Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Kevés a hal, drága a jegy

A szigetközi horgászok szerint tizede a halállomány a húsz évvel ezelőttinek. Ráadásul egyre több a „hétvégi" horgász: pedig nekik éri meg legkevésbé a tizennyolcezer forintos éves jegy kiváltása.
Táplizni is lehet 

Szabályozott keretek között táplizni is lehet a Dunán. Ehhez egy tanfolyamot kell elvégezni Győrben: ennek ára majdnem harmincezer forint (az engedély kiadása nincs benne).
Mint mondják, a rapsicok is garázdálkodnak, halőrt pedig csak ritkán látni. Drága engedély, sok horgász, ritka a telepítés és kevés a hal: így jellemzik a szigetközi pecások a jelenlegi „halfogási" helyzetet. A Dunán inkább rabló-, a holtágakban pedig „fehér halat" lehet fogni – már ha van kapás. A tapasztalt pecások szerint még a horgászjegye árát sem „termeli ki", aki egy héten csak egyszer-kétszer ér rá kiülni a vízpartra.

Egy hét alatt kifogják

A Nagy-Zátonyi-ágat Dunakilititől Dunaszigetig jól ismerő, névtelenül megszólaló horgász szerint elvileg ezen a részen jó néhány fajtát is lehet fogni: főleg pontyot, de horogra akadhat amur, keszeg és csuka is. Gyakorlatilag azonban rengeteg a horgász, a hétvégi házak egyre sűrűbben épülnek a partszakaszra, s van, aki egész nap a vízben hagyja csaliját. Telepítés után pedig egy héten belül kifogják a pontyokat: ilyenkor a halak egy darabig még egy csoportban maradnak, s aki megtalálja őket, az nagy zsákmánnyal térhet haza. Az ízesebb húsú uszonyosok egyre ritkábban akadnak horogvégre: a kárász és a süllő szinte teljesen eltűnt.

Kárókatonák is irtanak

Fizessen a pecás! 

Éves felnőttjegyárak: Zátonyi-Duna: 7000 forint. Dunai ártér győri htsz: 3000, külföldieknek 18.000. Zátonyi-Duna-ág a vajkai holtágakkal 23.500. A dunaremetei magánhorgásztavon 500 forint a napijegy. A kifogott fehér halak egy kilogrammjáért – dévér, keszeg – 350 forintot, a pontyért 700, az afrikai harcsáért 900 forintot kell fizetni.
Egy szintén névtelenséget kérő szigetközi horgász szerint az elmúlt húsz évben megtizedelődött a halállomány.
– A Dunán rengeteg a kárókatona: több ezer madár halássza vizeinket. Itt főleg a rablóhalak maradtak meg: harcsát, balint, domolykót még lehet néha fogni, ám a süllő teljesen eltűnt. Egy-egy csatorna nádasában, vagy bedőlt fák alatt találkozom csak néha süllővel. Húsz éve a családommal, bográccsal a kezemben mehettem pecázni, annyira biztos volt, hogy összejön egy halászlére való adag.

Kíváncsi lennék, ma meg tudná-e valaki ezt ismételni? Éves horgászengedélyem majdnem tizennyolcezer forintba került: ezért a Dunán, egyes szakaszain és a „zátonyi" vizeken pecázhatok. Ha az Előre HTSZ vizein – az ártéren, a Mosoni-Dunán vagy a Lajtán – akarok halat fogni, ahhoz külön engedély kell: háromezerért. A kavicsbányák esetében – például a hegyeshalminál – megint fizetnem kell az újabb dokumentumokért – igaz, itt telepítenek is halakat.

Sok a rapsic, hol a halőr?

– Támogatom azt az elképzelést, hogy a halászatot a helyi önkormányzatok kezébe adják. Ám, hogy egy pozitívumot is említsek: az úgynevezett „gazfűi" holtágon érezhető, hogy csak halásszák, s már nem „villanyozzák". Egyre több a fehér hal: ponty, keszeg, balin. A horgászok viszont rettentő sokan vannak: ha mindenki csak a napi „fejadagját" fogja ki, akkor is háromszor ennyi zsákmánynak való kellene a vizekbe. Egyre eldugottabb helyeket kell keresni, s ilyen sajnos kevés van. Elvileg állandó állást nem lehet kiépíteni, foglalt hely nincs. Ha azonban „beetetek" valahol, azt rögtön megtalálják és elfoglalják. Ráadásul nagyon sok a rapsic. Szeretném, ha egyszer valaki megbecsülné, mekkora a szigetközi vizeken a halszaporulat, s ebből kiszámolná, hogy az engedély nélküli horgászok mennyit szednek ki innen. Én harminc éve horgászom: ezalatt mindössze kétszer találkoztam halőrrel.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Natúrpark előtti védelembővítés

A szigetközi hullámtér felső és alsó része védelem alá kerülhet: a tervek szerint első lépcsőben… Tovább olvasom