Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

Kezdődik a Tesco építése

A jövő héten elkezdődik a moson- magyaróvári Tesco Hipermarket építése. A tervek szerint az első vásárlók július 15-ével léphetik át az áruház küszöbét.
illusztráció
A nagyközönség érdeklődve kísérte figyelemmel a mosonmagyaróvári Tesco építésének folyamatát. Tavaly még úgy volt: akár már a karácsonyi bevásárlást is ott tudhatták volna le a helyiek. A szakhatósági engedélyek beszerzése, a telekviszonyok tisztázása és a Kisalföld Volán érintett területen lévő objektumainak áttelepítése azonban kissé több időt vett igénybe, mint tervezték. Ám mára elhárult minden akadály, kezdődhet a beruházás – tudtuk meg dr. Hun Tamásnétól, a projekt bonyolítójától.
Mosonmagyaróváron a Királyhidai úton, a volt Volán-telep területén egy több mint 11 ezer négyzetméteres áruház épül fel 4,5 hektáron. A bevásárlóközpontot üzemi út, parkolók és saját buszmegálló egészítik ki. Az áruházat a Királyhidai–Kállai úti csomópontnál körforgalom segítségével lehet megközelíteni. Az áruház 15–35 négyzetméteres ülethelyiségekkel, valamint 170–210 négyzetméter alapterületű étteremmel-kávézóval válik teljessé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drágábbak vagyunk, mint Ausztria

A magas árak és a határátkelőn eltöltött hosszú várakozási idő az érintettek szerint mára… Tovább olvasom