Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Kétszer annyian jelentkeztek, mint tavaly

A Kisalföld dr. Ördög Vince dékánt kérdezte a kar helyzetéről, a tervezett beruházások megvalósításáról.
A Kisalföld dr. Ördög Vince dékánt kérdezte a kar helyzetéről, a tervezett beruházások megvalósításáról.

– Miként alakultak a jelentkezések és a felvételek az idei tanévben?

– Az idei esztendőben 287 elsőéves hallgató kezdi meg a tanulmányait a karon, közülük 195 államilag finanszírozott képzésben. Az előző évhez viszonyítva mintegy hatvannal több az államilag finanszírozott hallgatónk. Országosan is az idei esztendő az első, amikor körülbelül harminc százalékkal növekedett az agrár-felsőoktatásba jelentkezők száma – tájékoztatott a dékán.

Hatszázhetven jelentkező

– Idén magasabbak voltak a ponthatárok.

– Annak ellenére, hogy a mezőgazdaság még mindig nem vonzó és nem ösztönzi a fiatalokat a jelentkezésre, többen jelentkeztek, mint tavaly. Az érdeklődés növekedése egyes vélemények szerint annak köszönhető, hogy az agrár-felsőoktatásba csupán egy tantárgyból kell felvételizni. Úgy vélem azonban, a fő ok, hogy a leendő agrármérnökök igen sokrétű képzést kapnak, amivel aztán később számos területen elhelyezkedhetnek. Emellett a hallgatók ma már sokkal jobban megtalálják az őket érdeklő szakterületeket. Míg 2000-ben közel hatszáz hallgató jelentkezett karunkra, a következő években ez a szám folyamatosan csökkent, tavaly már csupán háromszázhatvan jelentkezőnk volt. A lassú csökkenés után jelentős emelkedéssel idén újra 670-en adták be a jelentkezésüket hozzánk. Így a felvételi pontszámaink is magasabbak voltak.

90 százalék kap kollégiumot

– Meggyőződésem, hogy az egyetemi karoknak előnyük van a főiskolákkal szemben – folytatta a dékán. – Hiszen egyrészt minőségibb képzést kapnak itt a hallgatók, másrészt pedig egy helyen biztosított a továbbtanulás a mesterszakokra. Vonzó továbbá, hogy a hallgatóink kilencven százalékát a kollégiumba is felvesszük, és ma már minden szobában van internet és kábeltelevízió. Az internetcsatlakozási lehetőséget egyetemi pályázaton nyert pénzből építettük ki, a kábeltelevízió-hálózat pedig hallgatói összefogással valósult meg.

150 millióból kutatóközpont

– Hogy állnak a tervezett fejlesztési beruházások?
– Már megkezdődött a 150 millió forintból megvalósuló szigetközi regionális kutatóközpont építése. Ezt december közepéig kell a kivitelezőknek átadniuk. A Lucsony utcai élelmiszer-tudományi intézet felújítása szintén az év végéig készül el 370 millió forintból. Ez vállalkozói beruházás, úgynevezett PPP-program keretében valósul meg. Az összeg felét a karnak kell visszafizetnie 20 év alatt, a másik felét pedig az állam finanszírozza. A Vár-tó és várpince rehabilitációja belátható időn belül megkezdődik és a jövő év végére elkészül. Tervben van továbbá norvég pályázati forrásból a vár átépítése. A 3 millió eurós támogatásra szóló pályázatot szeptember végéig kell beadnunk. A vár teljes átépítésével azt kívánjuk elérni, hogy ott továbbra is funkcionálisan minden az oktatást szolgálja. Úgy fogjuk az épületet átalakítani, hogy a turisták számára nyitottabb legyen, ám oktatási intézményként ugyanúgy műk ödjön tovább.

Integrálják a tejkísérletit

– A kar számára alapvető fontosságú lehet a Tejkísérleti Intézettel történő integráció. Eddig is volt együttműködésünk velük, ám már egyeztettünk arról, hogy bizonyos feltételek mellett megvalósuljon az integráció. Az Oktatási Minisztérium feladatként adta a szervezeti felépítésünk átalakítását úgy, hogy integráció esetén azonnal tudjuk fogadni az intézetet.

Mezőgazdák Amerikába

– A Kisalföldben a napokban a város idegenforgalmáról megjelent írásban felmerült, hogy agrárszakemberekből túlképzés van, ezért a karnak lépnie kellett volna az idegenforgalmi szakemberek képzése felé.

– Nem valós, hogy nincs szükség agrárszakemberekre. Ma Magyarországon a földdel foglalkozók kilencven százalékának alapvető ismeretei sincsenek a gazdálkodásról. Egyre többet hallani arról, hogy energia híján energianövényeket kell termeszteni és a lehető leghatékonyabban kell minden négyzetcentimétert kihasználni. Ez a folyamat nagy szakemberigényt generál. Ez nem csupán hazánkra, hanem egész Európára igaz. Sőt, szakértők szerint az Egyesült Államoknak belátható időn belül tízezer agrármérnököt kell importálnia emiatt.

– A Nyugat-Magyarországi Egyetem berkein belül Győrben képeznek idegenforgalmi szakembereket – teszi hozzá a dékán. – Nem hiszem, hogy nekünk ebbe az irányba kellene lépnünk. A mi területünk a mezőgazdálkodás, az élelmiszer-tudomány és a környezetgazdálkodás. Ezen a területen kell újítanunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfeledett, jeltelen tömegsír?

Dobos Ottóéknak egy Budapestről érkezett fiatalember mesélte el ott, hogy kitört a forradalom Budapesten. Aztán amikor öccsével Halászinál jártak, már arra figyelmeztették őket, hogy eszükbe ne jusson bemenni Mosonmagyaróvárra, mert lövik az embereket. A testvérpárt azonban nem lehetett megállítani. Mire beértek, már tele volt a kórházudvar és a temető is halottakkal. Tovább olvasom