan, mint egy „csiszolatlan gyémánt". Seiwerth úgy véli, hogy most eljött a munka ideje a terméketlen viták helyett.

A települést több cikluson át polgármesterként irányító Göndöcs László is indult képviselőjelöltként (tizenegy vokssal csúszott le az utolsó befutó helyről, a hatodikként bejutó Nádasi László után).

– Ez a demokrácia: a választásokon az győz, aki a legtöbb szavazatot kapja, s ennek értelmében annak a tevékenységéből fog épülni a település. Abban bízom, hogy a község egyre jobb pozíciót szerez majd és Hédervár visszaszerzi régi pozícióját – mondta el a korábbi településvezető.
Hat képviselő.

A választási jegyzőkönyv (mely a www.valasztas.hu oldalon elérhető) szerint Seiwerth Gábor élvezi a legtöbb hédervári bizalmát, ugyanis ő 399 vokssal a listavezető. Csanádi Roland (336) és Cseh Zoltán (323) tudhat magáénak még háromszáz fölötti szavazatot. Takáts-Szalay Adrienn 295, Antóni Istvánné 286 vokssal és Nádasi László 199-cel kerülhetett be a falu elöljárói közé.

A 16 képviselőjelölt (ebből hat kerülhetett a testületbe) között tehát a legmagasabb voksszám 399, a legalacsonyabb pedig 91 szavazat, a bekerüléshez viszont legalább 199 voksra volt szükség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elnémítanák a városi riasztókat

Az éjszakai órákban fel-felharsanó riasztók ellen próbál fellépni a Mosonmagyaróvár és Vidéke… Tovább olvasom